Az első előadó, Lakatos János koreográfus, frissen és szenvedélyesen beszélt a tánc és az anatómia kapcsolatáról. Axiómája szerint a táncos elsősorban fizikai munkás, akinek elsősorban jó fizikumra, koordináltságra és megfelelő légzéstechnikára van szüksége. Különböző testtartástípusok elemzése után beszélt a táncos egyik legfontosabb testrészének, a lábnak az izomzatáról. Itt a bokát emelte ki elsősorban. Majd elmondta, hogy szerinte minden, amit fejleszteni akarunk, azt provokálnunk kell. A táncos számára létfontosságú proprioceptív rendszer (ez segít abban dönteni, hogy merre állunk, hol vagyunk) is így edzhető: egyensúlyozással, az elsődleges érzékelés, a látás megvonásával, vagy a hallás megzavarásával, például úgy, hogy a mennyezet bámulása révén szokatlan pozícióba hozzuk a fülünket.
Ezután következett Fiáth Titanilla börtönpszichológus és kulturális antropológus. A börtönök kapcsán elmondta: ezek olyan zárt terek, ahol a cselekvés, a ruházat, a kinézet roppant sematizált, éppen ezért nehéz kifejezni az egyéniséget. Emiatt lesz kiemelkedően fontos a test szerepe. A férfi börtönökben nem véletlen a testedzés fontossága. A kigyúrt test több üzenetet is közvetít: tulajdonosa pszichésen és fizikailag is stabil, nem törte meg a hatalom (ezért van, hogy a rabok gyakran az anyjuknak is izomfeszítős képeket küldenek). Ugyanakkor jelzi a rab börtönbéli hierarchiában betöltött helyét, távol tartja magától a homoszexualitás gyanúját, vagyonosságot sugároz (ugyanis módja van fehérjéket és szteroidokat beszerezni), ráadásul a sok izom a térben is távolabb tartja az összezárt egyéneket. Mindezen túl a testedzés segít strukturálni az időt, és témát is ad a raboknak. Fiáth beszélt a rabruhák apró változtatásairól, amivel az izmok kiemelését vagy illúzióját érik el, és az ezzel a trenddel pontosan ellentétesen öltözködő transzszexuálisokról, illetve női rabokról.
Végül Rényi András esztéta elemezte egy rövid videó bejátszás segítségével El Kazovszkij Dzsan-panoptikum című performanszait. A művész a sok különböző helyről merített motívumok segítségével kialakított magánmitológiájában egy testetlen árnyékkutyaként ábrázolta önmagát, aki szörnyetegként vadássza le a szépséget, ám amint megkaparintja azt, és besorolja saját rendszerébe, a szépség elillan, elpusztul. Az alkotásban amatőr színészeket öltöztetett szimbolikájukban roppant erőteljes jelmezekbe. A szinte szövegként olvasható, mesterséges képi világ elüt a fellépők természetesen szép testétől, dehumanizálja, tárgyiasítja azokat. Rényi értelmezésében El Kazovszkij célja, hogy a néző felismerje a művész ezen tárgyiasítását, és felháborodjon rajta.
A második napot Fehér Ferenc Imágó című alkotása zárta. Fehér átérezhetően mutatta be a test állatból emberré válásának lépéseit, próbálkozásait, megakadásait: sajátos méltósággal, dinoszauruszokra emlékeztető, négy végtagot igénybe vevő mozgást követően állt fokozatosan két lábra. Az üres térben vissza-visszatérő körkörös mászkálás időtlenséget és epikusságot kölcsönzött a produkciónak.
A Test víziók fő érdeme egy közönségbarát, mégis szakmai program létrehozása volt, amely azonban sajnálatosan kevés érdeklődőt csalogatott be az Átriumba, különösen az első napon. Lehet, hogy túl közönségbarát volt a szakmabelieknek, és túl szakmai az átlag színházba járónak, vagy esetleg a marketing nem volt elég erőteljes. Talán majd jövőre. Mindenesetre egy izgalmas és üdvözlendő kezdeményezés a színház és a színházesztétika népszerűsítésére.
(2015. február 27.)
Kapcsolódó
