7óra7

Kihirdették a szombathelyi Szent Márton-drámapályázat eredményét

Kihirdették a szombathelyi Szent Márton-drámapályázat eredményét

2015. 03. 12. | 7óra7

Szombathely 2016-ban ünnepli a város szülöttének, Szent Mártonnak a születésnapját. Az 1700. évforduló alkalmából Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata – a Weöres Sándor Színház közreműködésével – nyílt drámapályázatot hirdetett.

A kiírás szerint a beadandó műveknek a szent élettörténetéből és szellemi hagyatékából kibontható, ma is érvényes és időszerű üzenetet kellett megfogalmazni, és egy olyan ember lényegét megragadni, aki a maga idejében Európa modern gondolkodású, társadalomformáló jelentőségű alakja volt.

Jordán Tamás, dr. Puskás Tivadar

A beérkezett pályázatokat először a Kapornaki Rita drámatanár, rendezőasszisztens, Barták Balázs irodalmár, egyetemi oktató és Duró György dramaturg összetételű előzsűri bírálta el.
Öt darabot találtak érdemesnek arra, hogy a háromtagú bírálóbizottság elé terjesszék. E bizottságnak Molnár Piroska színművésznő, Nádasdy Ádám költő, műfordító és Spiró György író voltak a tagjai. A testület elismerte a drámák érdemeit, azonban egyik sem aratott náluk egyöntetű tetszést. Így arra a döntésre jutottak, hogy mind az öt pályázót személyenként 400.000 forintos különdíjban részesítik. Ha pedig a Weöres Sándor Színház valamelyik darabot színpadra állítja, annak szerzője további 1 millió forintos díjazásban részesül.

Az öt díjazott mű:

*Baráth Katalin: Kész csoda*
*Király Levente: A szolgálatmegtagadó*
*Szabó András: Köpönyeg és palást*
*Székely Csaba: A katona*
*Tar Ildikó: Márton, a lúdas*

A díjátadón dr. Puskás Tivadar polgármester hangsúlyozta, hogy a város fontosnak tartja Szent Márton emlékének ápolását, a létrejött művészi alkotások pedig részévé válnak Szombathely kulturális értékeinek.

Jordán Tamás elmondta, hogy a bírálóbizottság tagjai más-más pályaműnek ítélték volna a fődíjat, ezért született az a döntés, hogy nem hirdetnek egyetlen győztest. Így a színháznak lehetősége lesz arra, hogy színházi szempontokat (pl. a szerepek kioszthatóságát, az éves műsortervet) is mérlegelve döntsön arról, hogy az öt darab közül melyiket állítja színpadra. Elmondta azt is, hogy biztos válasz csak a jövő évi műsorterv kihirdetésekor, a közeljövőben adható arra a kérdésre, hogy bemutatják-e valamelyik darabot az öt közül.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr617993179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása