*Keszég László*: Meglátjuk, bejön-e az előadás, vagy azt kérdezi a közönség: „Ez meg micsoda?”, és kivonul…A darab minden eleme azt szolgálja, hogy a néző megkapja a színházi élményt. Ehhez csak annyi kell, hogy legyen kíváncsi arra, ki mit mond fent a színpadon. Az előadás minimalista, szövegcentrikus.
*Harsányi Attila*: Itt egy új kortárs dráma született! Nagyon jó egy ősbemutató részesének lenni, és azt remélem, máshol is játsszák majd a darabot. Fontos állomása, emblematikus előadása ez a miskolci színháznak, ezért számítottam a szakma kíváncsiságára. Arra, hogy tudni szeretnék: vajon mit hoz létre a színpadon két jeles alkotó egy ilyen horderejű regénytrilógia első részéből? Az, hogy a társulat újra ott lesz az országos fesztiválon, azt mutatja, a színházban folyó munka országosan is jelentős, a szakma odafigyel a miskolci színészekre, előadásokra, rendezőkre, az itteni szellemiségre, és azt jelzi vissza: jó úton járunk.
*Keszég László*: Ez leginkább egy kivonat: jóval nagyobb munka ugyan, mint egy szövegkönyvet meghúzni, de kevesebb, mint egy drámát megírni. „Móricz a főnök”, azonban a regény hatalmas történelmi tablóját lehetetlen vállalkozás lenne színpadra vinni, ezért megragadtuk a leginkább kiemelhető, érdekes és színpadra vihető szálat: a cselszövést. Amiből bőven akadt az uralkodói családból származó, nagyformátumú terveket megfogalmazó, ám erkölcsiségét vesztett Báthory fejedelemségének öt éve alatt (is).
*Zayzon Zsolt*: Furcsán hangozhat, de amerikai filmek szokták így feldolgozni a történelmet: nem az eseményhűség a legfontosabb, hanem a gondolat. Már születtek is olyan kritikák, amelyekben a történelmi precizitás vagy éppen a Móriczhoz való hűség kérdését feszegették. Lehet nekik ehhez joguk, de nincs értelme. Ezt a fantasztikusan megírt darabot úgy kell tekinteni, mint ami egy picit a múltat is megidézi, de sokkal inkább arról beszél, hogy mi történik ma a világban, és hogyan ismétlődik a történelem újra meg újra. Keszég nem aktualizál, nem akar senkinek „beszólni”, egyszerűen hisz abban, hogy egy ilyen formátumú történet fel tudja hívni a néző figyelmét arra, amit egyébként éppen Bethlen így fogalmaz meg: egy nép sosem tudja, valójában mi miért van, azt tudja, amit lát. Igaza lett, az eddigi visszajelzések alapján olyasmi történik a színpadon, ami iszonyatosan megfogta a közönség nagy részét…
*Györgyi Anna*: A történet két főhőse két férfi – az egyik vérrel, a másik arannyal írta be magát Erdély történetébe. De itt nem választott és majdan megválasztandó fejedelmek beszélgetnek egymással, hanem emberek, akik gondolnak valamit arról, amit úgy hívunk, Erdély. Ezért válhatott ebben a kemény, férfiközpontú, politikus világban olyan szépen kidolgozott szállá az, hogyan hűl ki Bethlen és felesége között a szerelem, bár az utolsó pillanatig próbálnak kapaszkodni egymásba. A POSzT-ra most több, a közéletre reflektáló darabot meghívtak, és ez is olyan. Nem aktualizál, de nagyon aktuális.
Örülök, hogy a közönség is szereti! Ez egy viszonylag hosszú, háromórás előadás, és végig jönnek a nézők a történettel, érződik a figyelmük. Laci (Keszég László – a szerk.) nagyon erős formát talált, ami alatt értendő a zene, a jelmez és a különleges láncfüggönyök, a forgó, összekapcsolódó és szétváló díszlet. A miskolci színházból három év alatt négy előadást hívtak meg a pécsi fesztiválra, és merem mondani, jövőre is ott leszünk, mert izgalmas és jó rendezők érkeznek a következő évadban is.
*Simon Zoltán*: A POSzT pedig fontos – nemcsak a találkozások miatt, hanem mert a vidéki társulatoknak sokkal nehezebb felhívni a figyelmet magukra.
A nem szokványos formátumú előadás valóban másképp igényli a nézők figyelmét, és másféle feladatokat ró ránk is. A legnagyobb feladat az, hogy a szövegcentrikus és statikus darabban fel tudjuk mutatni a kalandregényt is. A színpadon rövid és hosszú jelenetek váltják egymást, a kulisszák mögött viszont nagyon mozgalmas a munka, mert sokan több szerepet játsszanak. A megszokottnál is koncentráltabb, még inkább közös ügyként kezelt esték ezek, hogy végig fenn tudjuk tartani a közönség, és bizony a saját érdeklődésünket is.
Bár mindezek miatt - az előadás alkotói szerint - nem kell történelmi előismeret ahhoz, hogy igazán élvezzük az előadást, a színészeknek Oborni Teréz, a korszak szakértője is tartott előadást, hogy minél jobban megértsék a kort és figurákat. Sajátos pikantériája sokkal közelebbi, máig ható történelmünknek, hogy míg például Simon Zoltán történelem fakultációs volt a gimnáziumban, így eléggé ismerős volt számára a problémakör – addig az erdélyi születésű Zayzon Zsolt, akinek családja éppen egy Bethlen elleni felkelés leverésében szerzett érdemeiért kapott kisnemesi címet, nem tanult az iskolában magyar vagy erdélyi történelmet, amit tud róla, azt édesapjától tanulta meg. Érdemes lehet hallgatni Keszég Lászlóra, aki minden lehetséges alkalommal olvasásra ajánlja Móriczot, és külön az Erdély-trilógiát. Mert hiteles és olvasmányos egyszerre - olvashatjuk a színház közleményében.
Kapcsolódó
