Eddig két kötet jelent meg: az első, a Régi magyar mesék öt mese-rege átiratot, a második, a Grimmek újratöltve szintén öt színdarabot tesz közzé. Azonosak a két kötet szerzői is: Gimesi Dóra két-két, Pallai Mara, Tasnádi István és Veres András egy-egy darabbal képviselteti magát. Közülük Tasnádi István annyiban kivételnek számít, hogy elsősorban íróként, drámaíróként tartják számon, és lazább szálakkal kötődik a bábos szakmához, mint a másik négy szerző. Gimesi Dóra, a Budapest Bábszínház dramaturgja jelenleg talán a legtermékenyebb kortárs szerző a hazai bábszínpadokon – ezt tükrözi, hogy összesen négy darabbal van jelen. Pallai Mara szintén a Budapest Bábszínház bábművésze, Veres András pedig bábszínész, bábrendező, aki saját rendezéseihez, de másoknak is adaptál darabokat.
Nem véletlenül nem szerepel a kötetek címében a báb szó, hiszen, ahogy azt Kocsis Rozi írja az előszóban, reményeik szerint „bábművészeten innen és túl” is használhatják majd a gyűjteményt. Van ugyan a művek között olyan, amelyik konkrét instrukciókat ad arra nézve, hogy melyik jeleneteket kell bábokkal eljátszani, de általánosságban elmondható, hogy a darabok nem kötik meg a rendezők kezét, színházi és bábszínházi feldolgozásuk (és a kettő elegyítése) egyaránt elképzelhető.
Szerzőnként és darabonként változó, hogy mennyire és milyen eszközökkel teszik maivá a többségükben közismert történeteket. Nyelvhasználat szempontjából Tasnádi István a legradikálisabb, ő közelít leginkább a mai élőbeszédhez. Az ismert mesét a tárgyalóterembe költöztető Farkas és Piroskában például a jogászi bikkfanyelv keveredik rapszövegekkel, és a szereplőket egyenként is remekül jellemző nyelvhasználattal. Gimesi Dórához kötődnek a legmívesebb, időtlenül szép, egyszerre mindennapi és költői szövegek. A humor – ha különböző mértékben is – valamennyiüknél fontos szerepet kap.
Több esetben a hagyományos mesehősi karakterek is átértékelődnek, újraíródnak. A grófkisasszony például Pallai Mara Hanyistókjában a legkevésbé sem pozitív szereplő, még ha a lehetséges két olvasat közül az egyik fel is veti, hogy önzéséből jobb belátásra térhet. És ezek a történetek nem minden esetben érnek jó véget. Gimesi Dóra Szemenszedett meséjét az utolsó versszak fordítja át igazi drámává és telíti fel egy újabb – nagyon is kortárs és nagyon is magyar – jelentésszinttel.
Az első kötet darabjai abban egyébként hasonlítanak egymáshoz, hogy valamennyiben két különböző világhoz tartozó emberek találkoznak és meg kell tanulniuk egymással és egymás mellett élni, legyenek tündérek és emberek, éljenek vízben vagy kastélyban, legyenek cigányok vagy nem cigányok. A tolerancia gondolata végig ott van ezekben a történetekben, leginkább mégis a (második kötetes) Szemenszedett mesében, amelyben a sokszeműek világa nem tud mit kezdeni a kétszemű, túlságosan szimmetrikus Erzsivel.
Az olyan radikális átiratok mellett, mint a Farkas és Piroska vagy a Szemenszedett mese, vannak olyanok is (mint például Veres Andrástól a Holle anyó), amelyek megmaradnak az eredeti mese keretei között, és ezeken a kereteken belül frissítik, közelítik a mai gyerekközönséghez a történetet.
Mindkét könyvet kiegészíti egy tanulmány is: Nánay István az első kötet darabjain túlmenően a bábdarab kiadás történetéről, valamint a bábszínház és a színpadra kerülő szöveg viszonyáról is ír; Hermann Zoltán pedig az eredeti Grimm-meséket elemzi.
A gondos szerkesztők nem feledkeztek meg a szerzői életrajzokról, és közlik azt is, hogy az egyes darabokat mikor és hol mutatták be.
De mindamellett, hogy ez a sorozat mennyire fontos és hiánypótló lehet a színházak, bábszínházak, műkedvelő csoportok, iskolák részére, szól még egy merőben szakmaiatlan érv is mellette: tele van humorral, költészettel, játékossággal és drámaisággal - ezeket a dráMAI meséket egyszerűen jó olvasni.
(dráMAI mesék – kortárs magyar gyerekdarabok. 1. Régi magyar történetek. 2. Grimmek újratöltve. Vaskakas Bábszínház, 2014)
