7óra7

Színművészeti Egyetemek Találkozója Kecskeméten

Színművészeti Egyetemek Találkozója Kecskeméten

2015. 03. 26. | 7óra7

A kecskeméti Katona József Színház egyedülálló rendezvényt indított útjára 2010. márciusában: elsőként rendezte meg a hazai és határon túli színművészeti egyetemek hallgatóinak találkozóját, a SZÍN-TÁR-t.

A kezdeményezés jelentős sikert hozott: az eseményen való részvételt ma már tervezik az egyetemek, sőt, a tanmenet összeállításakor is figyelembe veszik. Nem véletlenül: máig a SZÍN-TÁR az egyetlen olyan rendezvény, ahol valamennyi, magyar nyelvű oktatásban részesülő színésztanoncnak lehetősége van arra, hogy az anyaországban megmutatkozhassanak előadásaikkal, netalán elszerződjenek, vagy felkérést kapjanak.

Homokember

2015. március 24-29-e között, az immár 6. alkalommal megrendezett SZÍN-TÁR-on három ország öt színművészeti egyetemének hallgatói lépnek színpadra. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem egy előadással, a Kaposvári Egyetem Színházi Intézete két előadással, a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Kara egy előadással, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem két előadással, az Újvidéki Művészeti Egyetem magyar szakos színésztagozata egy előadással képviselteti magát.

Többek között látható lesz A homokember című produkció, a budapesti egyetem harmadéves bábszínész osztályának előadása Szász János rendezésében, a kaposváriak Fekete ég - Háborús előhang produkciója Vidnyánszky Attila rendezésében, és bemutatkozik Sardar Tagirovsky, akinek Meggyeskertje az idei POSZT-on is látható lesz, s aki sok szállal kötődik Kecskeméthez, hiszen a kazanyi születésű alkotó általános és középiskolai tanulmányait itt folytatta.

A tanítónő

A SZÍN-TÁR nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne csak a színész, hanem a rendező és látványtervező képzés is megjelenhessen a fesztiválon, így idén is nyit a társművészetek felé: színésztanoncok mellett Szász János végzős filmrendező osztályának vizsgafilmjei is láthatók lesznek a hatnapos rendezvényen.

Valamennyi előadáshoz szakmai beszélgetések kapcsolódnak. Újdonság a „Mesterségünk címere” sorozat, amelyen két-két egyetem hallgatói és tanárai beszélnek tanulási- és próbamódszereikről, szakmai, színházpedagógiai munkájukról. Így a résztvevők pontos képet kaphatnak arról, miben hasonlít vagy különbözik a pesti, kaposvári, erdélyi vagy újvidéki színészképzés.

A 6. SZÍN-TÁR-on folytatódik a Kis kritikus képzés: a gimnazista és szakközépiskolás korosztály számára meghirdetett kritika kurzus résztvevői főszerepet kapnak az előadásokat követő szakmai beszélgetéseken.

Fekete ég - Háborús előhang

A kecskeméti teátrum két kisszínháza – a Kelemen László Kamaraszínház és a Ruszt József Stúdió Színház – felváltva fogadja a produkciókat, hogy senki ne maradjon le semmiről. A filmesek az Otthon Moziban mutatkoznak be.

A március 24. és 29. között zajló programsorozat a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kiemelt eseménye, amelynek létrejöttét az NKA, a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, valamint az MMA támogatja.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr527993099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása