Hétfő (március 23.): Nehéz
Mucsi Zoltán a maga komplexitásában teszi ki a színpadra a kis hazugságokba egyre mélyebbre süllyedő, a mocsárt már minden porcikájában érző, de arról tudomást nem vevő, a hibáskeresésben a szánalmasságot a szívszorítással vegyítő, az élet által lelegelt embert, hogy aztán a flashbackben teljesedjen ki a kép. (Zsedényi Balázs)
A teljes kritika itt olvasható.
Kedd (március 24.): Én és a kisöcsém
Szinetár Dóra visszatérése korábbi anyaszínházába, nem túlzás, bravúrosan sikerült. Kelemen Kató naivaszerepében a tőle már megszokott dolgokat láthattuk, ám amint Vadász Friciként kalapban jelent meg a színpadon, késztetést éreztünk, hogy megemeljük előtte a sajátunkat. (Dicsuk Dániel)
A teljes írás itt olvasható.
Szerda (március 25.): 39 lépcsőfok
Az este attrakciója ugyanis az, hogy két színész vagy negyven szerepet eljátszik, és a Pécsi Nemzeti Színház abban a szerencsés helyzetben van, hogy van két színésze, aki ezt meg is tudja csinálni: Köles Ferenc és Mikola Gergő minden színészi attribútuma adott a feladathoz, pillantok alatt váltanak hangot/mozgást/mimikát/jelmezt, éppen ami kell, egyik pillanatról a másikra tudnak karakteresen mássá válni, legyen az nő vagy férfi, népies vagy urbánus, öreg vagy fiatal. (Zsedényi Balázs)
A kritika itt olvasható.
Csütörtök (március 26.): Vágyvillamos
Blanche és Stanley nem egyszerű archetípusok, hanem egy kor (a mi korunk) jellegzetes figurái (vagyis típusok), akik egymást kioltó életfilozófiát hordoznak. Blanche egy elképzelt – ám soha, sehol nem létező – normarendszert kér számon minden pillanatban, rigorózus etikai keretek között, igényes kifejezésmóddal, illendő stílusban, egy karót nyelt kormányszóvivő kérlelhetetlenségével. (Ugrai István)
A teljes írás itt olvasható.
Péntek (március 27.): Rosencrantz és Guildenstern halott
Nagypál Gábor és Kaszás Gergő (Rosencrantz és Guildenstern, vagy fordítva) játékának egyik elemi élménye, hogy a létbe lógatott, a létezés értelmét pedzegető mondataik a másik oldalon, az éppen végzett cselekvésük szintjén is értelmet kapnak. Ez a cselekvés pedig nem más, mint térben végzett gondolkodás. Nem jönnek sehonnan, a középre irányuló, sárgásfehér fényben azonnal ott vannak: eredetüket és céljukat firtató, vissza-visszatérő kérdésük így jogos, ám már csak érzéki élményként is értelmetlen. (Török Ákos)
A kritika itt olvasható.
Szombat (március 28.): Szeretik a banánt, elvtársak
Ami igazán egyedivé teszi ezt a tablót, az az, hogy a Sebestyén Aba által megformált Robert szemén keresztül mindent a maga direkt szépségében és direkt brutalitásában látunk. Ez a karakter ugyanis nem hazudja és nem szépíti másmilyenné a világot, mint amilyennek látja. Nem befolyásolják érdekszempontok és társadalmi normák, nincsenek előítéletei és nem feltételez rosszat másokról. Magától értetődő természetességgel meséli el azokat az abszurd történeteket is. (Turbuly Lilla)
A teljes írás itt olvasható.
Vasárnap (március 29.): Tartuffe
Znamenák István Orgon-alakítása mestermunka, mind a kezdeti önhittség, mind a Tartuffe színvallását követő kétségbeesés fázisában. Karaktere tipikus példája a felfelé nyaló, lefelé taposó középvezetőnek, valamint az önmaga igazát konokul és megingathatatlanul valló kisembernek. Annyira tipikus, hogy azt talán kicsit szégyelljük is beismerni. Hiszi a hihetetlent, támogatja a támogathatatlant és követi a követhetetlent, a saját valósága helyett önmagát igazítja egy vélt valósághoz. (Dicsuk Dániel)
A teljes írás itt olvasható.
