Harold Pinter Hazatérés című, 1964-ben született darabjának – amely nem kíván hagyományos értelemben vett katarzisban részesíteni – a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban Gyuriska János rendezésében történő színrevitele nem törekszik kevesebbre, mint bevonásra, szembesítésre. A „kamaraelőadás” jól szolgálja ezt. A résztvevő-megfigyelői státusz felvételének elérésével az emberi együttélés megelevenített anomáliái a húsunkba vágnak. A díszlettel, a játéktérrel, a közelséggel, hogy minden a szemünk előtt, karnyújtásnyira történik, Gyuriska János sikeresen sugallja, sugalmazza azt, ilyen világban élünk magunk is. Vagy nem?
A nyitóképnél a Lennyt alakító Erdélyi Gábor sötét öltönyben, a kanapén ülve, zeneszó mellett újságot olvas. Testtartásával, magabiztosságával, hanyag eleganciájával stricit, kétes ügyletekben utazót sejtet. Max, azaz Mikó István öregesen öltözve, bottal a kezében körbe-körbejárja a fiát és a nappalit. Közben grimaszokat küld a lapolvasó felé, majd keresni kezdi rajta azt az ollót, amit hamarosan a saját kardigánja zsebéből húz elő. Cigarettára gyújt. A szülő–gyermek konfliktus pattanásig feszül. Mikó hosszú, fia figyelmét magára terelni szándékozó monológokat mond, kérkedik egykori önmagával, lóismeretével, vagányságával, Erdélyi egy-egy kemény és elutasító választ vet oda olykor-olykor, hogy elnémítsa az öreget – nem túl eredményesen. Verbális agresszió hatja át a teret. Mikó erős és szuggesztív figurája előre-előre jön. Amit a fiához intéz, azt a nézőnek is mondja. Egyenesen bele a képébe. Ezáltal egyszerre nyolcvan ember válik a család részévé. Már nem kívül, megfigyelőként, hanem belül, statisztaként van jelen valamennyi alkalmi emelvényen ülő.
A velük egy fedél alatt élő, lágyszívű nagybácsit, Samet, Csernák János személyesít meg. Úgy tűnik, a Lenny és Sam közötti kapcsolat közvetlen, már-már baráti, olyan, amilyen – normál körülmények esetén – apa és fia között működik. Kiderül az is, hogy Max elhunyt feleségével Sam emberibb és bensőségesebb kapcsolatot tartott fenn, mint a testvérbáty férj. A múltbeli események miatt mindkét férfi – ha nem is ugyanazért – féltékeny a másikra. A ház egyetlen nőtagjának halála óta a háztartási teendők kettőjük között oszlanak meg. A mindent naturálisan azonnal kimondó Max főz, az enyhén nőiesre formált Sam mosogat. A Joeyt alakító, edzőruhában, kapucnis felsőben érkező legkisebb fiúról, Máté Krisztiánról kiderül, munka után bokszedzésre jár, hogy hatalmas sportkarriert futhasson be. Ez a szándéka – Max szapulásától függetlenül is – kilátástalannak tűnik, bármennyire is sportosan laza csávó. A remekül formált figura enyhén aberráltnak tetszik már az első pillanatban is. Hirtelenkedései mögött másfajta személyiségzavart sejtünk, mint a család többi tagja esetében, ami igazolást is nyer a későbbiek során.
Gyuriska János ezzel lerakja azt a zárt rendszerként működő alapot, amit még Max vezérel, de Max kezében már ingadozni kezd a hatalom. Ide lép be hatévnyi távollét után a feleségével a legidősebb fiú, Teddy, azaz Albert Péter. A lakásba éjszaka, egykori kulcsával jut be. Egykori emeleti szobája üresen áll, ott elalhatnak. Nyugovóra térni ide küldené a fáradtságra panaszkodó, gyermekeik után vágyakozó asszonyát. Ruth – vagyis K. Müller Zsófia – tüzes színekben, manökeni szépségként tündököl mellette. Mozdulatai kimértek, túlkoordináltak, s ezáltal feszültséggel teltek. Idegenül szemlélődik a nappali berendezései között. Menekülne, mint aki rosszat sejt, de Teddy legalább erre az éjszakára maradni akar – végre otthon van. Úgy tűnik, kapcsolatuk elhidegült, s ezen az európai körút, a szülői ház felkeresése se segít. A légkör fullasztó. Teddy és Lenny találkozása érzelmekben visszafogott, a Lenny álmát zavaró tiktakról, apjuk hogylétéről folytatott párbeszédük banális, s ettől elképesztően életszerű. Nincs egymás nyakába borulás, csupán érthetetlen közöny, szeretetlenség a rokon, de különböző egzisztenciák között. Már ebből a jelenetből érződik, az állóvíz hamarosan kavarodni fog, felszínre kerül az iszap. Ruth érkezésével az addig nőtlen házban a darázsfészek első fullánkjai már ezen az első estén elővillannak.
Samben kimondatlanul is a Max egykori felesége iránti vonzalom elevenedik fel. Mintha annak a nőnek a tragédiáját látná újjáéledni: felidéződik a múlt, s Ruth hamarosan bekerül a közösbe. Mögötte, előtte döntenek felőle: marad, megtartják és használják, illetve futtatják, hogy pénzt hozzon a házhoz. Teddy – miután férfiként, majd filozófusként is megszégyenül, illetve Ruth rádöbbenti arra, hogy az a szeretetérzés, amit magában dédelgetett, nem azonos azzal, amit a hús-vér családja képes generálni benne – az Amerikában maradt három fiúgyermekükhöz készül visszatérni, újra kimenekülni abból, amiből ezt egyszer már megtette. Összepakol, bőröndjeiket lehozza az emeletről. Senki sem marasztalja. Ruth mindenképpen marad. Meg kell tartani! Ő is a közelből származott el, fotómodell volt, a testéből élt. Csupán Teddy előtti foglalkozásához térne vissza? Hazajutott, a saját közegébe? Kézről-kézre adják. Sam tiltakozik, hisz előre látja, mire fog kifutni a játék, majd összerogy a rátörő emlékek terhe alatt. Embriópózba merevedik a padlón. Meghalt, eszméletét vesztette? – mindegy. A nő, a nő, csak a nő. Ölbe véve, lába elé borulva, fehérneműjét utána cipelve, „küszöbe elé” heverve – csak ő, a nő számít.
Elhittük-e, átéltük-e az előadást? El. Máté Krisztián hitelesen hozta Joey nem túl tehetséges és eszes, szexuálisan viszont annál inkább túlfűtött, s ezt rosszul kontrolláló, szélsőséges megnyilvánulásokra hajlamos figuráját. A Lennyt alakító Erdélyi Gábor egy pillanatig sem hagy bennünk kétséget afelől, hogy egy intelligens, hidegvérű és számító alvilági alakot formál, aki, ha a helyzet úgy kívánja, semmitől sem riad vissza, sőt, keresi, élvezi ezeket az adrenalinszint-növelő szituációkat mind a verbalitás, mind a cselekvés szintjén. Vele ellentétes karakterű az érzelmes és bizonytalan, önmagát mások akaratának alávetni hajlandó Teddy, akit Albert Péter elevenít meg a színen meggyőzően, folyton-folyvást szánalmat ébresztőn. A nála kissé lágyabbra, nőiesebbre vett, saját családot alapítani képtelen Samet Csernák János hívja életre. Gesztusai, vonásai puhák, lélekkel átitatottak, már-már nemtelenek, mondhatni háziangyal-szerűek. Mikó István igen széles skálán mozgatja verbális és mimikai játékokkal, gesztusokkal fölvértezett fegyvertárát Max, a kissé trottyos, de rendkívül agilis zsarnok apa megszemélyesítése közben. Minden megnyilvánulásában átütő erővel uralja a teret. Egyszerre tudunk rajta nevetni és a fejünkhöz kapni, mert ilyen alak nincs, de mégis van. És ha van, akkor tűzön-vízen keresztülviszi akaratát.
K. Müller Zsófia a darab egyetlen női szerepében olyan, érzelmeit jól titkoló dámaként jelenik meg, aki az előadás végére prostituálttá minősül át. Az általa ábrázolt személyiség rajongókra és fölöttük való uralkodásra vágyik. Övé az utolsó szó akkor is, amikor Lenny kezd ki vele, és akkor is, amikor eldől, hogy a teste áruba bocsátásával járul hozzá a család költségeihez, hiszen e munka ellátására vonatkozó minden kérését, igényét teljesítik. Mi pedig hiszünk neki. Hiteles.
Fontos hangsúlyozni még, hogy a „kosztümök” szín- és formavilágának megválasztása szinte tökéletes szinkronban van az egyes szereplők jellemével, így vizuálisan nagyban hozzájárulnak az összhatás fokozásához. Ez mindenképpen Pallós Nelli munkáját dicséri. A rendkívül pontos és összehangolt színpadi mozgásért pedig Gyuriska János rendezőt illeti főhajtó elismerés. Bár éppen a jó „játék” következtében a nézőnek van mit kihevernie, feldolgoznia.
A darab egy pontján Mikó István – gyomorra mért jobbhoroggal – padlóra viszi Máté Krisztiánt. Ezt a jobbhorgot érzi az ember az előadást követően. Harold Pinter Hazatérése – a Zenthe Ferenc Színház társulata által – övön alul betalált.
Salgótarján, Zenthe Ferenc Színház, 2015. március 11.
