►Hogyan kerültél Alföldi Róbert igazgatósága alatt a Bárkába?

A Maladype Színház tagjaként, ami a kezdeti időkben egy külön alkotóműhelyként működött a Bárkában: a Bárka tagjai közül sokan sérelmezték is, hogy van itt egy furcsa képződmény, melynek külön költségvetés jár, és akik akkor is kapnak játszási lehetőséget, ha rossz házzal mennek a produkcióik. Annak idején nehezebben befogadható darabokkal foglalkozott Balázs Zoli, így még inkább réteg színháznak számított a Maladype, mint ma. Végül a Maladypéből hármunkat, Parti Nórát, Dévai Balázst és engem leszerződtetett a Bárka, hogy ne legyen gond az egyeztetéssel, amikor a produkcióiban játszunk.

►Hogyan tekintesz vissza arra az időszakra?

Az Alföldi vezette Bárkát a bátorság, a pimaszság és a szakmai kíváncsiság jellemezte: ellendrukkerek tömegével szemben sem félt például elővenni a Szentivánéji álom című darabot, melyhez a Bárka történetében már kötődött egy korábbi emblematikus előadás az első igazgató, Csányi János rendezésében. Alföldi Szentivánéji álma – melyben eljátszhattam Oberon szerepét – életem egyik meghatározó élménye. Attól kezdve nem is volt kérdés, hogy szépen lassan érzelmileg és művészileg is betagozódom a Bárka kötelékeibe.

Akkoriban a Bárka előadásain érezhető volt, hogy a háttérben nem előadásgyártás, hanem komoly műhelymunka folyik.
Mámorítóan boldog időszak volt az! Egy olyan befogadó, formálható és szakmailag erős társulat alakult ki, ahol az emberen nem volt semmifajta külső nyomás, hogy meg kell felelnie egy aktuális trendnek, egy felülről meghatározott művészeti iránynak, ahol szabadon lehetett lélegezni, kísérletezni. Annyira egészséges volt az a közeg, hogy bántás és sértődés nélkül bátran megmondhattuk egymásnak, ha valami nem volt jó.

►Mi az, ami ott tartott Alföldi távozása után is a Bárkában?

Nem terveztem, hogy maradok, amikor azonban leültem Seress Zolival beszélgetni és elmesélte, hogy milyen – például Tengeren Dogville – előadásokat tervez, akkor kiderült, hogy Zoli nem politikailag korrekt, hanem bátor és progresszív színházat akar csinálni folytatva a megkezdett munkát. Ezért maradtam végül a Bárkában, ahol utána is születtek nagyon jó előadások, és a műhelyjelleg is sokáig megmaradt. A bajok ott kezdődtek, amikor a színház túl progresszív lett, amikor Zoli hirtelen gyorsasággal minden régi – az Alföldi érából származó – előadást levett, és csupán egy-két kommerszebb darab maradt, melyek azonban nem találkoztak a közönség ízlésével. Pusztító érzés volt, amikor estéről estére egy 200 fős nézőtéren csupán 40 embernek játszottunk, amikor színészként azt éreztük, hogy nem érdekel senkit, amit csinálunk. Azt vettem észre, hogy eltűnt belőlem a kíváncsiság és a játékosság, a körülettem lévő egység pedig elkezdett repedezni. Ekkor döntöttem úgy, hogy vége. Emlékszem, azt mondtam Zolinak, hogy távozásomra tekintsen úgy, mint egy felkiáltójelre: nem azért megyek el, mert vár valami más lehetőség, hanem mert jeleznem kell, hogy ami itt megy, az nem jó.

►Egyik interjúdban azt nyilatkoztad, hogy nem szabad a színháznak túl könnyen emészthetőnek lennie. Vannak azonban olyan színházi műfajok, melyek éppen erre törekszenek, például a revü, ami az április 12-ei Zs-kategória - önfeledt zsidózás revüvel című Gólem színházas bemutató műfaji megjelölése is.

Bár az előadás műfaja valóban revü, nagyon kemény és brutális írások születtek Dragomán György, Litkai Gergely, Szabó Borbála, Szálinger Balázs, Székely Csaba, Vinnai András és Rory Winston tollából. A színháznál mindig üdvözítő, ha úgy tud beszélni egy komoly témáról, például az antiszemitizmusról, hogy közben lehetőséget ad a nevetésre is: ha jól csináljuk, az előadás egyik pillanatában röhögni fogsz, míg a másikban akkora gyomrost fogsz kapni, hogy csak kapkodod a levegőt.

►Milyen konkrét témákkal foglalkozik az előadás?

Nagyon nagy a szórás, van olyan írás, ami a gyűlöletbeszéd problémakörével foglalkozik pandák és delfinek kapcsán, de akad olyan is, ami megtörtént esetet dolgoz fel, például az egyik egy erősen szélső jobbos férfiről szól, akinek a facebookos megjegyzése még a saját pártján belül is kiverte a biztosítékot, ezért elküldték egy cigány családhoz lakni. Röviden, az előadás arról szól, ami minket körülvesz: a kirekesztésről, a másságról, az elfogadásról és a toleranciáról.