7óra7

Kezdődik az Egyetemi tavasz programja Szegeden

Kezdődik az Egyetemi tavasz programja Szegeden

2015. 04. 13. | 7óra7

A rendezvények nyitottak és többnyire ingyenesen látogathatók minden érdeklődő számára – mondta Tajti Gabriella, a Szegedi Tudományegyetem a fesztivált immár tizenkettedik alkalommal megszervező kulturális irodájának vezetője.

A programsorozat hivatalos megnyitóját kedden rendezik, ekkortól az egyetemi fotópályázat legjobb képeiből láthatnak válogatást az érdeklődők az SZTE Rektori Hivatalának átriumában. Csütörtöktől egy különleges tárlat várja az érdeklődőket az egyetem rajz-művészettörténet tanszékének galériában, a Spektrum címet viselő kiállításon az intézmény művésztanárai – festők, grafikusok, szobrászok, iparművészek – mutatják be kedvenc alkotásaikat.

Meszecsinka - Hajnali Ének / Cigane

Az egyetemen tanuló külföldi hallgatók számára szombaton délelőtt angol nyelvű tárlatvezetést rendeznek a Móra-múzeumban, délután pedig a belváros műemlék épületeit mutatja be számukra idegenvezető. Május elején a magyar diákokat és a szegedieket várják hasonló sétára, ekkor az egyetemi épületek eredeti funkcióját és történetét ismerhetik meg a résztvevők. Május közepén a Fogadalmi templom megújult kriptájába és kolumbáriumba induló sétán pedig a székesegyházban nyugvó főpapok, professzorok, közéleti személyiségek és művészek életútjáról, szegedi kötődéséről hallhatnak Tóth Tamás temetőkutatótól.

Természetesen a komoly- és könnyűzene sem maradhat ki a fesztivál programjából. A szervező ezek közül kiemelte a Meszecsinka Duó fellépését, a tízéves Fabula Rasa zenekar, valamint a Tóth Bagi Csaba Balkán Unió koncertjét. Közös kamaraestet ad S. Dobos Márta hegedű- és Klebniczki György zongoraművész szerdán a Fricsay-koncertteremben, május 6-án az egyetem központi épületének dísztermében lép fel szintén Klebniczki György társaságában Vizsolyi Lívia fagott- és Varga Laura fuvolaművész, az Universitas Szimfonikus Zenekar tavaszi koncertjének pedig május 11-én a Szent-Györgyi Albert Agóra ad helyet.

Yorick visszatér: Viktor Balázs, Benkó Bence, Fábián Péter

Szombaton többek között a matematika szépségét és a mindennapi életben betöltött fontos szerepét mutatják be az SZTE oktatói a Bolyai-intézet tavaszi rendezvényén, április 25-én, a Föld napján pedig változatos programok várják a látogatókat az egyetemi füvészkertben.

Az irodalomi és a színházi programok közül Tajti Gabriella felhívta a figyelmet a budapesti K2 színház a húsz éve elhunyt Baka István verseiből összeállított, Yorick visszatér című előadására, melyet a Grand Caféban mutatnak be április 28-án, Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán Mellettünk című összművészeti estjére a Régi Zsinagógában, valamint az évad sikerdarabjának számító Tizenkét dühös ember május közepi előadásaira.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr677992963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása