7óra7

További vélemények a Burgtheater-ügyről

További vélemények a Burgtheater-ügyről

2015. 04. 22. | 7óra7

Szinetár Miklós rendező szerint kár volt a Burghteater akciójával elrontani egy jó és sikeres előadás hangulatát. Blaskó Péter színművész pedig nyílt levelet írt a Burghteater intendánsának, és bocsánatkérést vár a bécsi színháztól, amiért társulatának egy tagja a Sirály előadása után politikai nyilatkozatot olvasott fel vasárnap este a Nemzeti Színházban.

Szinetár Miklós

Szinetár Miklós rendező kedden elmondta: elvben nem szereti, ha előadások végén ilyenfajta politikai megnyilvánulás történik. De ha Magyarországon egy olyan politikai képződmény, mint a Jobbik ilyen rohamosan tör előre, akkor bizony van értelme a demokrácia féltésének. Hozzátette: nem biztos, hogy ezt a félelmet egy előadás végén, a tapsrendben kell elmondani.

"Gondolom, hogy annak idején, amikor az ugyancsak szélsőjobboldali Szabadságpárt kormányra került Ausztriában, akkor is elmondták a Burgtheater művészei az aggályaikat a színpadon" - fogalmazott.

A rendező hozzátette: a váltott wienerisch és angol szöveg felolvasását nehezen lehetett érteni, az egész akció szakmailag nem volt valami ügyes.

"A képernyőn megjelenő aradi tizenhárom névsora pedig - akár válasz volt a Nemzeti Színház részéről, akár nem - szintén ügyetlen, értelmetlen és zavaró volt" - fogalmazott.

Blaskó Péter, a Nemzeti Színház színművésze, aki szintén tanúja volt az eseménynek, Karin Bergmann Burgtheater-intendánsnak és Jan Bosse rendezőnek írt, az interneten kedden közzétett nyílt levelében azt írta: a színpad nem arra való, hogy politikai brosúrákat olvassunk fel. Éppen ettől kellene távol tartani magunkat nekünk, színházművészeknek.

Blaskó Péter "Önök ketten gyáva emberek. Ide küldenek Budapestre egy társulatot, a társulatukat, hogy lejárassák Ausztriát" - írta a színész.

"Egyébként milyen alapon avatkoznak bele egy másik ország belpolitikájába? Milyen jogon használják fel vendégszereplő előadásukat politikai üzenet közvetítésére?" - tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy ez minden vendégjogot sárba tapos.

"Mit szólt volna a bécsi közönség, ha a Katona József Színház nagy sikerű bécsi vendégjátéka után én, mint a darab főszereplője elkezdtem volna Jörg Haiderezni és a színpadról félteni az osztrák demokráciát?" - hangoztatta. "Otromba gorombaságot csak bocsánatkérés követhet" - fogalmazott a színész.

A bécsi Burgtheater Sirály-előadása után a társulat egyik tagja a Nemzeti Színházban, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) játszott vasárnapi vendégjáték végén nyilatkozatot olvasott fel.

A Dornt játszó Martin Reinke a következő levelet olvasta fel a tapsrend végén németül és angolul: "Mélyen tisztelt Közönség! Tudomásunk van arról a nehéz helyzetről, amelyben a nagyszerű magyar nép és kulturális élet jelenleg van. Demokratikus úton és demokratikus választások által olyan helyzetbe sodorta magát, amely által egyre inkább eltávolodik a demokrácia szellemétől és Európától. Aggodalommal töltenek el minket ezek a fejlemények, mint önök közül is sokakat. Ennek ellenére eljöttünk, és szívesen játszottunk önöknek. Csehov úgy képviseli közös európai kultúránkat, mint talán kevesen. Tudniuk kell, hogy összetartozunk. Köszönjük a meghívást!"

A beszéd alatt a kivetítőre az aradi vértanúk nevét sorakoztatta fel a vendéglátó színház. A MITEM-re - az előzetes programtól eltérően - sem Karin Bergmann, sem a darab rendezője, Jan Bosse nem jött el a társulattal.

Vidnyánszky Attila Karin Bergmann-nak küldött levelében arra kéri a Burgtheater intendánsát, tájékoztassa: "mi volt az oka annak, hogy a társulatot Ön és a rendező magára hagyta a Nemzeti Színházban és mi az oka annak, hogy egy, az európai színházi kultúrában elfogadhatatlan eszközhöz folyamodtak munkatársai".

Kiemeli: "úgy vélem, sem Magyarországon, sem bárhol a világon nem ízléses a színpadról direkt politikai leveleket felolvasni a közönségnek, mely aligha ezért érkezik az előadásra."

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr697992911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása