A művet a Maladype Andrew Kravcsenkóval, a mű jogainak örökösével, az író Los Angelesben élő fiával folytatott három éves előkészítő tárgyalássorozat után, a kizárólagos jogok birtokában adja ki. A nagy sikerű könyvből 2015 őszén azonos című színpadi adaptáció készül, amely „egyszemélyes kiáltvány”-ként Balázs Zoltán előadásában lesz látható.
A műről:
Néhány évvel ezelőtt újból intellektuális viták tárgyává lett a világ jó néhány pontján az ún. „Kravcsenko-ügy”, miután 2009-ben megjelent John Fleming ideológiatörténeti bestsellere, az Anti-kommunista kiáltvány: négy könyv, amelyik meghatározta a hidegháborút, s miután 2008-ban egy lengyel kiadó – elsőként a volt kommunista blokk országai közül – jelentős sajtóvisszhang mellett, közreadta Kravcsenko vádirattal felérő önéletrajzát.
Magyarországot azonban elkerülték ezek a viták – igaz, maga a könyv is. Mai aktualitásának oka viszont, ha úgy tetszik, épp ez a hiány: a Kravcsenko-ügy elfeledése, elhallgatása, zárójelbe tétele azt jelzi, hogy nem néztünk szembe teljes mélységében a II. világháború után kialakult történelmi helyzetünk azon kérdéseivel, amelyeket az 1946-os mű annak idején direkt módon felvetett, a szerző sorsa és a kötet utóélete pedig a maga tragikus fordulataival áttételesen, de nagyon világosan és kegyetlen egyértelműséggel megjelenít. Viktor Kravcsenko könyvét nem véletlenül emlegetik együtt Arthur Koestler Sötétség délben című, 1941-es regényével: ezek a művek elsőként igyekeztek rádöbbenteni a világot a szovjet rendszer valódi lényegére, Kravcsenko pedig elsőként – Szolzsenyicin Gulágjánál jóval előbb – adott hírt első kézből a szovjet lágerek világáról, a totális terror működésének nyers valóságáról.
Kravcsenko kérdése létkérdés: hogyan őrizhető meg és hogyan teremthető újra a „személyes szabadság emlékezete”, a saját döntésre, a saját élet választására való képesség és felelősség kulturális tapasztalata olyan körülmények között, amikor egy totális rendszer mindezt kiiktatandó, szükségtelen rossznak deklarálja?
Viktor Kravcsenkóról
Viktor Kravcsenko 1905-ben született Jekatyerinoszlávban (ma: Dnyepropetrovszk, Ukrajna negyedik legnagyobb városa). Kravcsenko útja szinte nyílegyenes „szovjet” karrier: 1927-ben belép a Komszomolba, a katonai szolgálat után 1929-ben a pártba. Beiratkozik a harkovi műszaki főiskolára, miközben a párt megbízásából a környékbeli, éhségtől elcsigázott falvakban kell irányítania a termény betakarítást és beszolgáltatást, részt vennie a kuláklistázásokban.
A főiskola után mindjárt kinevezik a nyikopoli kombinát csővezetékgyártó üzeme élére. Közeli kapcsolatba kerül Szergo Ordzsonikidze nehézipari népbiztossal (aki egy ideig Sztálin bizalmasa), kivételes képességei mellett ennek a kapcsolatnak is köszönheti gyors előmenetelét. Kemény, kitartó személyisége, megkérdőjelezhetetlen tisztessége is hozzásegíti ahhoz, hogy azon kevesek egyike lehet, akik közel másfél éven át tartó tortúrák, vallatások után (szabotázs és a népvagyon elherdálása ellene a koholt vád) képes tisztázni magát az ellene felhozott, konstruált ügyekben: kiszabadul az NKVD fogságából.
Megszabadul a folyamatos kihallgatásokkal járó állandó nyomástól (éjjel folynak a kihallgatások, nappal ugyanúgy végzi nagy felelősséggel járó munkáját, mintha nem is állna vizsgálat alatt). 1942-ben, a háború tetőpontján nevezik ki az Oroszországi Népbiztosság Hadseregellátási Főigazgatósága vezetőjének, ahol végképp szembesül az általános terrorra épülő rezsim működési mechanizmusával. 1943 júniusában az küldik Egyesült Államokba, a szovjet fegyverszállítási- és vásárlási bizottság tagjaként. 1944 áprilisában elhagyja a szovjet missziót, és „az amerikai közvélemény védelmére” bízza magát.
Ezt az élettörténetet írta meg a könyvben, amely megjelenése után több millió példányban kelt el világszerte. Perbe fogták (azzal vádolva, hogy amit ír az nem igaz, a korabeli sajtómegjelenések szerint a Kravcsenko-ügy az „évszázad pere”), de megnyerte a pert. Az 1960-as évek közepén holtan találták egy New York-i szállodában, feltehetőleg a KGB végzett vele.
