A Nézőművészeti Kft. eredetileg osztályterem – színházi előadása egy, a látását fokozatosan elvesztő fiatal nő történetén keresztül beszél a vakságról. Az előadás szövegkönyve gyengénlátó és látássérült emberek beszámolói, valamint az alkotók írásai alapján készült.

*Részlet az írásokból:*
„Azt a szót, hogy vak, messzemenően nem tudom kimondani. De ha a "vak"-ot annak értelmeznék, ami, annak, hogy nem lát, ennyi, ha e mögött nem lenne több, akkor nyugodtan lehetne használni. Azért van bajom a „vak” szó használatával, mert valami még társul mellé. Egy kisebbrendűségi, egy alacsonyabb-rendűségi érzés, esetleg sajnálat. Egyszóval olyanokat hoz magával a szó, amiket nem tartalmaz. Ez a baj. A vakság az egy állapot. Az az állapot, amikor a két szemünkkel nem látunk. Nem az, hogy lelki fogyatékos, vagy értelmi fogyatékos, vagy lelki vak. Persze a látók sem kapják meg azt a segítséget, hogy tudják, mit jelent az, hogy valaki vak. Ahhoz, hogy egy vakkal valóban bánni tudjanak, vagy egyáltalán érintkezni vele, ahogyan az normális, ahhoz valamit meg kellene tanulniuk…”

„Sárosdi Lilla nem egy szerencsétlen, vagy sajnálatra méltó embert ábrázol, hanem egy olyan nőt, aki nehéz gyerekkora ellenére megőrizte vidámságát, aki bár szinte beleőrül a rák és vak szavak mentén áradó szabad asszociációs tengerbe, aki fejben két személyiségre osztódva vitatkozik önmagával a vakság elfogadásán, és aki komplett élményt nyújtva képes a reklámok életidegenül felhőtlen és álvidám hangsávját élőben megszólaltatni. Mindent egybevetve: ember, szokásokkal, furcsaságokkal, vidám és szomorú élményekkel” – írta kritikusunk az előadásról. A teljes 9 pontos írás itt olvasható.