7óra7

25. THEALTER - Díszvendég a k2 Színház

25. THEALTER - Díszvendég a k2 Színház

2015. 04. 30. | 7óra7

A tehetséges, fiatal csapat 2011 őszén, az első THEALTER U21 plusz kisfesztiválon mutatkozott be Szegeden, emlékezetes Sziszüphosz – nyílt próba egy felvonásban című előadásukkal, amelyet még a kaposvári egyetem színészhallgatóiként készítettek. Az állandósulni látszó társulat még ugyanebben az évben felvételt nyert a Független Előadó-művészeti Szövetségbe (FESZ), melynek azóta is tagja. 2012-ben sikerrel indultak a THEALTER helyspecifikus projekt pályázatán: azt a csöndet nem tudjuk eljátszani című produkciójukkal elnyerték a zsűri fődíját (7 pontos kritikánk itt olvasható). 2013-ban megkapták a FESZ „Pályakezdő” díját.

Züfec

2014-ben már állandó játszóhellyel nem rendelkező, független társulatként tértek vissza Szegedre: a 24. THEALTER záróprodukciójaként a Mielőtt az éj leszáll! című, Jurányi-díjas Brecht-adaptációt, a IV. THEALTER U21 plusz Desszert kisfesztiválon pedig Baka-estjüket, a Yorick visszatért láthatták az érdeklődők. Ugyanebben az évben a k2 Színház jelölést kapott a Színházi Kritikusok Céhe által adományozott Színikritikusok Díjának különdíjára is. „Újraolvassák a klasszikusokat, s ezek ürügyén mindig értékeikről, világképükről, vágyaikról és álmaikról beszélnek. Bátran kísérleteznek, s amit mondanak, az őszinte, tiszta vallomás a minket körülvevő világról. S ha mindez nem lenne elég: még humoruk is van" - írta Karsai György a társulatról.

A jubileumi THEALTER fesztiválon az idei évadban létrehozott előadásaik közül a társulat bemutatja a Szkéné Színházban készült Züfec - tisztelet a kivételnek egy részben (9 pontos kritikánk itt található) és a Stúdió K társulatával közösen létrehozott, Dürenmatt: A nagy Romulus című drámájára alapozó Bakfitty című előadásokat. Emellett az Orlai Produkciós Iroda támogatásával bemutatott Csehov-adaptáció, az Apátlanok – tétlenség is látható lesz Szegeden - két részben (7 pontos írásunk itt olvasható róla).

A találkozó hagyományaihoz híven a fesztivál programjának újra kiemelt része a műhelymunka. Az idén immár harmadik alkalommal meghirdetett THEALTER Tea for Two tréningkurzus egyik műhelyét a fesztivál díszvendége, a k2 Színház rendezői, Benkó Bence és Fábián Péter vezetik. Az idei workshop címe: Nyilatkozz, hercegnő – Amphytrion Realoded. A kurzusok résztvevői – hazai és határon túli, közép- vagy felsőfokú művészeti oktatásban részt vevő fiatalok – közösen dolgozva fogalmazzák újra, igazítják magukra a klasszikus dráma problematikáját. A munkafolyamatot idén is fiatal színházi újságírók, a blog jr. kritikusműhely résztvevői dokumentálják. A tréningbemutatókat a fesztivál záró napján láthatja a közönség.

Apátlanok

A Manipulációk, öt régiós színházi intézmény és fesztivál közös projektje a THEALTER nyitó napján, július 17-én lesz látható a fesztivál fő helyszínén, a Régi Zsinagógában. Az együttműködést 2013-ban a MASZK Egyesület kezdeményezte kifejezetten a 25., jubileumi THEALTER fesztiválra, felkérve Bojan Jablanovec rendezőt, a szlovén Via Negativa színházi csoport vezetőjét a koncepció kidolgozására, illetve a projekt vezetésére. 2014-ben kezdődtek meg az előkészületek, és az együttműködéshez csatlakozott két határon túli magyar színház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, valamint az újvidéki INFANT fesztivál. A tényleges alkotófolyamat 2015 januárjában indult egyhetes szegedi workshoppal, amelyen a rendező kiválasztotta a projektben részt vevő színészeket. A MASZK Egyesületet, mint hazai partnert Formanek Csaba, Levko Esztella és Szorcsik Kriszta képviseli, a Csiky Gergely Állami Magyar Színházat Magyari Etelka és Mátyás Zsolt, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházat pedig Kucsov Borisz és Mészáros Gábor.

A munka tíznapos intenzív workshopokkal folytatódott. az alkotók február és május között havonta találkoznak. A produkciót május 23-án Temesváron láthatja először a közönség, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház TESZT fesztiváljának nyitó előadásaként. Ezt követően az előadás június végén az újvidéki INFANT fesztiválon, júliusban a THEALTER-en, szeptemberben a ljubljanai EX PONTO fesztiválon, novemberben pedig a szabadkai Desiré fesztiválon vendégszerepel. Az alkotói folyamat fázisait a szervezők kisfilmekben is dokumentálják.

Bakfitty - Nagypál Gábor és Nyakó Júlia

A tervek szerint ingyenes programok is kísérik az egész estés színházi előadásokat: a szervezők zenei, irodalmi és utcaszínházi programokat, kiállításokat is kínálnak majd a közönségnek. A fesztivál hagyományainak megfelelően vendégszerepel a szegedi Csillag Börtön Dankó Pista fesztiválján is.

A szakmai programok részeként Jászay Tamás és Proics Lilla vezetésével naponta összeül a kritikus szekció. Idén is megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes lapja, lesz THEALTER Rádió, naponta frissülő THEALTER-blog, valamint a tavaly bemutatkozó blog jr, valamint idén is folytatódik a THEALTER Híradó sorozata.

A THEALTER plakátját idén is Baráth Ferenc grafikusművész tervezte. A programsorozat fő helyszíne ebben az évben is a Régi Zsinagóga és a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza lesz, de a szegediek és a Dél-Alföld központjába látogatók a város számos pontján találkozhatnak a fesztivál programjaival.

A rendezvénysorozat fő támogatója Szeged MJV Önkormányzata.

A részletes programról a fesztivál honlapján és a Facebook oldalukon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr807992867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása