A közlemény szövege változtatás nélkül:
A 2015. évi működési pályázat döntésére reagálva sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a PROTON Színház 6 éves fennállása alatt:
1. Hiába képviselte a legnagyobb fesztiválokon és a legtöbb ízben a magyar színházművészetet és ezáltal hazánkat külföldön (20 ország, 35 város, 125 előadás),
2. Hiába fordította külföldi vendégszerepléseinek bevételeit előadásainak itthoni műsoron tartására, új produkciók létrehozására, hovatovább magyarországi szociális projektek megvalósítására,
3. Hiába realizálta új előadásait nemzetközi partnerek segítségével,
4. Hiába nem tekintette magától értetődőnek az állami finanszírozást, ezzel szemben minden erejével azon volt, hogy a szó szoros értelmében független legyen,
5. Hiába tartotta tiszteletben az NKA azon döntését, hogy 2010. és 2014. között egyetlen pályázatát sem ítélte támogatásra érdemesnek, illetve azóta is csak egyet, mely esetében 300.000 Ft-ot ítélt meg egy előadás évadon belüli műsoron tartására,
6. Hiába fogadta el, hogy fennállása során új produkció létrehozására eddig még sosem kapott támogatást, jelenleg az általunk képviselt művészetre bár hazai és nemzetközi igény egyaránt van, úgy tűnik szükség nincs, a döntéshozók szemében struktúránk és önállóságunk nem méltó a fejlődésre.
Fennállásunk során működési támogatásra 2013-ban pályáztunk először, hogy fejlődésünknek keretet teremtsünk és ezen dolgoztunk tovább 2014-ben is. Ehhez képest nevetségesnek érezzük, hogy 2015-ben egy irracionális mezőny részeként a rajthoz lettünk visszaállítva. A 2013-as működési pályázaton elnyert 18 millió Forint után 2015-ben 10 millió Forintot ítéltek meg nekünk, mindezt úgy, hogy a 2014-es önerőből megvalósított évünk messze a legsikeresebb volt. Soha ennyi előadással, vendégszerepléssel, nézővel nem büszkélkedhettünk. Miután hosszú évekig projektről projektre haladtunk, 2014-re végre sikerült felépítenünk egy repertoárt állandó műsorral, közönségbázissal, működő kommunikációs csatornákkal. Úgy érezzük önerőből megteremtettünk minden feltételt a biztonságos léthez és most, mikor a másik félen lenne a sor, parkolópályára kerülünk.
Megdöbbenéssel tölt el minket, hogy egy olyan helyzetben, mikor már bizonyítottuk elhivatottságunkat és elkötelezettségünket, illetve az elmúlt 6 évben mindez a legmagasabb itthoni és nemzetközi szinten (POSZT, Festival’d Avignon, Kunstenfestivaldesarts, Bécsi Ünnepi Hetek, HAU Hebbel am Ufer, stb.) is elismerve látszik, nem tudjuk művészi koncepciónkat megvalósítani, nem kapunk lehetőséget a fejlődésre, nem tudunk egyről a kettőre lépni, nem tudjuk előadásainkat Magyarországon, tehát saját hazánkban a nézői igényeknek megfelelő mennyiségben játszani, nem tudunk színészeinknek és műszaki munkatársainknak szerződést ajánlani, vendégjátékaink nagy részét pedig magyarországi támogatás hiányában le kell mondanunk, hiszen csak azok a meghívások realizálhatóak, melyek esetében a külföldi partner a vendégjáték teljes költségét fedezi.
A felsoroltakhoz ugyanis a megítélt összeg négyszeresére lenne szükségünk, arra az összegre, melyre felelős módon pályáztunk. Ennek hiányában azonban kollégáinktól nem elvárható a rendelkezésre állás és a lojalitás, hiszen nem tudunk megélhetést biztosítani számukra, ami által együttműködésünk hobbitevékenységgé silányodik ahelyett, hogy állandó munkatársak segítségével stabilizálodhatna helyzetünk, kristályosodhatna színházról alkotott filozófiánk, alkotóközösséggé formálódhatnánk és kiszámíthatóbbá válhatna életünk, hogy ne csak a mindennapi túlélésre kelljen koncentrálnunk, hanem a művészetre is maradjon időnk, energiánk.
Visszautasítjuk azt a gondolatmenetet, miszerint a felnőttséget elért társulatok kevesebbet érdemelnek, mert ezáltal egyfelől megkérdőjelezve érezzük eddigi teljesítményünket, munkánkat, illetve innen nézve az egzisztencia javára bizonyos kor után tulajdonképpen bármi feláldozhatóvá válik. Ezáltal a logika által ugyanis minden kitartóan dolgozó független művész kiskorúsítása történik! Mind a döntéshozók, mind szolidaritásukat kifejezni nem kívánó állami támogatásból fenntartott kőszínházak által.
Kérdjük mi, mit kell teljesíteni ahhoz, hogy elismerjenek és valós fejlődést biztosító támogatásra méltónak találjanak egy társulatot? Mert úgy érezzük, hogy a Proton Színház már letette az asztalra azt, ami alapján az összes partnerországban kiemelt támogatásban részesülne és unikális nemzeti művészeti jelenségként lenne kezelve.
Felfoghatatlan az az abszurd számunkra, hogy teljesítményünk egy végtelen intoleráns közeggel találkozik és létünk végül besorolódik abba a - már hagyománynak tekinthető folyamatba - mikor is a leginnovatívabb színházi kezdemények intolerancia és vakság következtében eltűnnek, megszűnnek, feloldódnak, egy új mítosz részévé válnak és ahelyett, hogy innovatívan hatnának a magyar színházművészetre, elemeire bomlanak és kifosztódnak. A körülöttünk lévő országokban látható tendenciák ennek a tökéletes ellentétére épülnek. Lengyelországtól Franciaországig, Németországtól a Balti államokig. Gondoljunk csak Krzysztof Warlikowskira, Philippe Quesne-re, Thomas Ostermeierre vagy Alvis Hermanis-ra. Hat éves működéssel semmivel nem tartottak előrébb mint a PROTON Színház jelenleg.
A mindenkori döntéshelyzetek komplexitásával tisztában vagyunk, azonban nem érezzük feladatunknak azok megoldását. Fennmaradásunkat illetően szeretnénk magunk meghozni döntéseinket. A jelenlegi küzdelem viszont vállalhatatlan számunkra, méltatlan és torzító. Művészi és társulati feladatunk az éleslátás nem elveszítése és ezen új helyzetre való felnőtt reagálás.
A kapott üzenet - a döntéshozók felelőtlen és gyermeki hozzáállása - világos számunkra, az arra adott válaszon egyenlőre még gondolkozunk, mert bár jelenleg még létezünk felépített struktúránkban, egyre kevésbé várhatjuk el külföldi partnereinktől - miután nem feladatuk -, hogy támogassanak minket, hiszen ők már azzal megtettek mindent, hogy felfedeztek és elindítottak a pályánkon. Ezt követően, főleg, hogy kiemelkedő sikereket tudunk felmutatni, úgy érezzük hazánk felelőssége lenne, hogy életben tartson minket.
Végül pedig nem értünk egyet azzal a logikával, sőt mi több cinikusnak tartjuk, hogy mivel jelenleg jó külföldi kapcsolatokkal rendelkezünk, itthonról nem szorulunk támogatásra. Ez mindenki számára nyilvánvalóan csak a tetszhalott állapot fenntartásához elég, mely rövid úton azonban a véghez vezet.
Mundruczó Kornél és Büki Dóra
Proton Színház
Ui.: Közleményünkkel szolidaritást vállalunk a Pintér Béla és Társulatával és a Maladype Színházzal egyaránt.
Kapcsolódó
Közleményben reagál a Maladype
Megvannak a működési pályázatok eredményei
