7óra7

6,5 milliárddal többre pályázhatnak a kulturális intézmények nevelési feladatokra

6,5 milliárddal többre pályázhatnak a kulturális intézmények nevelési feladatokra

2015. 05. 24. | 7óra7

Újra megnyílt a Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című pályázat azáltal, hogy a kormány korábbi döntése értelmében 6,46 milliárd forinttal megnövelte a rendelkezésre álló keretet. A korábbi 136 projekt mellett így lehetőség nyílik közel 150 új pályázó, valamint a forrás szűkössége miatt korábban tartaléklistára került pályázatok támogatására is.

A konstrukció célja, hogy a kulturális intézmények – beleértve a kulturális civil szervezeteket is – szélesebb körben kapcsolódhassanak be az iskolán kívüli oktatásba, így segítve a közoktatásban résztvevők óvodai, tanórai és szabadidős oktatását, nevelését. A kiírásra működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmények, közművelődési intézmények és civil szervezetek, könyvtárak, levéltárak, valamint előadó-művészeti és alkotóművészeti szervezetek pályázhatnak. Az elnyerhető támogatás pályázatonként 5-30 millió forint lehet.

Pályázni 2012. október 24-től 2012. november 30-ig lehet. Az első két napon a kormányrendeletben nevesített, hátrányos helyzetű kistérségekben székhellyel, vagy telephellyel rendelkező intézmények pályázatait fogadják be, október 26-tól pedig minden, a kiírásnak megfelelő kulturális intézményét.

A pályázati kiírás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján érhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr637999757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása