7óra7

Jirí Kylián kapta az idei Seregi-díjat

Jirí Kylián kapta az idei Seregi-díjat

2015. 05. 24. | 7óra7

A kitüntetéssel a Magyar Állami Operaház a hazai balett-történet egyik legmeghatározóbb, külföldön is elismert alakjának, az 2012-ben elhunyt Kossuth-díjas koreográfusnak, Seregi Lászlónak állít emléket. A cél minden évben az, hogy a szakmai grémium maradandó tartalmat és művészi értéket teremtő, egyéni stílust képviselő, aktív koreográfust jutalmazzon. A díj létrehozását két táncművész, Kollár Eszter és Bán Teodóra kezdeményezte. A díjat évente egy személy kaphatja meg. A díjjal együtt jár egy felkérés az Operaház részéről: egy koreográfia megalkotására a következő évadra.

Seregi László

Az 1947-ben, Prágában született Kylián húszévesen nyert ösztöndíjat a londoni Royal Ballet Schoolba, egy évvel később, 1968-ban pedig az aranykorát élő Stuttgarti Balett tagja lett, ahol kiemelkedő egyéniségekkel dolgozhatott. Később, közel negyedszázadon át halhatatlan művek sorát alkotta meg a Holland Nemzeti Balett együttesének.

"Kylián kifejezetten művelt és muzikális, ebből következően kivételesen eredeti alkotóvá vált, tehetsége remekművek sorozatával érett be - olvasható az Operaház méltatásában. - Amikor a Hollandiában minden létező szakmai és közéleti díjjal elismert, hatalmas tekintélyű Kylián 1999-ben távozott a művészeti vezető posztjáról, majd 2004-ben a vezető koreográfusi és művészeti tanácsadói megbízatását is visszaadta, egy világhírű együttes búcsúztatta őt. Mára művei számos rangos együttes repertoárján megtalálhatók szerte a világon."

Modern+1 - Petite Mort - 	Jiří Kylián koreográfiája

Kylián koreográfiáit csak májusban hét országban tűzik műsorra Belgiumtól Svájcon és az Amerikai Egyesült Államokon át egészen Új-Zélandig, ezért nem utazhatott Budapestre, hogy személyesen vegye át a Seregi-díjat, de Hágából üzenetet küldött.

"Ezúton szeretném megköszönni, hogy engem választottak a 2015. évi Seregi-díj kitüntetettjének! (...) A díj a háború utáni idők meghatározó és igen karizmatikus alakjának, Seregi Lászlónak a nevét viseli, akivel ugyan nem volt szerencsém személyesen találkozni, ez a név azonban végigkísérte az életemet. Kapcsolatom Magyarországgal és az általam oly nagyra tartott magyar művészekkel messzire nyúlik vissza. Nem kezdem el felsorolni őket, nehogy véletlenül kihagyjak valakit - de biztosítom Önöket, hogy hosszú a sor! A következő színházi szezonban pedig két további koreográfiámmal is eljutok Önök, a magyar közönség elé" - idézik a közleményben Jirí Kylián üzenetét. A koreográfus Sarabande és Falling Angels című alkotásait a jövő szezonban, január 29-én mutatja be a Magyar Nemzeti Balett az Erkel Színházban a Fehér, fekete - Ellentétek vonzásában című est keretében.

Modern+1 - Hat tánc - Jiří Kylián koreográfiája

Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója, a díjat odaítélő grémium tagja a díjjal kapcsolatban kiadott személyes indoklásában hangsúlyozta: szeretnék, ha a díj nemcsak itthon lenne érték, de nemzetközileg is komoly presztízsértéket nyerne, ami úgy tud megvalósulni, ha világhírű koreográfusok is megkaphatják. "Jirí Kylián vitathatatlanul a világ élvonalához tartozik - ahová Seregi mester is. Kettejük nyomdokaiban járni mindenképpen rangot jelent a koreográfus-nemzedékek számára."

A Magyar Nemzeti Balett a díjátadó után a Sylvia című előadással nyitotta a Tánchónap című programsorozatot, amelyben a legendás Seregi-koreográfia mellett műsorra tűzik még Boris Eifman elsöprő sikerű alkotását, a Karamazov testvéreket Az Operaház balettegyüttese ezzel a sajátos mozgásvilágú előadással zárja a 2014/2015-ös évadot.

A díjat 2013-ban Lukács András táncos-koreográfus, 2014-ben Juronics Tamás koreográfus kapta.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr407992733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása