Kerecsényi László kapitány vezéreltével a gyulai végvárat védték a leghosszabb ideig - két hónapig - a törökök ellen a magyar történelemben. A várat végül Kerecsényi 14 visszavert török roham után (a szennyezett víz miatt kitört járvány okán) kénytelen volt feladni szabad elvonulás ígéretével, amelyet azután a törökök nem tartottak be. Kerecsényi László kapitány évekig készült a gyulai vár védelmére. Segítséget remélt a császártól, az európai uralkodóktól és a pápától a vár megerősítésére, de végül nem kapott megfelelő támogatást. Különleges viszonyt ápolt a szultán szövetségesével, az Erdélyi Fejedelemséggel is. Minden próbálkozása ellenére végül azonban elvesztette a gyulai várat, s a város 129 évig török kézre került. Kerecsényit a törökök, ígéretük ellenére, elfogták, és később Nándorfehérváron kivégezték. A várvédők nagy része is fogságba esett.
A várvédők és a kapitány hősies küzdelme, amely a kor minden ismérvét magán hordta, emlékállításra méltó. A drámának ezt kellett feldolgoznia.
Három drámaírót kért fel a Gyulai Várszínház, hogy írjon színpadi művet a témáról: Nagy Andrást, Wodianer-Nemessuri Zoltánt és Zalán Tibort. Az általuk elkészített drámákat egy hatfős bizottság bírálta el, amelynek tagjai: Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Dr. Erdész Ádám, történész, a Békés Megyei Levéltár igazgatója, Csiszár Imre, rendező, Rideg Zsófia, dramaturg, Dr. Elek Tibor, irodalomtörténész, kritikus, a Bárka folyóirat főszerkesztője és Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója.
A bírálók mindhárom beérkezett művet jónak és bemutathatónak találták. Kiemelték, hogy a pályázók jól ismerik a gyulai vár 1566-os ostromát, a történelmi kort, amelyet megfelelően használtak fel a művek megírásakor. A bizottság úgy döntött, hogy a beérkezett művek szerzőit további munkára kéri a drámák végső formába öntése érdekében. Nem oszt ki első, második, harmadik díjat, hanem mindhárom pályaművet egyformán értékeli. A drámákon azonban tovább kell dolgozni a minél jobb előadhatóság céljából. A beérkező, átdolgozott művekből a Gyulai Várszínház fogja kiválasztani azt, amelyik legjobban alkalmas arra, hogy a megadott szempontok szerint színpadon is előadhassák az 50. évadban, augusztus elején ősbemutatóként a várszínpadon. A másik két drámát pedig felolvasószínházi formában ismerheti meg a közönség.