Hétfő (május 18.) 12 hét

Novák Eszter rendezése nem cifrázza agyon a szituációkat, pontosan érzi, hogy az egyes jelenetek és dialógusok meddig tartanak ki, hol vannak bennük fontosabb kérdések, mikor viszi a játék és mikor viszi a kérdés a nézőt – tényleg csak nagy néha van túlragozva egy-egy szerelmi veszekedés, vagy válik ködössé az alapszituáció (például nem, vagy csak nehezen eldönthető, hogy az abortusztablettát beszedő lány meghalt-e – a jelenet a helyzet abszurditását igyekszik aláhúzni: a barátnői rendet raknak a cuccai között, így várva a szülőket, csak az alapkonfliktus ettől a furcsaságtól bizonytalanná válik, így sem a szituáció morbid humora, sem maga a szituáció nem születik meg). Mindezt pedig néha megtöri egy tánc, vagy mozgásszínházi elem, jó érzékkel adagolt hatással, divatos zenével és kellő humorral kísérve – például a szülők arca, ahogyan tartják az ondósejtek seregétől átszakadó, szűzhártyát megtestesítő feszített nejlonzsákot, vagy ahogy a nagy semmiből hatalmas orgiába csap át a diákok sokasága. (Nyulassy Attila)

A teljes 8 pontos szöveg itt.

Kedd (május 19.) Oresztész

Térey János és Karsai György fordítása maga is apránként csepegteti bele a szlengig vitt élőbeszéd lazítószerét a drámaian induló előadásba. A két és félezer évet Benedek Mari jelmezei is lécrezgés nélkül megugorják: Oresztész, Élektra és Püladész fekete melegítőalsós, fehér trikós szettjei a kortalan és nem nélküli huszonegyedik századot, az argoszi asszonyok karának sokszínű, kékes-vöröses sárgája az idei év őszét idézik meg. Khell Zsolt súlyos fémterének falán fémtüskék merednek, falra lehet mászni rajtuk és tőlük: mint egy szögekkel kivert hatalmas hordó belseje, amelyben szétrázódnak testek és lelkek. A mindvégig tragikus térbe folyamatosan szivárog a megúszásra játszó kisstíl: az ügyeskedés, a hárítás, a kifelé kacsingatás. A dráma végül nem a színpadon lévő erők között, hanem a színpad és a nézőtér közé feszül. Úgy kell döntenünk – mert ugye kell! -, hogy nincsen jó döntés. (Török Ákos)

A 8 pontos kritika itt.

Szerda (Május 20.) A nagy füzet

A háború veszélyei elől egy anya régen elfelejtett vidéki nagyszüleihez viszi gyerekeit. Nagy Norbert és Krisztik Csaba bámulatos precízséggel és koncentrációval érzékelteti a testvérpár ijedtségét, rácsodálkozását a háború sújtotta ország kis falujának kegyetlen világára. A kegyetlenség forrás kezdetben a boszorkánynak nevezett Nagymama, akit Andrássy Máté kelt életre, hol megkeseredettségét, hol megszikkadt ősanya-voltát, hol egyszerűen hangját vagy hajlott tartását mutatva. Elsőre szemei két tojás, melyet kezében tartó furcsa lényként nézi a világába érkezett idegeneket. Idegen már a lánya is, az Anya, akivel évek óta nincs kapcsolata. Simkó Katalin megtört alázatot kever elkeseredéshez, életösztönhöz. Később, a pap szolgálójaként lobogó fürdő lesz, körbeöleli a fiúkat, loccsan víz, ondótészta, „kurvaanyátok”. A Forte Társulat összeszokottságát, magas szintű egymásra figyelését szinte felesleges is leírni. Ahogy talán azt is, hogy kemény fizikai akciók mellett a helyzet-töredékekben feltűnő figurák állapotai, motivációi, megszólalásai mind-mind hitelesek és pontosak. Blaskó Borbála Nyúlszájként megejtően szeretetéhes, animális véglény, Kádas József több szerepben is emlékezetes hangsúlyokat, tekinteteket mutat egyszerűen, papként, apaként, tisztiszolgaként. (Hodászi Ádám)

A teljes 9 pontos írás itt található.

Csütörtök (Május 21.) Tóték

Vidnyánszky meglehetősen minimálisra redukált eszköztárral dolgozik (Alekszandr Belozub díszletei és V. Csolti Klára jelmezei egyaránt puritánok), az előadás mégis gazdagon látványos. Az első húsz perc akklimatizálódásától eltekintve igen jól ritmizált produkció cselekményét (dramaturg: Kozma András) ugyanis éppen a súlypontokon támogatja meg az említett montázsokkal: fény, zene, hang, párhuzamos, értelmező tevékenység illusztrálja és értelmezi a történéseket. Vidnyánszky a Tótékkal nem a félmúltról (ilyen-olyan diktatúrákról), nem a társadalomról (zsarnokságról, egymástól való függésről) beszél, hanem mindezekről együtt. A rendkívül hangsúlyos rádiómotívum, illetve az álomjelenetbe rejtett musicalrészlet, sorozatszignál és klipimitáció a média felelősségét, a konstruált ikonok mintaként való ábrázolásának következményét fogalmazza meg, az emberek tudatába beavatkozó véleményvezérek pedig majdhogynem apokalipszist okoznak. A vége tehát nem idillikus (bár kétséges, hogy volt-e valaha, lehet, hogy csak idillnek hittünk? hazudtunk? valamit), Mariska fájdalmas, fiát szólító felkiáltása pedig mintha azt sugallná, hogy ideje ráébredni: mindaz, amiről azt gondolja az ember, hogy emiatt érdemes csinálni, csak önámítás, mert a valóságos lehetősége már rég elveszett. (Ugrai István)

A teljes 9 pontos szöveg elolvasható itt.

Péntek (Május 22.) 39 lépcsőfok

Nehéz megmondani, hogy Patrick Barlow 39 lépcsőfok című darabja miről szól, de azt annál könnyebb, hogy mitől lesz érdekes. A 39 lépcsőfok ugyanis csak akkor jó, ha színészi bravúr. Játszi könnyedséggel kell műfaji klisékkel, színházi közhelyekkel, színpadi praktikákkal virtuóz módon bánni, és akkor nem jöhet semmilyen hiba, a krimi-vígjáték betölti legfontosabb szerepét: magas színvonalú attrakcióval szórakoztatja a nagyérdeműt, ahonnan ez az egy mondat egész biztosan nem tud majd elhangozni: „Na, anyukám, ezt én is simán meg tudtam volna csinálni, minek kellette ehhez színházba jönni?”. (Zsedényi Balázs)

A 7 pontos írás itt olvasható.

Szombat (Május 23.) Mary Poppins

Ebben az értelemben a Mary Poppins a legfontosabb darabok egyike, amit egy gyereknek – sőt talán az egész családnak – érdemes megmutatni. P. L. Travers regényhőse, a rejtélyes és minden tekintetben tökéletes Mary Poppins úgy játszik a gyerekekkel, hogy közben olyan értékeket ad át észrevétlenül, amelyek nélkül felnőttként nehéz embernek lenni, mégis olyan gyakran megfeledkezünk róluk. Mondhatnánk, hogy ezek a dolgok – hogy ne a pénz legyen az első, hanem az emberség, hogy a szeretet a legfontosabb, hogy a külcsín és a belbecs nem következik egymásból – közhelyesek és egyszerűek: valóban azok. Mary Poppins világában azonban minden egyszerű – a jó jó, a rossz rossz (bár igazán rossz csak egy van, az, aki a gyerekeket nem szereti: Andrew kisasszony, az apuka, Mr. Banks egykori dadája), a világ pedig érdekes és színes. Mary Poppins azt mondja: az életet lehet és kell is szeretni, és akkor minden rendben lesz. Nem csupán mondja, be is bizonyítja. Lehet, hogy ettől a feje tetejére áll a világ, lehet. De baj ez? Nem lehet, hogy az a világ az igazi? (Ugrai István)

A teljes 7 pontos kritika itt.

Vasárnap (Május 24.) Állampolgári ismeretek

Azonban ez az osztályterem-díszlet egy színházban (esetünkben a Zsámbéki Színházi Bázison) tökéletesen a helyén van. Ez az előadás színházi térben működő, érvényes, mi több: nagyon is szükséges problémafelvetés. Amibe nézőként belecsöppenünk, egy végtelenül unalmas állampolgári ismeretek óra (a valóságban társadalomismeret néven található azon iskolák tanterveiben, amelyek nem szabotálták el ezt a fontos modult), a gyerekek a könyvből olvassák a liberális demokrácia alapvetéseit, monotonon és értelmezés nélkül, miközben az osztály éli a saját életét, ahogyan a tanár is – rendíthetetlenül esemesez, csak akkor néz föl figyelmeztetőleg, amikor a „néger” szót már harmadszorra is cigányra cserélik a felolvasott szövegben a hátsó padban ülő rasszista gyerekek, akik a foguk között a tanár urat is cigányozzák. (Ugrai István)

A teljes 8 pontos szöveg itt.