7óra7

Két díjat is kapott a Trojka Színházi Társulás a FIST-en

Két díjat is kapott a Trojka Színházi Társulás a FIST-en

2015. 05. 26. | 7óra7

A november 14-16 között megszervezett fesztiválra Oroszországból, Horvátországból, Olaszországból, Bosznia-Hercegovinából és Magyarországról érkeztek előadások a szerb fővárosba. A kísérőprogramok között workshop, koncert és szakmai beszélgetés is szerepelt.

Sarah Kane Cleansed című drámája és John Fowles A lepkegyűjtő című regénye nyomán a tavaly végzett Soós Attila és Nagy Orsolya készítette az előadás szövegét. A Trafóban bemutatott produkcióban Bárnay Pétert, Egyed Beát, Fehér Lászlót, Hay Annát és Horkay Barnabást láthatta a közönség.

Boncsér Sára, Béres Miklós, Bárnai Péter, Soós Attila, Muhi Zsófia

Kritikusunk akkor úgy látta hogy az alkotók az alábbi kérdésekre keresik intenzíven a választ: "Hogyan szeretünk? Hogyan igyekszünk mindent megtenni a szerelmünk tárgyáért? Meddig megyünk el mindebben? Vagy épp hol és mennyire, miben lépünk át egy határt? Mikor lesz a szenvedély tápláló erejéből a szenvedély fojtogatása?"

A szerbiai fesztiválon Bárnai Péter, Béres Miklós, Boncsér Sára, Hay Anna és Somhegyi György játszották az előadást, ami megkapta a fesztivál közönségdíját és a fődíjat is.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr397994011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása