Oláh Kriszta: "Gondolkodásra bírni az embereket"

► Miért pont színházi dramaturg szakra jelentkeztél?

Mindig is szerettem az irodalmat, és kiskoromtól kezdve sokat jártam színházba, úgyhogy kézenfekvőnek tűnt az érettségim évében, hogy legalább megpróbáljam, még ha nem is hittem benne, hogy sikerülni fog. Sikerülni sikerült, hogy jó döntés volt-e, az majd még kiderül.

► Mit adott neked az SZFE és ez a képzés?

Az egyetem előtt, még gimnazistaként volt már egy köröm a Magyar Író Akadémián, ahol nem igazán kerültem közelebb ahhoz, hogy bármit is megtanuljak. Az, hogy van-e tehetségem vagy nincs, egy dolog. Emiatt első sorban olyan képzésre vágytam, ahol megtanítják az írásból azt, ami valóban tanítható, és nem kell egy vagyont fizetnem, hogyha ez nem jön össze.

Az SZFE végül másnak bizonyult, mint amire számítottam. Segített viszont jobban megismerni önmagamat és kialakítani egyfajta ízlést. Most már nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy milyen színházat szeretek, és milyen színházat nem szeretnék csinálni, valamint, hogy mik azok a dolgok, amik tényleg érdekelnek. Rájöttem, hogy túl fiatal vagyok ahhoz, hogy olyasmiket csináljak, amikhez nincs kedvem.

► Az eddigi munkáid közül melyikre vagy a legbüszkébb, és miért?

Szerencsére az elmúlt két évben nagyon sok helyen lehettem gyakornok: voltam a Kossuth Rádiónál, a Pinceszínházban, az Örkény Színházban és a Radnóti Színházban. Bár a kőszínházi létezés nem igazán áll közel hozzám, sok tapasztalatot szereztem.

Tavaly nyáron kaptam egy felkérést az Óbudai Danubia Zenekartól, hogy készítsek szövegkönyvet Mendelssohn Szentivánéji álom című kísérőzenéjéhez. Az eredeti partitúra lényegében tartalmazta az egész Shakespeare drámát, amelyet a szerző elképzelése szerint prózában adnának elő a különböző tételek alatt és között. Nekünk azonban egyetlen színész, László Zsolt állt a rendelkezésünkre, úgyhogy az én feladatom volt, hogy egy főre meghúzzam a Szentivánéji álmot. Ez a szöveg csak a töredékét képezte az előadásnak, amelyben a hangsúly természetesen a zenén volt, mégis egy tömör, de viszonylag komplex kis Oberon történet jött ki belőle a végére.

► Mi lesz veled az egyetem után?

Most leginkább a fordítás kezdett el izgatni. Az egyetemen már korábban is voltak ilyen kurzusaink, amelyek során volt lehetőségem két nyelvből, angolból és franciából fordítani. A gyakorlati szakdolgozatom is egy fordítás, amit Yasmina Reza Comment vous racontez la partie című darabjából készítettem. Miközben ezen a szövegen dolgoztam csak még jobban megszerettem fordítani, és remélem, hogy a jövőben is lesz lehetőségem ilyesmivel foglalkozni.

Nyáron lesz egy izgalmas munkám, Cseh Dávid Médeia című nó-drámáját fogjuk megcsinálni Szerbiában, aminek a dramaturgja leszek. Gyakornokként már volt alkalmam mozgásszínházi előadásban dolgozni, de önálló tapasztalatom még nincs ezen a területen, szóval ez igazi kihívás lesz számomra. Erdeős Annával is előkészületben van egy összetett projektünk, amiben fordítói és írói feladatom is lesz. Ezen kívül, rövid és hosszú távú terveim között szerepel az utazás. Minél többet szeretnék látni és tapasztalni a világból, aztán ki tudja, hátha valahol ott ragadok.

► Számodra milyen a 21. század színháza?

Fogalmam sincs. Épphogy elkezdődött ez a század.
Ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy jelentősen felgyorsul majd a színház, és egyre kevésbé válogat az eszközökben annak érdekében, hogy minél erősebb hatásokat érjen el.
Számomra az a fontos, hogy a színház fórum tudjon lenni. Merje használni a valóságot és képes legyen gondolkodásra bírni az embereket. Klasszikus műveken keresztül is beszéljen nyíltan a napi aktualitásokról, és anélkül, hogy didaktikussá válna, a közönség számára tegye ismerőssé azt, amit lát. A fikció segítségével beszéljen a világról, amelyben élünk, és mindeközben maradjon meg műalkotásnak.

► Hogyan definiálnád, ki az a dramaturg?

Mindig az adott rendezővel való kapcsolatán múlik. Remélhetőleg alkotótárs.

Cseh Dávid: "Jól fog esni jövőre több íróasztali meló"

► Miért pont színházi dramaturg szakra jelentkeztél?

Eredetileg programozó informatikus akartam lenni, és videojátékokat tervezni, úgyhogy reálos gimnáziumi osztályba felvételiztem. C, Pascal, HTML, ilyesmivel foglalkoztunk, és nagyon élveztem. Aztán egyre jobban kezdett érdekelni a kreatív írás, úgyhogy lassan az irodalom és a színház felé fordultam. De az érettségi évemben nem indult dramaturg osztály, ezért az ELTE-re jelentkeztem, szabad bölcsészet alapszakra. Nagyon megszerettem a képzést, a bölcsészkar szellemi légkörét, ezért nem is jelentkeztem, amikor egy évre rá a következő dramaturgosztály indult. Már esztétika MA-ra jártam, amikor 2010-ben megint meghirdették a képzést, akkor pedig úgy döntöttem, hogy egyfajta tehetség-tesztnek fogom használni a felvételit. Nem hittem, hogy felvesznek, de érdekelt, hogy meddig jutok el. Továbbra is írással, drámaszerkesztéssel akartam foglalkozni – aztán talán én lepődtem meg a legjobban, amikor fordulóról fordulóra továbbjutottam.

► Mit adott neked az SZFE és ez a képzés?

Eleinte nagyon nehéz volt. Tehetséges, bizonyítani vágyó, érzékeny emberek sokaságával összezárva lenni… A folyamatos versengést eléggé rosszul viseltem. Abból a szempontból hasznos volt ez az öt év, hogy kicsit vastagabb lett a bőröm, és sikerült szert tennem némi önbizalomra is. A képzésben voltak órák, amelyeket nagyon szerettem, de kicsit hiányoltam a gyakorlatiasabb kurzusokat, mert elméletből már kaptam bőven az ELTE-n. De amikor írhattunk, azt nagyon szerettem, és fontosak voltak nekem a színészmesterség óráink is, amelyeket Novák Eszter és Máté Gábor tartott.

► Az eddigi munkáid közül melyikre vagy a legbüszkébb, és miért?

Az egyetem első három évében lényegében nem volt nagyobb dramaturgi feladatom, de szerencsére lehetőségem nyílt több modern nó-darabot fordítani japánból a 2014-es Misima Jukio drámakötetbe. Ez fontos tapasztalat volt. Dramaturgi munkához negyedévben jutottam először, amikor Kiss Csaba elhívott a Miskolci Nemzeti Színházba dramaturg-gyakornoknak. Na, akkor meg annyi munkám lett hirtelen, hogy ki se láttam belőle! Megismerhettem a kőszínházi működést, és elég jó feladatokat kaptam, például gyakornokként dolgozhattam Rusznyák Gábor Másiksirályában is. Miskolcon rengeteg mindent tanultam: lehettem dramaturg, rendeztem kisebb gyerekelőadásokat, kiállításokat nyitottam meg, voltam ügyelő, kiadványszerkesztő, fesztiválszervező és pályázatíró is. Aztán idén tavasszal bemutattuk a Boldogtalanokat Szabó Máté rendezésében, és a Fenevadak című táncelőadást, amelyhez én írtam szövegkönyvet, és amelyet Kulcsár Noémi állított színpadra. Jó érzés, hogy két ilyen fontos előadásban dolgozhattam az egyetem végén.

► Mi lesz veled az egyetem után?

Az utóbbi években mindig két-három különböző típusú dologgal foglalkoztam egyszerre – a gyakorlati színházi munka mellett a művészetelmélet, a japán nyelv és kultúra, a fordítás és a szépírás is érdekelt, és jövőre is szánok időt mindegyikre. Nyáron például rendezni fogok: Médeia című nó-drámámat mutatjuk be Magyarkanizsán, a címszerepben Kiss Anikóval – ebben Oláh Kriszta osztálytársam is segíteni fog nekem. Aztán ősztől folytatom a munkát Miskolcon. A Miskolci Balett két bemutatójában fogok dolgozni – ezek A nagy Gatsby és a Don Quijote lesznek.

Két éve visszatértem az ELTE-re, ahol most esztétika PhD képzésre is járok, ott pedig a nó-játék esztétikája kapcsán cikkírás és konferencialátogatás lesz a cél jövőre. Emellett felkértek, hogy fordítsak még három Misima-drámát, és van néhány hosszabb távú irodalmi projektem is, amelyekkel többet szeretnék majd foglalkozni. Összességében jól fog esni jövőre több íróasztali meló – úgy érzem, az ilyen munkák terén most lemaradásban vagyok.

► Számodra milyen a 21. század színháza?

Hát, erre nem igazán lehet válaszolni… Talán azt, hogy eleven, és folyamatos változásban van. Eklektikus, megfér benne egymás mellett a hagyomány és az újítás is. Sokat foglalkoztam az utóbbi években azzal, hogy Japánban a tradicionális színházi formákkal hogyan kísérleteznek, hogyan keresik a színházi alkotók a kapcsolatot a múltjukkal. Ez szerintem izgalmas irány. De szerintem az is érdekes, amikor európai fejjel próbálunk valamit kezdeni a nóval vagy a kabukival. A mai káoszban találkozhatnak nyugati és keleti, régi és kortárs színházi formák is, és mindegyik újraértelmezi és erősíti a másikat. Számomra ezek a találkozások fontosak, ezért a Médeiában is erre koncentrálok majd nyáron.

► Hogyan definiálnád: ki az a dramaturg?

Angolul a drámaírót úgy mondják: playwright. Ezt magyarul úgy is fordíthatjuk, hogy drámaépítő – ez a szó szerintem jól írja le a dramaturgot is. Szerkeszt, kutat, elemez, húz és átír. Mindig mást csinál attól függően, hogy a rendezőjének mire van szüksége. Igyekszik megérteni a rendező koncepcióját és segíteni őt a megvalósításában, közben pedig saját ízléséhez és gondolatiságához is próbál hű maradni. Eddig azokat a próbafolyamatokat élveztem a legjobban, amelyekben drámaépítőként dolgozhattam – és remélem, még sok ilyen munkában lehet részem.