Hétfő (június 1.) I. Erzsébet
Apropó, mi is itt az elvárt álláspont? Szikszai Rémusz rendezése erről beszél. Hogy tényleg azt kellene csinálni, amit a hatalom elvár; mondjuk, a hatalom sem tudja, mit is vár el. Csak rásüti a moralitástól, szépségtől, valóságtól mentes bélyeget. És a tagok veszik a bőröndöt, indulnak a következő helyszínre. Ezzel játszik az előadás: mint valami társadalom szélére kivetett senkiházik, olyanok itt a színészek. Nem jön a támogatás, csak öt font csurran-cseppen, de mennek. Valami hajtja őket. Milyen kár, hogy ezt a fonalat nem bontja tovább a rendezés. Jó lenne kicsit elmélkedni azon, mi is az mégis-morál, ami ilyenkor viszi tovább a csapatot. Ezt hagyták ki, ez marad a következő produkcióra. Ami viszont nem volt benne a Képmutatók cselszövésében, itt megtalálható. A pillanat, ahogy a csomagjukkal állnak az öltönyös fickók előtt a koszos, feslett ruhában a színészek, és néznek maguk elé – nem tudják, miért, csak azt, hogy igen, nekik most menniük kell. Elfogadják, mert hát mit tegyenek? (Gera Márton)
A teljes, 7 pontos írás itt olvasható.
Kedd (Június 2.) A Szkalla lányok
Ami igazán szép az egészben, az a tanulság, amit karakteréből adódóan nagyon emberien von le Giza: bár Orbánné sokat hibázott, mindig mert hibázni, és bár Gizának gazdag élete volt, soha nem vállalt rizikót – így igazából soha nem is élt. A két idős nő történetének pedig nagyon is helye van az Óbudai Társaskörben. Érezhetően inkább a kortársaknak szól az előadás, azért a fiatalabb generációkat is meg-megérinthet egy-egy fontosabb gondolat. Például az, hogy nem lenne jó hatvanas éveinkben egyszer csak arra kelni, hogy nem éltünk igazán, nem úgy éltünk, ahogy szerettük volna, mert mindig a könnyebb utat választottuk. És ez a kérdés ma egyre fontosabb. Nagyon fog fájni, ha egyszer így ébredünk.
(Nyulassy Attila)
A teljes, 7 pontos írás itt olvasható.
Szerda (Június 3.) Zene, New York, Szerelem
Adott egy befutott zeneszerző, Vernon, és egy kezdő szövegírólány, Sonia. Ha Neil Simon gombolyítja egy történet szálait – márpedig ő gombolyítja -, akkor már sejthető, hogy egy keserédes, de minden bizonnyal jól végződő mesét láthatunk, szeretnivaló karakterekkel és egy korántsem megoldhatatlan konfliktussal. Ebben az esetben a konfliktus egyik forrása Sonia volt barátja, akitől a lány nem tud teljesen elszakadni, a másik pedig az, hogy a közös munka időnként a közös élet rovására megy. (Turbuly Lilla)
A teljes, 7 pontos írás itt olvasható.
Csütörtök (Június 4.) A heilbronni Katica
Ezek mellett azon már nem is csodálkozunk, hogy a Szputnyik előadásában a „nagy történelmi lovagdráma” díszlete két, lomtalanításból megmaradt rozoga asztal és néhány szék, melyek absztrakt minimalizmusa kiválóan passzol a darab szürreális monumentalitásához. Kovács D. Dániel rendező jól gondolta, hogy a Kleist-mű túltengő fantasztikuma mellett már nincs szükség mindenféle szcenikai hóbelebancokra (persze a Jurányi tornaterme nem is ad erre sok lehetőséget), ami viszont egyáltalán nem jelenti a látványosság hiányát. Sőt. A minimálból teremtett látvány sokkal erőteljesebben hat, mint bármilyen monumentális díszletelem. A kardozós, buzogányozós, nyilazós, egyszóval a párbaj- és csatajelenetek színrevitele minimum megérdemelné a legjobb speciális effektekért járó Oscart: hogy például a kardpárbajt a teljes sötétben felvillanó öngyújtófényekkel imitálják, hatásosabb és ötletesebb, mint James Cameron összes barbatrükkje együttvéve (a fényért Jankó Mátyás, a zenéért és a hangért Bartha Márk felel). (Kiss Csaba Bendegúz)
A teljes, 8 pontos írás itt olvasható.
Péntek (Június 5.) Macskák
Nos, a szegedi Dóm téren egy egészen más Macskákat láttam, mint néhány hónappal azelőtt. Meglepő vagy sem, de nem a nevektől lett az előadás olyan, amilyen. A grandiózus színpadon a díszletelemek önálló életet kezdtek élni, működött a méretviszony, és egy nehezen megfoghatóan sejtelmes hangulatot sugároztak. Itt nem porosak és kopottak voltak a díszletek, hanem misztikusak, rejtélyesek, izgalmasak. A szöveg végre (nagyrészt) érthető, bár a hangosítás nem kifogásolhatatlan, de lenyűgöző, ahogy ezt a teret belakja a sok különféle macska. Világossá válik a történet is, Old Csendbelenn választásának tétje, és Grizabella tragédiája, a kis epizódjátékok részletgazdag ábrázolása megkapja az őt megillető helyet az előadásban. Sajnos nem hangszerelték át a zenei anyagot, de a Szegedi Szimfonikus Zenekar élő elővezetésében, Makláry László karnagy irányításával energiával töltődnek meg a jelenidejűvé váló zeneszámok. Seregi László koreográfiái is vérátömlesztésen estek át, a legtöbb új ötletet Elvis Trén (váltóőr és gyorsvonat-főrendész) betétjénél éreztük, amely magával ragadó gyorsaságával, változékonyságával, kreatív, néhány színházi kellékből összeállított mozdony-látványprodukciójával egyértelműen az előadás csúcspontja. (Ugrai István)
A teljes, 7 pontos írás itt olvasható.
Szombat (Június 6.) Wilhelm-dalok
Ami biztos, hogy a versekből ismert együgyű figura, Wilhelm a hétköznapitól, a közönségestől tart a transzcendens felé, kifejezésmódjai sem szövegben, sem az előadás képeiben nem túl komplexek. Néha pusztán csak az őt körülvevő tárgyakról elmélkedik, mint a drótkefe vagy a patkányfogó. Mégis: ismétlései, lassúsága, rombolása kísértetiesen sokat sejtet és mélyen megérint. Valahogy így szólhat az a bizonyos gitár is. (Hajnal Márton)
A teljes, 8 pontos írás itt olvasható.
Vasárnap (Június 7.) Vámpírok bálja
Persze ez az este nem a nagy igazságok megfejtéséről szól. Ám az elvitathatatlan, hogy Feke Pál vámpígrófja tökéletes alakítás, mind tiszta, rockoperás hangszínében, mind az arisztokrata fensőbbséggel végigjátszott karakterben, Sándor Dávid beszédtechnikailag bitang nehéz professzora és Rákász Dániel debilje egyszerűbb, de ugyanolyan hibátlanul kivitelezett munkák. Vérprofi előadás, ami vámpír- és musicalimádatra való tekintet nélkül is bátran megtekinthető. (Zsedényi Balázs)
A teljes, 8 pontos szöveg itt olvasható.
