Nagy szerencsénk van: Temesváron, a fesztivál ideje alatt egy Toulouse-Lautrec, Picasso és Chagall litográfiáit bemutató kiállítás látható a város művészeti múzeumában, a kiállítás tematikája ráadásul alig passzolhatna jobban a fesztiválhoz. Cirkuszi mutatványok, szomorú bohócok és akrobaták mellett egy olyan porond emlékét is magunkkal visszük a színházba, melynek se nézői, se szereplői nincsenek, a porondon cikázó reflektorfények mégis óriási feszültséget és várakozást keltenek. Illetve kelthetnek. A többnapi előadásnézés után korántsem ezzel a feszültséggel távozunk, álmosan bandukolunk a színház épülete felé. Míg az előcsarnokban a különböző egyetemekről érkezett diákok lelkiismeretesen és serényen dolgoznak a fesztivál hirdetőfalára kerülő beszámolókon, kritikákon és verseken, mi az első előadás előtti szabadidőben a színház olvasótermébe próbálunk bejutni, hátha ott bukkanunk valami különlegességre. Kiderül, hogy az a helyiség most sajtószobává, csomagolószobává és interjúszobává változott.

De időnk sincs, hogy mindezen sajnálkozzunk, a színház mindig nyitott és tettre kész sajtósa, Orbán Enikő ennél sokkal izgalmasabb programot ajánl nekünk: személyre szabott kulisszajárást tart számunkra a színház teljes épületén belül - és kívül. Egyik folyosóról vezet minket a másikra, így jutunk el ismét a Fára festett ház helyszínéül szolgáló festőműterembe, aminek homályos kopársága mellett most még inkább lenyűgöz a színház díszletesének óriási műterme. A színház padlása után a tető következik, onnan pedig egyenesen a pince, ahol magukba fordított, magányos opera-díszletek mellett, homályos folyosókon keresztülmenve lépünk ki a színház másik oldalán, ahová már a következő temesvári fesztivált hirdető dj-sátorból érkező zene is odahallatszik.

Szerdára már világossá vált: az előadások válogatásában a szervezők minden tekintetben a sokszínűségre törekedtek. A határokon átívelő koprodukciók és a sokféle országból érkező előadások témájukban, formanyelvileg és méretükben is nagyon különbözőek. Szerda délután például egy horvát független társulat, a HKD mutatta be a délszláv háború áldozataira emlékező Aleksandra Zec című előadását. Egy tizenkét éves szerb kislány és szülei meggyilkolásának története nem egyszerű történelmi látlelet: az agyonlőtt áldozatok óriásira kivetített képeivel az emberi kegyetlenséggel való szembesítést helyezi előtérbe - néhol erőszakos neonvillogással és zajokkal. Mindez éppen ezen a fesztiválon nem egyszerűen a horvát és szerb ellentétekről szól, hanem egy határokon átívelő problémát erősít fel: kinek az áldozatai a meggyilkolt gyerekek? Az eladás csendesebb és szimbolikusabb jeleneteivel arra is hagy nekünk lehetőséget, hogy ez a szembesülés határozott, önmagunkból induló reflexióvá váljon, így a nézők nagy része kissé magába fordulva és elérzékenyülve jön ki a színházteremből.

A háború áldozatainak történetét a lovagregények, illetve a saját fantáziájának áldozatul eső Don Quijote története követi. Már a kezdetek óta a fesztivál állandó, rendszeresen visszatérő vendégeinek számít Mucsi Zoltán és Scherer Péter párosa, és a Nézőművészeti Kft. Nem véletlenül hívják meg őket évről évre, a közönség minden évben visszavárja őket. Amit már nem csak Balázs Attilla elmondása alapján tudhatunk, de az előadás előtti hangulat is ezt támasztja alá. Nem csak a falon olvasható beszámolók, kritikák sorai kígyóznak egyre hosszabban, hanem a bejárat előtt tolongó tömeg is. Minden jel szerint, ez a fesztivál eddigi legnépszerűbb előadása. Ami legelőször szembetűnik, azok a fesztivál eddigi előadásaira kevéssé jellemző díszletmegoldások. Don Quijote története egy megemelt, széles betegágyon játszódik, a képzelgő beteg egyszerű szobája és fantáziája közötti bizonytalan határt az ágy köré függönyszerűen körbekerített vászonlepedők, és az ezen néha áttükröződő árnyjelenetek is jelzik. Don Quijote lepedők közt, matracokat meglovagolva hadakozik az elébe kerülő ellenséggel. Mucsi Zoltán pizsamába bújva, szalmazsákokkal felvértezve, lógós zoknival játssza az erejét vesztett, mégis semmitől el nem tántorodó lovagot. A Sancho Panzát játszó Scherer Péterrel alkotott párosa most nem tisztán komikus jeleneteken dolgozik, ez a feladat most inkább Katona Lászlóra és Kovács Krisztiánra, valamint a meghívott flamenco táncosra, Vámos Veronikára hárul. Az előadás mégis lomha léptekkel halad, ami a sokszor elnyújtott jelenetek mellett a kóbor lovag öregségtől megrekedt vehemenciájával is összefügg.

Az esti vodkagőzös fesztiválhangulat közepette a Temesvári Rádió riportere is elkapott bennünket Hajnal Marcival, a szerdai két előadásról alkotott spontán véleményünket itt is meghallgathatjátok.

A színházban egyre színesedik a csapat, csütörtökre megérkezik az Újvidéki Színház társulata is. Erős és határozott kezdéssel indul ez a nap: Urbán Balázs rendezésében láthatjuk a Bánk bánt. Az előadás végére a haza, hazaszeretet és hovatartozás kérdéskörével, valamint a gyors és dinamikus - ezért ha a társulattól nem is, de a nagy nemzeti drámától szokatlan - jelenetekkel telve kavarog a fejünk. A közönséget pimasz mosolyú Anonymous-maszkokkal fogadó színészek később maszk nélkül is félig ironikusan, félig komolyan beszélnek ezekről a problémákról. A Bánk bán felpörgetett részletei közé a társulat saját jeleneteket illesztett be, melyekben például azon veszekednek, kinek mit jelent a haza. Az előadás végén pedig az egyik szereplő sorra szegezi nekünk a kérdéseket, milyen politikai lépések után hagynánk el hazánkat. Így merül fel végül a Bánk bán mentén az a kérdés is, hogy hol van az a pont, ameddig otthonodként tudsz tekinteni hazádra, és saját életed normális körülményeit nem helyezed ennél előbbre.

A Zombori Nemzeti Színházból érkezett társulat egy Thomas Mann életrajzán alapuló előadással, A varázslóval érkezett, amivel leginkább az író karrierje és magánélete között feszülő problémákhoz juthattunk közelebb. Késő esti programnak mindenképp jól esett, az off-programot kivételesen kihagyva térünk haza. De Kárpátiék színházi jamjét szerencsére több nap is műsorra tűzték, így biztos, hogy az ezt követő napokban is érnek minket még meglepetések.

(TESZT, Temesvár, 2015. május 29.)