7óra7

Felnőtteknek szóló mese a kolozsvári magyar színház utolsó bemutatója az évadban

Felnőtteknek szóló mese a kolozsvári magyar színház utolsó bemutatója az évadban

2015. 06. 19. | 7óra7

A bemutatóról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Visky András, a kolozsvári társulat művészeti vezetője azok közé a nagy rendezők közé sorolta Niky Wolczot, akik meghonosították azt a színházi nyelvet, amelyből a romániai színművészet a mai napig él. "Amikor egy ilyen nagy mester jön hozzánk rendezni, az nemcsak egy új produkciót, hanem a társulat művészi nyelvének a felfrissítését is jelenti. Amellett, hogy egy új előadással állunk a közönség elé, akarva-akaratlanul egy továbbképzésben is részesülünk" - jelentette ki Visky András.

Niky Wolcz

Niky Wolcz elmondta, hogy a Szovjetunióban 1939-40-ben született darabot a szerző halála után, 1962-ben mutatták be először. Hozzátette, a bemutatásához arra is szükség volt, hogy Sztálin halála után enyhüljön a kommunista rendszer nyomása. Az árnyék elvesztésének motívumát feldolgozó, felnőtteknek szánt mese ugyanis erős politikai tartalommal is bír. Mint a rendező kiemelte, a ma kérdései is hangsúlyosan jelen lesznek az előadásban.

A politikai réteg mögött a történet személyes rétegéről is beszélt Niky Wolcz. "Mi történik, ha a személyiségünk megkérdőjeleződik, ha már nem tudjuk, kik vagyunk, (…) ha olyan úton haladunk, amely már nem arra vezet, amerre menni szeretnénk?" - fogalmazta meg az előadás személyes rétegének kérdéseit a rendező.

Az előadás főbb szerepeit Bodolai Balázs, Sinkó Ferenc, Orbán Attila, Imre Éva és Vindis Andrea alakítják, díszleteit és jelmezeit Carmencita Brojboiu, koreográfiáját András Lóránt jegyzi. Az árnyék a kolozsvári társulat tizedik bemutatója a 2014-2015-ös évadban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr427992613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása