7óra7

KURIOZOOM II

KURIOZOOM II

2015. 06. 22. | 7óra7

A Kuriozoom kezdeményezés célja, hogy lehetőséget teremtsünk a hazánkban élő és dolgozó táncművészeknek a kortárs tánc aktuális irányzatainak elsajátítására egy színvonalas technikai képzéssorozaton keresztül, elismert külföldi és hazai koreográfusok, trénerek vezetésével.

A kurzushét során Tony Vezich, Spala Korinna, Macher Szilárd, Topolánszky Tamás, Barta Dóra, Katonka Zoltán, Hámor József és Nemes Zsófia órái közül válogathatnak az
érdeklődők, a paletta pedig a kortárs balettól a rejtélyes maTánc-on át a „Release the beast” technika elsajátíthatóságáig terjed.

Regisztráció a prevolutiondance@gmail.com e-mail címen.

Ízelítő a kurzusokból

Tony Vezich koreográfus „Release the beast” kurzusa egy speciális, általa kifejlesztett kortárs talajtechnika elsajátításán alapul. Tony azzal a szándékkal kezdett bele különböző gyakorlatsorok fejlesztésébe, hogy segítse táncosait az intenzív próba- és alkotói folyamatok következtében felmerülő komolyabb sérülések megelőzésében, mely gyakorlatsorokból végül egy egész technika nőtte ki magát.

Tony Vezich A kurzus során a fő hangsúly a talajgyakorlatokra kerül, olyan meghatározott mozdulatsorok elsajátításával, melyek az imént vázolt kezdeményezés értelmében jöttek létre. Egy másik meghatározó eleme a kurzusnak egy olyan technika feltárása, mellyel rátalálhatunk egy erős egyensúlyi pontra, s hogyan használjuk ezt a középpontot arra, hogy minél nagyobb távolságokat tegyünk meg a térben, különösképpen a földközeli régiókban.

„Olyan klasszikus balett gyakorlatban gondolkodom 17 éve, amióta az MTF-en tanítok, mely megállja a helyét a Vaganova metódus évtizedek óta használt hazai rendszerében, de egyben korszerű is. Óráim felépítésekor nem a balettre tökéletesen alkalmas testből indulok ki, nem
tartom "természetesnek",hogy mindenki számára evidens az en dehors létrehozása. Minden nap alkalmassá kell tennünk a testünket az anatómiai/biomechanikai szempontból legideálisabb munkára, így gyakorlatomban a kifelé fordítottság fokozatos elérése, a központ, a légzés használata, a testtudatos munka és az elnyújtások is fontos szerepet kapnak” - Macher Szilárd.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr637992603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása