Zsigó Anna: "Veszek egy nagy levegőt, és valósággá változtatom a terveimet"

► Miért pont az SZFE színházi dramaturg szakára jelentkeztél?

Már a középiskolában eldöntöttem, hogy dramaturg szeretnék lenni. Ez elsősorban Szabó Attilának köszönhető, aki több éven keresztül tartott színjátszót nekünk az AKG-ban. Nagyon izgalmas munkát végeztünk vele, és rengeteget tanultunk, elsősorban önismeretet, testtudatot és a közösségi alkotás örömét. Már akkor, tizenhat-tizenhét évesen véresen komoly dolog volt számunkra a színház, volt, hogy egy hétre beköltöztünk a csillaghegyi Banán klubba, ami azóta megszűnt, és reggeltől éjszakáig dolgoztunk. Ez elég erősen bevésődhetett, valószínűleg ezért imádok a Zsámbéki Bázison dolgozni. Ebből a társaságból amúgy sokan választották a színházi pályát, szoros (munka)kapcsolatban állunk azóta is. Az érettségi évében azonban éppen nem indult dramaturg szak, ezért elindultam egy kerülőúton, amiért utólag nagyon hálás vagyok. Elvégeztem az ELTE lengyel-magyar szakát, minden létező ösztöndíjat megpályáztam, így sok időt tölthettem külföldön is. Közben pedig felvettek a Közgáz egyik szakkollégiumába, a Társadalomelméleti Kollégiumba. Itt mindenféle kritikai társadalomelméleteket tanultunk, nagy részben az itt felszedett tudás határozza meg a gondolkodásomat ma is. Ezenkívül,a közösségi együttélés különleges formáival is kísérleteztünk.

Közben végig ott motoszkált bennem, hogy szeretnék visszatérni a színházhoz, mert nagyon hiányzik. Az Astorián volt egy sorsszerű találkozásom, ennek köszönhetően visszacsöppentem a színházba.

► Ebben az öt évben mit adott neked az egyetem és a képzés?

Eleinte voltak nehézségeim, ami elsősorban abból fakadt, hogy jóval idősebb vagyok az osztálytársaimnál, habár ez kívülről nem látszik. Elszoktam tőle, és furcsa volt a barátságos, pedagógiai szempontokat is figyelemben tartó oktatás. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg én lettem türelmetlen és érzéketlen a felsőoktatásban eltöltött évek alatt. Ez nemsokára feloldódott. Nagyon sok mindent adott ez az öt év. Kapcsolatokat és barátságokat, a saját tűrőképességem feszítését, a munka örömét. Sokat olvastunk, ami rádöbbent arra, hogy még többet kellene. Azt is megtanultuk, hogy néha meg kell szegni a szabályokat, és hogy minden szónak súlya van. Nagyon érdekes és különböző tanároktól, művészektől tanulhattunk, akikhez most már mindig fordulhatunk, és ez egy nagy ajándék. Osztályfőnököm, Radnai Annamária mellett két szakmai gyakorlatot is töltöttem a Katonában, ami szintén nagyon tanulságos volt.

► Az eddigi munkáid közül melyikre vagy a legbüszkébb? És miért?

Azt hiszem, hogy erre az évadra úgy ahogy van, nagyon büszke vagyok. Három olyan előadás is elkészült, amiben valahogy a fő vesszőparipám a téma, amiből a szakdolgozatomat is írtam: a gender kérdés, a női szubjektivitás és társadalmi jelenségeinek vizsgálata. A projekt Lulu-ban Geréb Zsófi rendezővel, akivel első év óta együtt nyomjuk jóban-rosszban, Wedekind: Lulu-ján keresztül foglalkoztunk a ma is köztünk élő egyenlőtlenségekkel.

Ezenkívül nagyon hálás vagyok Kárpáti Péternek, akivel a Két nő című előadásban dolgozhattam. Elképesztően izgalmas technikával dolgozik, a próbafolyamat során nála tapasztalt bátor “közelmenés” és személyesség pedig követendő példa számomra a színházi munkáimban.

Végül az örömzene, az a feladat, amit muszáj megcsinálni, pedig pont már aludni sincs idő. Februárban egy hónap alatt raktunk össze egy dokumentumszínházi darabot/performanszot Kárpáti Pál színész-rendező barátommal. A Kaposvári Egyetem negyedévesei játsszák, és az előadás - változatos szövegekkel - a gólyatábori nemi erőszak eseteken keresztül járja körül a nők elleni erőszak témáját. Végül ez a darab lett a diplomamunkám is. Utóbbi két előadás megy nyáron Zsámbékra, éljen!!!

► Mi lesz veled a diploma megszerzése után?

Veszek egy nagy levegőt, és valósággá változtatom a terveimet. Kevés konkrétat tudok még, ami egy nagyon sűrű év után kicsit furcsa állapot. Nyáron megyünk Zsámbékra, és van már egy-két munkám jövőre.

Ami biztos, hogy Kárpáti Pállal már készülünk a következő projektre, de annak részleteiről most még nem mesélnék. Szeretném a gender témát tovább vinni, nagyon izgalmas forma erre a dokumentumszínház, de most inkább darabban gondolkozom. Ezzel pedig akár egy doktori iskolát is meg lehet próbálni. Ki akarom próbálni, hogy lehet-e komoly, sötét humorú, dokumentarista tévésorozatot írni Magyarországról.

Nagyon nagy találkozás volt nekem idén a Káva Színház, ahol a Csecsemő című előadást írtam a társulattal. Óriási élmény, amikor az elkészült előadás először a résztvevő középiskolások elé kerül, és sikerült őket közös gondolkodásra hívni. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségem velük dolgozni.

Eddig is sikerrel csempésztem bele a lengyel témákat az előadásokba, és nagyon jó kapcsolódás a lengyel szak a dramaturgsággal. Fordítani például minden mennyiségben szeretnék.

A közeljövővel kapcsolatban pedig a férjemmel eltöltött idő mennyiségi és minőségi javítására fogok koncentrálni, mivel ebben az évben erre alig volt alkalom. Szerencsére sokszor dolgozunk együtt, ő zenész és sok előadásban játszik, ezért hasonló életmódot folytatunk.

Ja, majdnem kifelejtettem az utazást. Az a kedvenc létállapotom, mindent meg fogok tenni, hogy folytathassuk a felfedezéseinket.

► Számodra milyen a 21. század színháza?

Számomra elsősorban közösségi. Nekem legalábbis ez az, ami a legjobban megy a színházi munkában, ezért csinálom. Baromi nehéz a közösségi munka, meg kell tanulni az elengedést, az elfogadást, meg kell tanulni az együtt gondolkodás izgalmából inspirálódni. Nehéz feladni a vágyat, hogy láttatni akarjam: “ez az én ötletem volt”. Pedig úgyis látszik az, nem szabad izgulni. Pedig, nyilván elsősorban a függetleneknél, ahol a legtöbbet dolgozom, most már tényleg se pénz, se struktúra, se semmi, csak a közösségnek kéne működtetnie a rendszert. Nagyon drukkolok, hogy sikerüljön, és nagyon dühös vagyok, ha az áskálódás jeleit vélem felfedezni ezen a körön belül.

► Hogyan definiálnád: ki az a dramaturg?

Annyian elmondták már korábban, hogy én most tényleg csak az írom le, ami személyesen sokat foglalkoztat ezzel kapcsolatban. A színházi szakma nagyon erősen elismerés-alapú, amely körön a dramaturgok igencsak kívül esnek. Nincsenek díjak, és kevés olyan kritikát olvasni, ahol a dramaturgiai munkát (vagy a koreográfust, vagy akár a zenei vezetőt) említésre méltatják. Ez kár, de nem kell emiatt aggódni, mert akkor frusztrált lesz az ember. Néha meg kell veregetni a saját vállunkat. Amúgy pedig a dramaturg feladata szerintem, hogy bátran, nagy szeretettel és kíváncsisággal, derűsen végezze a munkáját a színházban.

Ivanyos Ambrus: "Mindig arra törekszem, hogy legfőképpen emberként legyek jelen"

► Miért pont az SZFE színházi dramaturg szakára jelentkeztél?

Amikor jelentkeztem, még tágan is értelmezhetetlen fogalmaim sem voltak arról, hogy mi az a dramaturgia. Színházzal akartam foglalkozni, aminek voltak előzményei ugyan, melyek elsősorban szociális és rituális előzmények, vagyis éppenséggel a színház gyökerét érintő dolgok voltak, így egyfajta logikus döntésnek tűnhetett akkor, és egy teljesen másfajta logika mentén annak tűnik most is, hogy dramaturgnak jelentkeztem.

Pedig valójában egy teljes véletlen és legkevésbé sem tudatos folyamat alakult úgy, hogy lassacskán egy engem alapvetően izgató alkotói pozícióba kerültem. Ezek után nehéz lenne másra gondolni, minthogy egy titokzatos isteni akarat irányította a kezemet a jelentkezési papíron.

Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy, mint legtöbb dramaturg szakra jelentkező sorstársamat, engem sem vettek fel a rendező szakra, aminek lényemből fakadó alapvető alkati hiányosságok álltak az útjába, és aminek nem csak utólag, de talán már előre is nagyon örültem. Egy olyan, ráadásul nem is kizárólag színházi szerepkör, melynek még talán most is ismeretlenek számomra a kiterjedései, sokkal testhezállóbbnak bizonyult az évek során. A szerepbe kényszerítés és önként kényszerülés korlátai voltaképpen az embert zárják ki az alkotói folyamatból.

► Ebben az öt évben mit adott neked az egyetem és a képzés?

Olyan emberekkel ismerkedtem meg, akiktől, akikkel, vagy akik kapcsán tanultam valamit. Mély hálát érzek az osztályfőnökeim, az oktatók, az osztálytársaim, az egytemi polgárok közössége, az egyetem munkatársai, a könyvtárosok, a portások, a szemközti kínai étterem (ahova félelemből soha nem léptem be), a szomszédok, a járókelők, a környékbéli boltosok, fénymásolók, a busz- és villamosvezetők és a termünk ajtajában olykor-olykor meghúzódó hajléktalan úr, de még a szomszéd cipész kalapácsütései iránt is. Szeretném kikötni, hogy nem tréfálok, mindazonáltal azt, hogy egészen pontosan mit kaptam, azt szeretném megtartani magamnak. Félelemből.

► Az eddigi munkáid közül melyikre vagy a legbüszkébb? És miért?

Valamilyen megmagyarázhatatlan szerencse folyományaképpen sokféle dologban részt vehettem az elmúlt években. Dolgozhattam dramaturgként színházban és filmben, írhattam darabokat, filmforgatókönyveket, készíthettem előadást a semmiből, lefordíthattam két osztálytársammal Forgách András vigyázó és vezető keze alatt a Danton halálát, és létrehozhattam interaktív színházi játékokat itthon és külföldön. Ez mind semmit nem jelentene, ha nem találkoztam volna közben rengeteg emberrel, akikkel sikerült baráti, alkotói, ésatöbbi viszonyba keverednem a munka során. A professzionális munkában mindig arra törekszem, hogy legfőképpen emberként legyek jelen. Erre talán, mélyszerénységem ellenére egy kicsit mégis büszke vagyok.

► Mi lesz veled a diploma megszerzése után?

Ha bármilyen cezúrát is jelent a diploma megszerzése az életben, én remélem, hogy nem sok minden fog változni a korábbiakhoz képest.

A nyáron szeretném befejezni a nagyjátékfilm forgatókönyvemet, amit Vécsei Marcival Darvasi László A könnymutatványosok legendája című csodálatos regénye alapján írunk. Egy különleges építészekből álló csoporttal a Placcc Fesztiválra készítünk egy előadást Cross Your Borders címmel. A német machina eX társulattal pedig egy különleges game-show jellegű színházi fesztivált szervezünk szeptemberre a Goethe Intézetnek hála Budapesten, ahol fiatal színházi alkotók nyerhetnek valódi produkciós támogatást az általunk alakított koloniális kormányzattól. Fight For Your Funds!

Június 22-ig lehet rá jelentkezni itt

Ezek a legaktuálisabb dolgok. Ezen kívül több rövidfilm kerül gyártási folyamatba lassacskán, és természetesen továbbra is dolgozom a -011- Alkotócsoporttal különböző színházi projekteken Budapesten. Reményeim szerint pedig újra készíthetek előadást Németországban a machina eX társulatával a következő évben.

► Számodra milyen a 21.század színháza?

A színház, ahogy a világ jövöje is: megjósolhatatlan. Kovalik Balázs egyszer azt mondta, hogy az a színház, amit most annak hívunk, húsz éven belül el fog tűnni, és ő éttermet fog nyitni. “A színház immár nem tömegmédium” – állítja Hans-Thies Lehmann, amivel nehéz lenne vitatkozni. A posztdramatikus színházi folyamatok megkérdőjelezhetetlenül elkezdték tágítani a színház kereteit. Ha nem söpör el mindent a III. világháború a huszonegyedik század a színház terén a kísérletezés, a formakeresés és a nagyívű változások jegyében fog telni.

► Hogyan definiálnád: ki az a dramaturg?

Amikor elsőévesek voltunk eljött az osztállyal beszélgetni Nádas Péter, aki a következő definíciót adta a dramaturg meghatározására. A dramaturg az, akibe a színházban mindenki szerelmes és aki senkivel nem baszik. Ez érhető módon elkeserített.

A dramaturg egy szó, nem egy szerep. Mindenki azzal a jelentéssel tölti fel, amivel akarja. Ha távolabbról közelítem meg, én a dramaturgia alatt a hatások rendszerének egyfajta rendezőelv szerinti működtetését értem. Vagyis modellezést, de hogy a dramaturg egyébként mit csinál? Nem tudom. Mert nem csak ezt. Én igyekszem sokféle dolgot.