7óra7

Katolikus és hindu párbeszéd a Salzburgi Ünnepi Játékokon

Katolikus és hindu párbeszéd a Salzburgi Ünnepi Játékokon

2015. 07. 23. | 7óra7

Az idei előadásokkal egy olyan ajtót nyitunk ki, amelyen át egy másik világba tekinthetünk be - mondta a koncerteket vezető Florian Wiegand.

A Ouverture spirituelle az indiai kultúra megismeréséről és a spiritualitás valamint a művészet találkozásáról szól. Salzburgban öt zene-, színház- és táncelőadáson keresztül mutatják be a hinduizmus zenei világát és világítanak rá a vallási irányzat kulturális örökségére. A Kutijattam szanszkrit színházi előadás alkalmával harminc vagy akár negyven színész is egyszerre van a színpadon, bemutatják az észak-indiai klasszikus zenei stílust, a druhpad éneket, és az indiai klasszikus zenei előadásformát, a rágát. A koncertsorozatban a keresztény kulturális örökséget többek között Bach, Mozart és Beethoven miséinek bemutatásával jelenítik meg.

Amikor az indiai zenét Salzburgba szerettem volna vinni, etno műfaji besorolás szerint beszéltek róla, hiába mondtam, hogy klasszikus zenéről van szó - mondta Bettina Bäumer valláskutató, aki most örömét fejezte ki, hogy helyet kapott a Salzburgi Ünnepi Játékokon a hinduizmust világa.

Az előadásokat megelőző beszélgetésen a valláskutató úgy vélte, hogy a nyugati emberekben valamiféle arrogancia van az indiai zenével szemben, míg az indiaiak értetlenül állnak a keresztény zenei világ előtt.

A koncert vezetője úgy vélte, ugyan a két kultúra közötti különbség jelentős, reméli, hogy az előadások a közönség számára teljes és átfogó képet nyújtanak a vallások kulturális hagyományáról.

A fesztivál Ouverture spirituelle című szakrális zenei sorozatát 2012-ben indították el. A nyitóévben a zsidó, majd a buddhista, tavaly az iszlám szakrális zene mutatkozott be a keresztény művek oldalán.

A Salzburgi Ünnepi Játékok programja ugyan már a múlt héten elkezdődött, a fesztivál hivatalos megnyitóját július 26-án rendezik, ekkor Rüdiger Safranski német filozófus és író tart beszédet, majd Wolfgang Rhim német zeneszerző 1992-ben debütált Mexikó meghódítása című zenedrámáját mutatják be.

A program augusztus 30-án fejeződik be, csaknem másfél hónap alatt összesen 188 előadást tartanak 44 nap alatt 12 helyszínen. Eddig már 225 ezer jegy fogyott.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr337992499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása