7óra7

Miskolci casting az énekkarba

Miskolci casting az énekkarba

2015. 08. 27. | 7óra7

A meghallgatás anyaga egy klasszikus dal vagy ária zongorakísérettel, és egy ettől teljesen eltérő musical- vagy operett részlet zongorakísérettel, illetve bármilyen hanghordozón elhozott zenei alappal. „Ez egy nagyon jó, és nagyon összetartó csapat, ami sok mindet kibírt már, igazi közösség vagyunk. Aki várja, és szereti a kihívásokat annak ez a tökéletes csapat” – mondta el Regős Zsolt karvezető.

„Ma egy színházi énekkarnak mindenféle stílusban otthon kell lennie, legyen az akár könnyűzene, egyházi zene, vagy a 21. századi műfajok, hiszen csak így tud megfelelni az elvárásoknak. Az előző évadban is kiemelt szerepünk volt az operaelőadásokban, mint a Rigoletto vagy a Don Giovanni amellyel Pilsenbe is eljutottunk, de közreműködtünk prózai darabokban, mesejátékokban, és a városi rendezvényeken is önálló szerepe volt a kórusnak. Ilyenkor igyekszem a színháztól távolabb álló műfajok oldaláról megmutatni az énekkart, tehát könnyűzenei vagy swinges produkciókkal készülünk ezekre az alkalmakra – tette hozzá a karvezető. A közösség összetartásához nagyon fontos a műhelymunka is, így igyekszünk önálló produkciókkal is megjelenni. Ilyen volt az előző évadban az Emlékkönyv, ahol a Miskolci Nemzeti Színház énekkarának tagjai rendhagyó estjükön egy képzeletbeli érettségi találkozót idéztek meg személyes emlékeik, történeteik felhasználásával, sok-sok zenével és humorral” – mondta Regős Zsolt.

Emlékkönyv

Az énekkar vezetője elárulta, hogy az idei évadban sem fognak unatkozni. A következő hónapokban a Tosca című opera bemutatójára készülnek, illetve a Primadonnák operett-gálára, ahol az énekkar számos alkalommal jelenik majd meg sok öltözéssel és tánccal. De közreműködnek a Zorba, a görög című musicalben, valamint az Operácskában is, ami ezúttal Weber A bűvös vadász című művét dolgozza fel. Mivel a színpadi jelenlét is fontos része a munkának, így a meghallgatáson sem csak a zenészek lesznek jelen, hanem a rendezők is. Az elbírálás is két fontos szemponton múlik: a zenei tudáson, technikán, illetve a színpadi megjelenésen – hangsúlyozta Regős Zsolt.

A jelentkezés feltételei

Jelentkezni szakmai önéletrajzzal lehet írásban, levélben vagy elektronikusan. A teátrum azt kéri, hogy az aspiránsok elektronikusan mellékeljék a zongorakíséret kottaanyagát.

Bővebb információkért Szakács Sára zenei művészeti titkárhoz lehet fordulni a +3620 955 0580 telefonszámon vagy a szakacssara@mnsz.eu e-mail címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr327992429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása