7óra7

Lúdas Matyival indul az évad Miskolcon

Lúdas Matyival indul az évad Miskolcon

2015. 09. 01. | 7óra7

A színházünnepen résztvevő művészek villamosokat foglalnak el, és a megkérdezett miskolciaknak a színházról alkotott gondolataival megtöltött lufikat eresztenek szélnek a színház előtt. Az esti színházi műsorban az első magyar nyelvű kőszínház jelenlegi társulata és egykori művészei együtt lesznek láthatóak.

Ami pedig az új évadot illeti, első felében a nagyszínpadon Puccini Tosca című operáját Kesselyák Gergely rendezi (bemutató: szeptember 25.), a Nagy Romulust Dürrenmattól Keszég László állítja színpadra október 9-én, Szőcs Artur rendezi meg az Egy csók és más semmi című zenés komédiát (bemutató: október 22.), és Dániel Gábor állít össze Primadonnák címmel egy operett gálát, amelynek a premierje november 12-én lesz.

Béres Attila a társulati ülésen

A Kamaraszínházban Rusznyák Gábor Lúdas Matyija után szeptember 16-án Lukáts Andor rendezésében lesz látható Arthur Miller Pillantás a hídról című színműve, majd november 6-án Kulcsár Noémi koreográfiájában a Nagy Gatsby, végül Michael Ende Momója zárja a 2015-ös év bemutatóit, amelyet Pelsőczy Réka állít színre november 26-án. Szőcs Artúr Ványa bácsi-rendezése a Játékszínben lesz látható, első alkalommal október 3-án.

Októberben két tantermi színházi előadást is létrehoz a teátrum: Róbert Júlia Csendes óceánját, amelyet Tóth István rendez és Kai Hensel Klamm háborúja című darabját. Szintén októberben állítják színpadra lakásszínházi előadásként Patrik Süskindtől A galambot.

A második félévben Szőcs Artur rendezi meg a Zorba, a görög című musicalt, Szabó Máté Molnár Ferenc Liliomját, Zsótér Sándor Albee Mindent a kertbe című darabját, és Rusznyák Gábor Caragiale Zűrzavaros éjszaka című vígjátékát. Emellett Seres Ildikó állítja színre Neil Simon és Marvin Hamlisch Édeskettes hármasban című musicaljét, és Kozma Attila koreografálja meg a Don Quijotét a Miskolci Balettel.

A következő évadban Prohászka Fanni, Feczesin Kristóf, Lajos András, Somhegyi György és Farkas Sándor lettek a társulat tagjai, vendégként pedig Cseh Judit, Vicei Zsolt, Molnár Áron illetve Voith Ági lesznek láthatóak. A Miskolci Baletthez szerződött Dragos Dániel és Medvecz Marcell, az énekkarhoz pedig Balázsi Vivien.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr97992417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása