7óra7

Új ifjúsági programot indít a Radnóti Színház

Új ifjúsági programot indít a Radnóti Színház

2015. 09. 04. | 7óra7

Az új program egy évadot ölel fel, amelynek során heti egyszeri elfoglaltságot biztosít a jelentkezők számára két féléven keresztül.

Az első félévben az érdeklődők a színházcsinálással és a különböző színházi munkafolyamatokkal ismerkednek meg gyakorlati feladatokon keresztül, színházi emberek segítségével (dramaturgia, rendezés, színészet, színházi mozgás, jelmez- és díszlettervezés). A második félévben már önmagukat is kipróbálhatják a korábban megismert szerepekben egy önálló produkció létrehozása és bemutatása során – olvasható a színház közleményében.

Drámafoglalkozás a Radnóti Színházban

A jelentkezésnek nem feltétele sem korábbi színházi ismeret, sem gyakorlat. A program fő céljai a dramatikus játékok segítségével való kreativitás és kommunikáció fejlesztése, az ön- és társismeret erősítése és az, hogy a jelentkezők egy lelkes, kreatív csapat tagjaivá válhassanak az évad végére – folytatódik az ismertető.

A foglalkozások 2015. október 5-től 2015. december 19-ig, majd 2016. február 8-tól 2016. június 9-ig, minden hétfő vagy péntek délután 3 és 6 óra között zajlanak.

Jelentkezni a radnotimuhely@radnotiszinhaz.hu e-mail címen lehet a színház honlapjáról letölthető jelentkezési lap elküldésével szeptember 25., péntekig.

„Célunk, hogy lefektessük egy hosszú távú ifjúsági program alapjait”

*A hosszú távú ifjúsági program részleteibe a két tervező és koordinátor, Széplaki Nóra és Lakatos Dóra avatnak be.*

►Miért van szükség hosszú program létrehozására?

*Széplaki Nóra*: Azokkal a dramatikus módszerekkel, amiket a most induló program foglalkozásain használni fogunk, egy erős közösség hozható létre. Ezen belül több lehetőség van a résztvevők kommunikációs készségének fejlesztésére, önbizalmának, kreatív önkifejezésének, ön- és társismeretének növelésére. Persze ezeket a készségeket más módon és más közegben is lehet erősíteni, de a színházi nevelés egy élvezetes és hatékony módszer erre.

►Hogyan épül fel a programotok?

*Sz.N.*: Az évadot két félévre bontottuk. Az elsőben a különböző dramatikus játékok kipróbálása mellett a színházalkotás folyamatával ismerkednek meg a diákok. Mindezt úgy, hogy aktív színházalkotókat hívunk (rendezőket, dramaturgot, színészeket, jelmez- és díszlettervezőt), akik mesélnek a munkájukról, és különböző gyakorlati feladatokat adnak azzal kapcsolatban. A második félév egy belső műhelymunka lesz, aminek keretein belül, az első félév tapasztalatai alapján az ifjúsági program csoportjai önálló produkciókat is létrehoznak.

Széplaki Nóra a SzínMűVeletek programon az Ördögkatlanon

*Lakatos Dóra*: A kiindulópontot mi adjuk meg: aktuális társadalmi problémákat tárunk a diákok elé, amelyek kapcsán monológokban vagy performanszokban mutatják be saját véleményüket. Szeretnénk a középiskolásokat gondolkodásra késztetni, és érzékennyé tenni a szóba kerülő problémák iránt. A későbbiekben azzal a témával foglalkozunk tovább, amelyik a leginkább érdekli őket. A választott témával kapcsolatban rövidebb-hosszabb történeteket írnak, amelyekből később szövegkönyvet alkotnak, és amit a segítségünkkel megrendeznek, bepróbálnak, majd előadhatnak az évad végén a színház próbatermében.

►Tehát a program egy évadra szól?

*Sz.N.*: Abszolút nem, hosszú távon gondolkozunk. Az első évadunk kísérleti évad, aminek tapasztalatai alapján továbbfejlesztjük és folytatjuk a programot.

*L.D.*: A célunk az, hogy lefektessük egy hosszú távú ifjúsági program alapjait a Radnóti Színházban, ahol a fiatalok akár éveken keresztül élvezhetik az együttgondolkodás és együttalkotás örömét, és aminek keretei között még több fiatal nyerhet betekintést a színház világába. Később ez talán néhányukat arra inspirálja, hogy komolyabban foglalkozzanak a színházzal, ahogy néhány éve engem is erre bátorított egy hasonló ifjúsági program.

*Sz.N.*: Az a jó, ha minél több különböző érdeklődésű ember gyűlik össze és hat egymásra. De ha valakinek a későbbi terveiben a színház mint szakma szerepel, akkor természetesen próbálunk majd ebben neki segíteni.

Lakatos Dóra az Ördögkatlan egyik gyerekfoglalkozásán ►Azt mondjátok, mindenkit szeretettel láttok a jelentkezők sorában. Van-e a jelentkezésnek bármiféle feltétele?

*L.D.*: Középiskolások, tehát 14-20 éves fiatalok jelentkezését várjuk. A jelentkezők legyenek nyitottak, és érdekelje őket a színház mint közeg, akár csak nézőként is. Nem szükséges, hogy tudjanak írni vagy játszani, egyszerűen annyit várunk, hogy kíváncsiak legyenek, és merjenek mutatni magukból valamit.

►Miben más ez, mint a többi színház hasonló programja?

*Sz.N.*: Nem célunk, hogy valami teljesen eltérőt és újat találjunk ki. Ezeknek a dramatikus folyamatoknak van egyfajta metódusa, amit nem szeretnénk felülírni. Ebbe beleépítve úgy terveztük meg az évadot, hogy mi az, ami ennyi idősen minket érdekelt volna, és ami nekünk is adott volna valami pluszt.

*L.D.*: Ami nálunk egyedi, az az, hogy a foglalkozásaink során a fiatalok tényleg végigkövethetik a színházi munka(folyamat) fázisait egy-egy dramaturg, rendező, színész, jelmez- és díszlettervező segítségével. Fontosnak tartjuk, hogy olyan szakembereket kérjünk fel az együttműködésre, akik szívesen dolgoznak az általunk választott korosztállyal, és van valami olyan egyedi a munkamódszerükben, ami újdonságként hathat, vagy egyszerűen csak érdekes lehet.

►Mindketten a Színművészei Egyetem drámainstruktor szakos hallgatói vagytok, és több alkalommal vezettetek már hasonló programokat fiatalok számára. Miért kezdtetek színházi neveléssel foglalkozni?

*L.D.*: Mert mindig reflektál valamire, mindig tanít valami újat. Fontos része, hogy vitára, cselekvésre késztesse a résztvevőket, általában egy-egy társadalmi probléma kapcsán, de foglalkozhat más témákkal is. Izgalmassá teszi még, hogy nem tekinti elsődleges feladatának egy előadás létrejöttét, nem a nézőket akarja „kiszolgálni”. A résztvevőknek szeretne adni valami újat, amitől többek, jobbak lesznek, és az ebből a folyamatból született előadást osztja meg végül a nézőkkel, és teszi teljessé a színházi élményt a résztvevők és a közönség számára egyaránt.

*Sz.N.*: Abban bízunk, hogy a színházi nevelés eszközeivel tudunk segíteni egy-két fiatalnak abban, hogy kibontakozzon, fejlődjön és megtalálja azt, ami igazán érdekli. Ha ez akár egy embernél is sikerül, akkor volt haszna a programnak.

*Kapcsolódó*

Színházi nevelési program indul a Radnóti Színházban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr987992425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása