A rendezővel először Székely Csaba a Városmajori Színpadon június 18-án látható (egyébként a Pécsi Országos Színházi Találkozón is a versenyprogramba került) Vitéz Mihályáról beszélgettünk, amely az 1600-as évek erdélyi históriájának pünkösdi királlyá lett vajdáról szól - a mának.

► Egy ideig azt hittem, meghívásos pályázat hozta össze ezzel a darabbal, amelynek szerzőjével egyazon városból valók, azonos történelemkönyvből tanultak. De nem, mert 173 jeligés pályamunka közül választották ki a nyertest. Lecsapott a díjazott műre?

Már a Weöres Sándor Színház pályázatának kiírása előtt felkért Jordán Tamás, hogy majd én rendezzem meg a nyertes művet. De kétségkívül szerencsés véletlen volt ez a találkozás a Bánya-trilógia írójával, mert mindketten marosvásárhelyiek vagyunk, és ez a dráma egy olyan történelmi eseményről szól, amelyet mi talán jobban ismerünk, mint a magyarországi magyarok. Számomra nagy meglepetést okozott, hogy amikor felolvastam a társulatnak a darabot, és a koráról akartam beszélgetni, kiderült, hogy a magyarok egyáltalán nem ismerték Erdélynek ezt a történelmi korszakát. Érdekes, hogy miközben itthon sokakban egyfajta édes romantika él Erdély iránt, senki sincs tisztában mondjuk azzal, hogy 1600-ban Erdély független fejedelemség volt. Függetlenebb, mint Magyarország. Az meg már-már a mese kategóriába tartozik a szemükben, hogy ott volt ez a Vitéz Mihály, aki néhány hónapig egyidejűleg viselte a havasalföldi és moldvai vajda címet, valamint Erdély császári helytartójának titulusát.

► A feltörekvő köznapi ember érdekelte Vitéz Mihályban, vagy a despotává lett történelmi személy?

A hatalomhoz való viszony érdekelt leginkább. Itt van egy egyszerű csávó, valahol Románia egyik sarkában él, egyszer csak a véletlen folytán király lesz. Nem akar az lenni: mivel ügyesen nősült, nagyon gazdag, jól elvan. Hagyják őt békén! Innen indul a történet. Ebből következik a kérdés: feltétlenül meg kell, hogy bolonduljon az az ember, akit megérint a hatalom szele? Kénytelen vagyok elhinni, hogy ez örök időktől így van?

► Tényleg a címszereplő pünkösdi királyságától eredeztethető a magyar - székely ellentét?

Bár utánaolvastam, magam sem tudom, hogy van ez igazából, de a darabban ezt írja a szerző. Tudnivaló, hogy egy adott történelemszemlélet mindig csak vélt valóság. Több száz év távlatából mi már nem tudhatjuk meg biztosan az igazat. De annyi bizonyos, hogy román fejedelemként Vitéz Mihály valóban megkérdezi a székelyektől, hogy szembefordulnának-e Báthoryval. Azt mondják a székelyek, hogy igen. Faggatja őket: miért? Mert a magyarok rabságban tartanak minket, válaszolják. Való igaz, hogy abban az időben a székelyekből kerültek ki a határőrök, és tényleg nem voltak egyenjogúak a magyar nemességgel. Ezt kihasználva Vitéz Mihály megígéri nekik, hogy szabadságlevelet hoz számukra a császártól, ha átállnak mellé. És ők átálltak, ott harcoltak a románok mellett Báthoryék csapata ellen. Ez érdekes, elgondolkodtató dolog. Ha igaz, miért van így, ha nem igaz, miért van amúgy?

► Végül mire jutott a darab elemzésekor: valóban törvényszerűen meghülyíti az embert a hatalom?

Megpróbálok nem állításokat megfogalmazni a darabban, csak kérdéseket feltenni. A konzekvenciát a nézőnek kell levonnia. Az vitathatatlan persze, hogy Mihály elmegy a szakadék széléig. El is veszti Erdélyt, elveszti Romániát, elveszti a királyságot, a gyerekét, a családját. Elveszt mindent. Hogy miként bolondul meg, hogyan válik nagyképűvé, az benne van az előadásban, amelyből pompázatos nyelvi humorral festett fantasztikus vígjáték kerekedik, a mulatóstól a klasszikusig terjedő zenei világgal gazdagítva. Külön bravúr, hogy a sokszereplős drámában a színészek akár négy-öt személyt is alakítva mutatják meg karakterformáló erejüket.

► A miskolci Tóték -előadásban jutalomjáték az Őrnagyé, mint volt annak idején Latinovits Zoltán esetében?

Nálam ő is egy szereplő a többi közül, de a 15 éves szakmai barátság miatt, amely Görög Lászlóhoz köt, szinte evidens volt, hogy ö legyen az őrnagy. Nemcsak azért, mert kistermetű, és így egyszerű lenézni rá Örkény instrukciója szerint, hanem azért is, mert Laci olyan korban van, amikor minél több, minél nagyobb szereppel látjuk el, annál többet ad vissza.

► Noha nem változtatta meg a darab eredeti tragédia - komédia arányát, a figyelmet a történelmi háttérre is irányítja, híradójelenetekkel, hangbejátszásokkal. Miért?

Szívesen nézek vissza más időkbe, amelyekből a jelenbe érkeztünk, hátha tanulok belőlük valamit. Ezúttal megpróbáltam ellenpontozni a darab cselekményét. Például Gyula azt írja a levelében, hogy jól vagyunk, sört is ittunk. Eközben a korabeli Filmhíradó a valóságos háborút mutatja, a magyar hadsereg hihetetlen kiszolgáltatottságát a kegyetlen Don-kanyari terepen, ahová kiterelték a katonáinkat. Szálasi megválasztásakor mondott beszédét is bejátsszuk, bár ez nyilván kívül esik a darab korán, de az a frissesség, eufória, céltudatosság, amellyel az Őrnagy visszaindul a frontra, valami módon rokon azzal a kegyetlenséggel és az általam mélyen elítélt pátoszos demagógiával előadott gondolkodásmóddal, amely abban a Szálasi-beszédben megnyilvánul.

► Az Őrnagy visszaindulásakor rovásírásos a településtábla a buszmegállóban.

Hát, Mátraszentanna is halad a korral…

► Örkény István özvegye, Radnóti Zsuzsa is megnézte az előadást. Mit volt a véleménye róla?

Az, hogy erre a színrevitelre valószínűleg Örkény is nagyon büszke lenne. Ezt csak most, háromnegyed év múltán van bátorságom elmondani, de az én évadom erre a mondatra volt felfűzve, ez adott nekem lelkierőt sok mindenen átvergődni.