7óra7

Ahol a kortárs tánc, a balett és a néptánc találkozik

Ahol a kortárs tánc, a balett és a néptánc találkozik

2015. 09. 25. | 7óra7

A nyitóesten a Magyar Nemzeti Balett mutatkozik be a Kodály Központban. Fellépésük első részében az együttes klasszikus repertoárjából mutatnak be válogatást, majd - a budapesti premier után pár nappal – vidéki premierként Johan Inger: Walking Mad című koreográfiáját mutatják be.

Magyar Nemzeti Balett (fotó: Gács Tamás)

Szeptember 30-án - már a Pécsi Nemzeti Színházban - a Budapest Táncszínház Kislányom, Anne Frank című előadása lesz látható, amelyben Otto Frank szerepét Gálffi László alakítja.

Október 1-én a Bozsik Yvette Társulat mutatja be Antigoné című előadását, október 2-án pedig egy est keretén belül lesz látható a Pécsi Balett, a Győri Balett és a Szegedi Kortárs Balett egy-egy produkciója.

Október másodika a kortárs tánc napja lesz a találkozón. A kortárs maraton 3 felvonásban 3 órában elnevezésű esten elsőként a TranzDanz Deja vu című munkája, majd a Radiobalett A szerelem természete című koreográfiája kerül bemutatásra, végül a Feledi Project Psyché című darabja zárja az estét.

Deja vu - Fehér Laura, Tókos Attila, Gera Anita és Bora Gábor

Október 4-én a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes egy-egy koreográfiájával fejeződik be a tánctalálkozó.

A zárónap délutánján 2 órától este 7 óráig a Vasarely (volt Búza) térre várják a szervezők a kicsiket és nagyokat a Tánc a Belvárosban című belvárosi nap ingyenes zenés-táncos programjaira.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr697992345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása