7óra7

Megújítva viszi tovább a Radnóti Színházat Kováts Adél

Megújítva viszi tovább a Radnóti Színházat Kováts Adél

2015. 10. 02. | 7óra7

Kováts Adél színművészt a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntésével választotta meg a Radnóti Színház új ügyvezető igazgatójának, miután Bálint András 30 év után nem pályázott újra a vezetői posztra. Az új igazgató megbízása február 1-től öt évre szól.

Bálint András, a színház jelenlegi igazgatója az új vezető megválasztása alkalmából tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy nagyon kedvére való a döntés. "Nem kérdéses, hogy ez így van nagyon jól" - jegyezte meg. Mint mondta, színészként továbbra is tagja marad a társulatnak.

Bálint András és Kováts Adél a sajtótájékoztatón

Kováts Adél arról beszélt, hogy pályázatát - amelyet már nyilvánosságra hozott - Komáromi Györggyel, a színház gazdasági igazgatójával és Valló Péter főrendezővel írta, terveit ezzel a csapattal szeretné megvalósítani.

Arról szólva, hogy miért vállalkozott a vezetői feladatra, elmondta: ugyan boldog, sikeres színésznő, de vonzza a kihívás és hogy komplexebb módon foglalkozhasson a színházzal. Hozzátette: színészként is a társulat tagja marad.

Kiemelte: 22 éve dolgozik a színházban, az ő energiája, szellemi terméke, érzelmi odaadása mind benne van az eddigi sikerekben és fontos számára, hogy ez a minőség, erő, energia ne tűnjön el.

Valló Péter elmondta: a főváros döntése szerint valamiféle kontinuitás fog megvalósulni a Radnóti Színház működésében, a változás mégis azt a feladatot rója a színházban dolgozókra, hogy a színház lépjen egyet előre. Hangsúlyozta: a Radnóti Színháznak van egy jól beágyazott helye a budapesti színházi életben, amelyet butaság lenne elveszíteni, csakúgy, mint azt a közönséget, amely régóta ragaszkodik a színházhoz.

Elmondta: gondolkodásuk centrumában az áll, hogy a Radnóti Színházat megújulva, felfrissítve, de abba az irányba vigyék tovább, amely munka 30 éve Bálint Andrással elkezdődött. "A Radnóti Színház a pesti polgárság emblematikus találkozóhelyévé vált, és ez jó lenne, ha így is maradna" - jegyezte meg, hozzátéve: a színház mindig kicsit változik, de az alapvető irányt nem kell sutba dobni.

Kováts Adél

Valló Péter elmondta: egy megalkuvásoktól mentes művészszínházat szeretnének megvalósítani. A színház annyira kicsi, hogy pusztán gazdasági szempontból leadni a színvonalból nem szabad - jegyezte meg. A társulat frissítéséről is szólt, és arról, hogy határozottabban szeretnének a marginalizálódott társadalmi helyzetben lévő emberek problémái felé fordulni. Ez a fajta szociális érzékenység az eddigieknél hangsúlyosabban megjelenne a műsorpolitikában.

Kováts Adél elmondta: a darabválasztásnál a legfontosabb szempont továbbra is az irodalmi igényesség és a releváns témaválasztás lesz. Kiemelte: a fiatal alkotóknak szeretnének teret adni és a fiatalabb közönségréteget megszólítani. Céljuk tanítani a fiatalokat színházba járni és megszerettetni a kőszínházat is az alternatív közeg mellett.

Elmondta: elsősorban erre a társulatra épít, de változások is lesznek, mivel vannak betöltetlen helyek, a társulatot meg kell erősíteni. "Hiszek a klasszikus szerepkörökben" - mondta, hozzátéve: fontos, hogy jelen legyenek a különböző generációk a társulatban.

Hangsúlyozta: változtatni szeretne a női alkotók alulreprezentáltságán, és fontosnak tartja, hogy a társadalmat erősen foglalkoztató témák feldolgozásakor a női aspektus erősebben megjelenjen.

Szólt arról, hogy céljuk új terek megtalálása, amelynek igénye már korábban is felmerült, ennek egyik lehetősége a társulat Andrássy úti próbahelyének kibővítése, valamint új helyszíneket is keresnek a színház közvetlen környezetében, ilyen lehetőséget kínálhat például a Sirály épülete, amelyet befogadóhelyként is működtetnének. Az új játszóhelyek teret adhatnak a kísérletezésnek és az extrém sorsokat, női témákat feldolgozó kamaradaraboknak, monodrámáknak.

A tervezett együttműködésekről szólva: a Capa Központtal többek között összművészeti projekteket és tematikus napokat terveznek, a Lengyel Intézettel pedig felolvasószínházi esteket hoznának létre közösen, különös tekintettel a női szerzők darabjaira.

*Kapcsolódó*

Kováts Adél lesz a Radnóti Színház igazgatója

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr767992341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása