Eszenyi Enikő igazgatóként egy alaposan megújult társulattal kezdi következő vezetői ciklusát, rendezőként pedig önmagát korlátozza.
Legújabb rendezése, a Találkozás fotóspróbáján értük utol, és mindhárom szerepéről kérdeztük.
Az első ötéves periódusodnak volt-e olyan tanulsága, amit levontál magadnak?
Olyan, hogy színházigazgatói kurzus, nincs, ezt nem tanítják sehol. Több mint harminc éve vagyok színésznő ebben a színházban, és már sok éve rendezek is itt. Éppen ezért talán könnyebb volt a váltás, hiszen nagyon jól ismertem ezt a színházat, de sok mindenre nem voltam felkészülve. Például az a sok huzavona, ami az utóbbi évben történt, hektikussá tett egy időszakot. Az biztos, hogy a következő öt évemet a fiatal tehetségeknek fogom szentelni. Nem véletlen, hogy a Jó estét nyárban elindult Wunderlich József, és ő játszik az Ózban is, mellette fiatalok: Szilágyi Csenge, Csapó Attila és Telekes Péter, a Találkozásban pedig Király Dániel debütált. Szóval a következő öt évben megpróbálok mindent átadni azoknak, akik majd továbbviszik ezt a színházat.
Eszenyi Enikő
Mennyiben változott meg a fiatal színészek helyzete, ahhoz képest, amikor te kezdted a pályádat?
Az én időmben más volt a színház szerepe. Ha kinyitottál egy Esti Hírlapot, akkor tudtad, hogy mit játszanak aznap este a színházakban. Nem csak Budapesten, de az ország minden színházában. Most, hogy ha egy online oldalra kattintasz, nincs is színházi rovat. Divat van, film van, de színház nincs.
Régen a nézők figyelemmel kísérhették, hogy egy-egy fiatal tehetség hogyan vált színészóriássá. Ma azt sem tudják, ki az, aki játszik, mert semmi nem segíti a tájékozódásukat.
És mit lehet ez ellen tenni?
Próbálom láthatóvá tenni a fiatalokat, ahogy minden más színház is próbálja. De ehhez több segítség kéne, például a különböző nyomtatott és online lapoktól vagy a televízióktól. Nagyon kevés a minőségi kulturális műsor, kevés az olyan lehetőség, ahol szélesebb tömegek is megismerhetik őket, ahol megmutathatják magukat, tehetségüket.
Ebben az évadban tizenegy új tag érkezett a Vígszínházba, köztük sok fiatal. Hogyan választottad ki őket?
Igyekszem figyelni a fiatal színészekre, a vidéken játszókra is. Például Wunderlich Józsefet már az egyetemről hívtam, hogy szerződjön hozzánk, de ő akkor azt mondta, hogy Pécsre megy. Aztán minden évben felhívtam, hogy jössz már, jössz már? Még nem. Jó, mondom, várok. Nagyon sajnáltam, hogy a Szputnyik megszűnt, mert egy rendkívüli csapat volt, és amikor jött a hír, hogy feloszlik a társulat, akkor sok szputnyikosnak felajánlottam, hogy jöjjön hozzánk. Kovács D. Dani rendező elképesztően különleges alkotó, nagyon nagy tehetség, aki jól ismeri a Víget, hiszen korábban dolgozott már nálunk rendezőasszisztensként, sőt kellékesként is.
Hogy megy a beilleszkedésük?
Szerintem rendkívül sikeresen. Ma este (Király) Danit lehetett látni a Találkozásban, aki a csodálatos Börcsinek (Börcsök Enikő) nagyszerű partnere. Nem is tudom mással elképzelni ezt az előadást.
Találkozás - Börcsök Enikő, Király Dániel (fotó: Toldy Miklós)
Többen távoznak is a színháztól. (Mészáros Máté, Molnár Áron, Lajos András, Géczi Zoltán, Réti Adrienn) Maguktól mentek vagy elküldték őket?
Soha senkit nem küldtem el ebből a színházból. Az első öt évemben soha nem mondtam, hogy nem. Megértem, hogy mindenkinek lehet valami más álma. Mészáros Máté egy kiugróan nagy tehetség, de most mások a vágyai, az álmai. Nem mondom, hogy nem éreztem magam úgy, mint egy megcsalt nő… (nevet) De értem, hogy most ők mást szeretnének. Sokszor volt már ilyen, hogy valaki elment és aztán visszajött a Vígszínházba. Mindenkinek kell új inspiráció. Ez így van, és ezt meg kell érteni.
Hogy látod: az a fajta sokféleség, ami jellemzi az évadtervet is, összeáll egy arculattá?
Abszolút! A Vígnek határozott arculata van, amit a repertoár gerincét alkotó előadások határoznak meg. A műsorunk szilárd alapját jelentik a világirodalom klasszikus drámai műveiből készült előadások. Például mindig bemutatunk egy Shakespeare-t, általában új fordításban, új látásmóddal. Jelenleg a Julius Caesar, a Makrancos Kata, a Vízkereszt, vagy amit akartok és a Tévedések vígjátéka van repertoáron, de hamarosan bemutatjuk a Velencei kalmárt. Ha még harminc évig csináljuk ezt, a nézőink minden Shakespeare-darabot látni fognak a mi értelmezésünkben, a mi fordításunkban. Néha így sikerül, néha úgy sikerül, de a szándék az ez.
Klasszikus remekműveket játszunk több tízezer nézőnek: Brechttől a Jóembert keresünket és a Koldusoperát, Gogoltól A revizort, Bulgakovtól A Mester és Margaritát és Tennessee Williamstől A vágy villamosát, de most kezdjük próbálni a Pestiben Schiller Haramiák című darabját. Mindig műsorra tűzünk kortárs külföldi és magyar darabot is. Az európai nagyszínházak hasonló repertoárt játszanak, hozzánk hasonlóan például a Burgtheaterben és a hamburgi Tháliában is volt most a Danton halála. Ugyanazt a népszínházi eszmét keressük mindannyian: minőségi élményt nyújtani évente több százezer embernek. Kommersznek mondott darabot nem mutattunk be az elmúlt négy évben, de kicsit hiányzik is már, hogy valami könnyed vígjátékot is bemutassunk. Az sem jó, ha túl komoly, komor egy évad, hiszen a nézőknek kell a fellélegzés, kell a kioldás.
Eszenyi Enikő
Arról mit gondolsz, hogy érezhetően az utóbbi években kicsit beleálltatok ebbe az ellenzéki oldalról társadalomkritikus helyzetbe, akár Bodó Viktor darabjaira gondolok, vagy a tényre, hogy Alföldi Róbert nálatok rendez. Nem félő, hogy ez a szemlélet megrostálja a nézőket?
Egyrészt nagy házakkal játszottunk, másrészt pedig nagyon jók voltak a szóban forgó előadások. Bodó rendezései: A revizor és a Koldusopera nagyszerű előadások, az utóbbi díjat is kapott. Sajnáltam, hogy a A revizor nem, pedig megérdemelte volna. A színháznak éppen az a feladata, hogy társadalomkritikát fogalmazzon meg. Alföldi pedig ennek a színháznak a tagja volt, a mestere volt az igazgató, és Robi ezeréves barát és kolléga. Egy nagy alkotó, tehát neki itt helye van. Nem gondolom, hogy ez egy ellenzéki hozzáállás. Én nem tudom így nézni a dolgokat, soha nem is fogom.
Mennyire nehéz igazgatóként és rendezőként is működni?
Igazgatóként be kell vállalnom bizonyos dolgokat. A rendezők létrehozzák az előadásokat, te pedig figyeled a repertoár egyensúlyát, és olyat rendezel, amire éppen szükség van, közben szíved szerint a Hamletet rendeznéd meg. Plusz nem te csinálod a legnagyobb költségvetésű előadást, mert azt oda kell adni a másik alkotóknak. Vívódtam, hogy merjek-e vállalkozni arra, hogy megrendezzem a Találkozást, de Marton László megerősített az elhatározásomban.
A Találkozás már nagyon régóta foglalkoztat téged. Miért pont most vetted elő?
Úgy éreztem, most lettünk érettek művészileg és gondolatilag is ehhez a hihetetlen összetett, csodálatos műhöz. Emellett fontos tény, hogy a tavalyi évad nagyon jól sikerült: a Pestiben 100 % fölött volt a nézettségünk. A repertoár most olyan erős, hogy úgy láttam, hozhatok olyan darabokat a Pesti Színházba, amiket eddig csak stúdiószínpadon játszottak. Nem tudtam elképzelni, hogy ezt a csodálatos művet kisszínpadra tegyem, és szívem szerint a Vígszínházban játszanám.
Találkozás - Börcsök Enikő, Király Dániel (fotó: Toldy Miklós)
Valahol elmondtad, hogy a ’85-ös előadás felvétele nagy hatást tett rád. Ezek szerint előbb ismerted színházként mint szövegként?
Igen. Szövegként sokáig nem találkoztam vele. Mostanában olvasgattam, és az lett a mániám, hogy én ezt filmként akarom megcsinálni. De mondták, hogy egy ‘56-os film sokba kerül, mert az már kosztümös meg minden. Aztán egyszer fölhívtam Antal Csabát (az előadás díszlettervezője), mondtam neki, hogy a Találkozást rendezem, és eredetileg filmet szerettem volna belőle forgatni. És ő azt mondta, hogy akkor miért nem forgatunk belőle filmet? Valósítsd meg az álmaidat! Írd meg nekem, hogy milyen képeket szeretnél a darabba!
Már amikor igazgató lettem, eldöntöttem, hogy videótechnikával, vetítéssel, élő kamerázással is szeretnék foglalkozni. És fokozatosan fejlesztettük a technikát, lett ilyen projektor meg olyan projektor, ilyen lámpa meg olyan lámpa… A kísérletezést elkezdtem a Rómeó és Júliánál, de az a megoldás még nagyon kezdetleges volt: azóta fokozatosan, lépésről lépésre együtt tanultuk meg, hogyan kell ezeket az eszközöket kezelni.
Pár év múlva aktuális lesz, hogy felújítsuk a Vígszínházat. Olyan színházat szeretnék, aminek az egyik fele a lehető legmodernebb technikával felszerelt “filmstúdió” lesz. És ehhez alkalmas kortárs szerzőket keresnék.
Te egészen máshogy állsz hozzá a Találkozáshoz, mint a szerző, Nádas Péter, aki már a szövegében nagyon erősen megrendezi az előadást. A drámában beszélt szövegként hangzik el, amit te videóban meg is jelenítesz. Nádas Péter részt vett az alkotófolyamatban is, mit szólt hozzá?
Nánay István tanár úr egyszer azt mondta, hogy én túlságosan ragaszkodom a szerzőkhöz, és igen, nekem fontos, hogy amit ők gondoltak, azt megpróbálom megvalósítani. Amikor kész lett a díszletterv, Antal Csabával elutaztunk (Nádas) Péterhez, és megmutattuk neki, mert nem akartuk, hogy erről ő ne tudjon, és ne adja a beleegyezését. Meglepődött, és elfogadta a koncepciónkat. Aztán eljött a próbákra, és azt mondta, rendben van.
Találkozás - Börcsök Enikő, Király Dániel, Tar Renáta (fotó: Toldy Miklós)
Mennyire szólt bele a próbákba?
Intenzíven. Sajnos csak az elején volt velünk, de akkor sokat segített, amikor rákérdeztünk egy-egy párbeszéd hátterére. Az a félelmetes ebben a darabban, hogy én sok mindent tudtam az ötvenes évekről, de ilyen érzékletesen, ilyen finom részletességgel nagyon keveset… A korszak nem mellékes, nem csak egy történet díszlete, ez a korszak és a szerelmi történet egymásban él. Nádas még azt is megmondta, hogy Daninak milyen legyen a szemüvege (ami pont tegnap eltört, ma egy másik szemüvege volt). Örültem, hogy velünk van, hiszen egy rendkívüli ember jelenlétéből rengeteget tanulhatunk.
Börcsök Enikővel már összeszokott páros vagytok. Hogyan illeszkedett ebbe bele Király Dániel?
Zseniálisan. Daninak elég volt csak annyit mondani: Dani, halandzsa! És ő nem kérdezte, hogy miért vagy hogyan, halandzsázott. Óriási tehetség. Úgy értett engem, mintha száz éve együtt dolgoznánk, ami egyébként egy nagyon nagy szerencse. Sokszor találkozom azzal, hogy nem tudom átadni egy színésznek, amit szeretnék, mivel nem azon szocializálódott, amin én. Rendkívül nehéz, amikor hozzá vagy szokva egy Pap Verához vagy egy Kaszás Attilához, és ők itt hagynak bennünket. Akkor védtelen vagy. Börcsivel és Danival bejártunk egy utat, ahol tökéletes volt a harmónia köztünk. Börcsivel nagyon régóta ismerjük egymást, egymás rezdüléseit. Ő óriási tehetség, és miközben gyönyörűen és hitelesen játszik, elképesztően tud koncentrálni a nehéz technikai feladataira is, amelyek még szebbé teszik az alakítását. Ő ebben is rendkívüli.
Neked ebben az évadban nem lesz új szereped.
Mindig, ahogy a ritmus hozza. Most Börcsivel együtt élem a szerepet. De jövőre nagyon szeretnék valamit játszani, mert ez egy olyan szakma, amit gyakorolni kell.
2015. október 21.
Hajnal Márton / Török Ákos
