Alföldi színpadi alteregója és Neo magyar hangja, László Zsolt 50 éves.
Egyszerre kölcsönzi hangját az emberiség felszabadításáért küzdő hackernek, Neónak és a márkaőrült, pszichopata sorozatgyilkosnak, Patrick Bateman-nek. Ugyanabban az évben játssza el Alföldi Róbertnél az öreg Lear király és Szikora Jánosnál a dán királyfi, Hamlet szerepét. Karakteres hangját mindenki ismeri, hiszen rengeteg filmben, sorozatban és reklámban hallhatjuk. Arcát is, hiszen olyan népszerű tévésorozatokban játszott, mint a Tűzvonalban, vagy olyan ismert filmekben, mint az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kaméleon. De mivel a bulvár világa távol áll tőle, a kereskedelmi tévéket elkerüli, pártgyűlések pódiumaira nem lép fel, országos hírnevet nem vívott ki magának. Ismeretlen ismerős, akinek igazi közege a színház. Aki csak egyszer is látta, nem felejti. Aki többször, nem győzi csodálni sokoldalúságát. Az a színész, aki mindig tud meglepetést okozni. 
A Mester és Margarita (fotó: Medvigy Gábor)
„A köztársaság nevében” – mondja Robespierre, csettint egyet, és kialszanak a fények. Így végződik a Vígszínház Danton halála című előadása Alföldi Róbert rendezésében. Büchner erényt és terrort éneklő Robespierre-jét László Zsolt formálja meg: neki tényleg elhisszük, hogy még a fény felett is úr. Szálfatermetével már önmagában is tekintélyt parancsoló jelenség a színpadon. Alkata hősszerepekre predesztinálja, de kőkemény férfiakat (Stanley Kowalski) ugyanolyan jól játszik, mint kiüresedett világfiakat (Platonov), képmutató cselszövőket (Tartuffe), gerinctelen pribékeket (Gohér Jóska az Egyszer élünk…-ből) vagy éppen magát az ördögöt (Lucifer). Seneca nem elég nehéz, Plautus nem elég könnyű neki – mondhatnánk Shakespeare-rel, és valóban, nagyszerűen játssza el az Angyalok Amerikában félénk Louis-át csakúgy, mint a Mephisto rémisztő Tábornagyát. Ehhez a sokoldalú tehetséghez pedig szerénység és alázat társul: nem művésznek, egyszerű iparosnak mondja magát, akinek az a feladata, hogy a „valódi művészek” alkotásait közvetítse a nézők felé. Mint minden nagy művész, munkájával soha nem elégedett: mindig lehet jobban csinálni, soha nem lehet azt mondani valamire, hogy tökéletes.
Hogy rövid szakmai életrajzot is mondjunk: 1989-ben végez a főiskolán, utána rögtön a Radnóti Színházhoz szerződik, 1994-ben alapító tagja a Székely Gábor-féle Új Színháznak. 1998-tól szabadúszóként dolgozik, majd 2002-től egészen 2013-ig a Nemzeti Színház társulatának tagja. Alföldi Róbert távozásával ő is otthagyja a színházat, Szikora János hívására a székesfehérvári Vörösmarty Színház művésze lesz.
Alföldi Róberttel mint rendezővel, majd mint színházigazgatóval való találkozása meghatározónak bizonyul színészi pályáján. Első közös munkájuk a Nemzetiben a még a Jordán-éra alatt született Molière: Tartuffe, amelyben, mint később oly sokszor, Stohl Andrással játszik együtt. Alföldi, Stohl és László Zsolt hármasa aztán jobbnál jobb előadásokat termel: a Hazafit nekünk!-ben a Monarchia katonatiszti világába és a Nemzeti színpadának mélyére kalauzolnak el bennünket, a Mephistóban a hatalom és a hatalmat kiszolgáló művész viszonyát tárják fel, a Danton halálában a forradalmárok különböző magatartásformáit ábrázolják, a Julius Caesarban a hatalomért folyó véres küzdelmet állítják színre. Az utóbbi két, vígszínházas bemutatóban hasonló a felállás: Stohl alakítja a hedonista, hebrencs, de emberarcú figurát, míg László Zsolt Robespierre-ként és Brutusként is a köztársaság fanatikusan megszállott és hidegvérűen könyörtelen védelmezőjeként lép fel, aki egy eszme szolgálatába állva, rideg következetességgel valósítja meg véres terveit.
Alföldi számos pazar szereppel kínálja meg ezen kívül is. Az ember tragédiájában sportcipős Luciferként söpör végig a történelmen, a Hamletben egyszerre játssza el Hamlet apjának szellemét és a legatyásodott Színészt, az István, a királyban pedig Asztrik püspökként mozgatja hátulról a szálakat. És Alföldinek köszönhetően kerül vissza két szerep erejéig első színházába, a Radnótiba is: előbb az életuntan önmarcangoló, puszta játékból nőket elbolondító Platonovot formálja meg, majd ötvenedik életévében megkapja a jóval idősebb színészeknek dukáló Lear király szerepét, amelyben az elbizakodottságában végzetes döntést hozó zsarnoki apából előbb dühödten, majd csendesen fájdalmas őrültet kerekít ki.
Miközben 2002-ben Vidnyánszky Attila kedvéért jön a Nemzeti Színházba, hogy eljátssza Bánk bán szerepét, 2013-ban elsőként jelenti be, hogy Alföldi Róbert távozásával ő is otthagyja azt a színházat, amelyben tizenegy évadon keresztül, a közönség kitartó megbecsülése és szeretete mellett játszott. Bár nagyon óvakodik attól, hogy a napi politikához hozzászóljon, nem hagyja szó nélkül a mindenhol eluralkodó tehetségtelenséget és szakmaiatlanságot, a magyar színházi élet végzetes megosztottságát és a politikai szempontok eluralkodását vagy éppen a pedagógusok aggasztó helyzetét.
Korunk egyik legjobb és legsokoldalúbb színésze, László Zsolt ötvenéves. És még mindig nagyon fiatal.
