7óra7

7 plusz 7

7 plusz 7

(2015. november 16 - 22.)

2015. 11. 15. | 7óra7

7 ajánlat hétfőtől hétfőig, a hét 7 napjára, 7 vagy több pontot kapott előadásokból. A 7 óra 7 jövő heti ajánlója a hét utolsó napján, este 7 óra 7 perckor.

Hétfő (november 16.): Lear király / Radnóti Színház, Budapest

Alföldi Róbert mondta a vele készített interjúnkban: „A Learben az érdekel, hogy mi történik, ha valaki magánemberként akar olyat lépni, amit a társadalmi környezete nem tesz lehetővé, mert nem olyan világot élünk. (…) Ez van a mindennapi életünkben is: hajtunk, csináljuk, dolgozunk, azt gondolván, hogy majd később, majd negyven után vagy ötven után élni is fogunk. Aztán valahogy ez az „élés” nem megy nekünk.”

lear_1.JPGLear király (fotó: Toldy Miklós)

„Most semmi aktualizálás, semmi kikacsintás, Alföldi kezében a Lear királyból egy átgondolt, élő családi dráma lett.  (…) Az alapos koncepciónak, a végig jól kijátszott, dinamikus színészi helyzeteknek és a csapatmunkának köszönhetően különleges Lear-feldolgozás született” – írta az előadásról Szabó Zsuzsa abban a kritikájában, amelyben 7 pontra értékelte az előadást.

Kedd (november 17.): Az éjszaka csodái / Tünet Együttes / helyszín: Trafó

Csatádi Gábor 9 pontosra értékelte az előadást: „Ha egyszer útra kelünk, mindig történik valami. Ha éppen nem körülöttünk, hát bennünk. És ha az élményt még fokozni is akarjuk, akkor ezt az útra kelést éjszaka érdemes megejteni. A Tünet Együttes Weöres Sándor Az éjszaka csodái című versét használta útjelző gyanánt, amikor a Trafó színpadán belefogott ebbe az utazásba. Az érzékeken inneni és túli kalandozásuk pedig annyira szuggesztív, hogy ezek a határok az előadás során fel is oldódnak.”

ejszaka_toldy.jpg            Az éjszaka csodái (fotó: Toldy Miklós)

Szerda (november 18.): Nézőművészeti Főiskola / Nézőművészeti Kft. / helyszín: Centrál Színház, Budapest

Vannak olyan előadások, igaz, nem sok, amelyeknek egy-egy poénján még hetek, hónapok múlva is képesek vagyunk hangosan felnevetni. Tasnádi István darabja Árkosi Árpád rendezésében erre évek viszonylatában is képes.

nezo_szep_gyorgy.jpg           Nézőművészeti Főiskola - Mucsi Zoltán, Katona Zoltán, Scherer Péter (fotó: Szép György)

„Mi vagyunk a növendékek, Mucsi és Scherer a tanárok, Katona pedig a tanársegéd. Ebből először is két óra felhőtlen mulatság ered, a három ember ugyanis úgy belakja a színpadot, mintha legalább húszan tartózkodnának rajta. Gátlástalan, ám fegyelmezett és pontos jellem- és helyzetkomédia. Kiválóan térképezi fel és gúnyolja ki a tanári attitűdök kliséit, fantasztikus érzékkel teszi nevetségessé a színház, a befogadás köré szőtt közhelyes gondolkodás frázisait” – írtuk az előadásról abban a kritikában, amelyben 10 pontra értékeltük az előadást.

Csütörtök (november 19.): Koldusopera / Vígszínház, Szputnyik / helyszín: Vígszínház

Az előadás idén megkapta a legjobb zenés/szórakoztató előadásnak járó díjat a Színházi Kritikusok Céhétől. Ez a mű nemcsak kiállta az idő próbáját, de ma még talán aktuálisabb, mint valaha – áll a színlapon.

koldus_toldy.jpg            Koldusopera - Hajduk Károly, Hegedűs D. Géza (fotó: Toldy Miklós)

„Az első felvonás végén gyilkosok és mindenkin áttörtetők, korruptak és korrumpálók, anyák, apák és lányaik állnak meg velünk szemben, és ránk éneklik, hogy mindannyian szeretnénk jó emberek lenni, de ez most nem az a helyzet, amikor ez lehetséges. Nem hiszek a katarzisban, talán nem is értem, de ez egy olyan, pontosan felépített, mégis egyszerű pillanat, amit érzésként és gondolkodnivalóként is magunkkal viszünk az előadásból” – írta az előadásról Török Ákos, aki kritikájában 7 pontosra értékelte Bodó Viktor rendezését.

Péntek (november 20.): Stuart Mária / Örkény Színház, Budapest

Gáspár Ildikó rendezése négy jelölést is kapott a Színikritikusok Díjára, többek között a legjobb rendezésért járó elismerésre, és ebből kettőt végül el is nyert: Szandtner Anna a legjobb női főszereplő, Izsák Lili és Kálmán Eszter pedig a legjobb díszletért kapott elismerést.

stuartz_hamori_szandtner_gordon_eszter.jpg           Stuart Mária - Hámori Gabriella, Szandtner Anna (fotó: Gordon Eszter)

Csatádi Gábor írta az előadásról 8 pontos kritikájában: „Schiller Stuart Máriája komplex lélektani dráma, amelynek megannyi szálon futó etűdjei mégis egy nagy csomópontban futnak össze Gáspár Ildikó értelmezésében. A döntésképtelenség mindent és mindenkit dehonesztáló kereszteződésében érkezik el a csúcsára.”

Szombat (november 21.): RögvEst / Momentán Társulat

Nincs megírt szöveg, nincsenek előre kidolgozott poénok, nincsenek beépített nézők. Minden jelenet a közönség előtt, a nézők ötletei alapján születik. Elég, ha mondasz egy műfajt, egy helyszínt vagy egy foglalkozást, és máris a színpadon látod viszont.

rogv.jpg           RögvEst (fotó: Momentán Társulat)

„Humor, játékosság, aktualitás, kikapcsolódás, izgalom, kihívás. Kell ennél több egy szórakoztató estéhez? Ha valakinek igen, akkor hozzáteheti az eddigiekhez, hogy ő maga is részese lehet a Momentán társulat improvizatív előadásnak. Alakíthatja a karakterek tulajdonságait, mondatokat adhat szájukba, kitalálhat történethelyszíneket, bemehet a színfalak mögé, felmehet a színpadra szereplőként, de ha akar, háttérbe is vonulhat, senki semmire sem fogja kényszeríteni” – Sára Eszter 9 pontosra értékelte az improvizációs előadást.

Vasárnap (november 22.): Kucok / Tünet Együttes / helyszín: Jurányi Ház

A Kucok egy interaktív előadás óvodáskorú gyerekek számára, amelyben nem csupán végigviszik őket egy történeten, de néhol ők maguk is alakíthatnak azon. Legyenek szoknyába kapaszkodók, bátran bevállalók vagy éppen hiperaktívak, egyként megtalálják a helyüket ebben a Szabó Réka által vezetett, közös mesében.

kucok_reisinger_david.jpg           Kucok (fotó: Reisinger Dávid)

Ahogy mindezt Török Ákos megfogalmazta 7 pontos írásában: „Ebbe a varázslatosra komponált, kisgyermekekre szabott egyben létbe belefér a három év körüli kisfiú, aki következetesen a történéseknek háttal bámul szerte-szét, két-három kisleány, akik az alkotók által felkínált játéklehetőségeket mellőzve, ide-oda futkosva, minden zugba bebújva, a közös megtalálás pillanatáig külön utakon keresik a királylányt, de még az a kisfiú is, aki a mese végén ébresztés gyanánt vagy kettőt belerúg az éppen elszunnyadni készülő, összekucorodó rongybabába.”

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr458080672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása