"Shakespeare-Hamlet instruálja a bohócot, és nem elűzi a színpadról: ezt érdemes észben tartani napjaink elvárásainak megfogalmazásakor is."

Jó néhány nappal ezelőtt a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljával kapcsolatban számunkra nehezen értelmezhető, a fesztivál jövőjével kapcsolatban kétségeket ébresztő bejelentéseket tett Nyakó Béla fesztiváligazgató. Szó esett a versenyprogram előadásszámának radikális csökkentéséről, a fesztiváljelleg erősödéséről és "közönségbarát" előadásokról is, utóbbiak gyakran a "színvonaltalan és olcsó" produkciókat jelentik szebben fogalmazva. Korábban Nyakó Béla fesztiváligazgatónak, most pedig Balogh Tibornak, a válogatónak, a fesztivál művészeti tanácsadójának tettük fel e-mailben a kérdéseinket a kisvárdai fesztivál jövőjével kapcsolatban.

A Kisvárdai fesztivál művészeti tanácsadójaként és válogatójaként mennyire kizárólagos a szerepe a jövő évi fesztivál programjának kialakításában? (Gondolok itt a versenyprogramon túl az off programokra is) Konzultál-e valakivel a válogatás szakmai szempontjaival kapcsolatban?

A kisvárdai fesztivál versenyprogramjának kialakításában a POSzT-válogatók szerepe az elsődleges. A határon túl a POSzT kultusza erős, a legsikerültebbnek tartott előadásokat az oda válogatóknak szeretnék megmutatni először. Ebben én – öngyilkos módon – partner vagyok, azonnal jelzem Kiss B. Attilának és Sólyom Andrásnak, amint felfedezek valami izgalmasat. Lesz olyan produkció, amelyet meghívok annak ellenére is, hogy ott lesz Pécsett, és ott fogja megtekinteni a szakmai közönség, mert úgy gondolom, nem foszthatom meg az élménytől a helybelieket.

Balogh Tibor (fotó: Simara László)

A válogatás szakmai szempontjaival kapcsolatban nem kell konzultálnom senkivel, viszont Erdélyből több fiatal teatrológus javaslataira odafigyelek, amikor az előadásnéző körútjaimat tervezem. Kapok hasonló segítséget a Vajdaságból; Komáromig, Kassáig, Beregszászig, Szatmárnémetiig és Nagyváradig pedig ellátok helyből, szinte szabad szemmel is. Kapcsolatban állok egyébként minden színházvezetővel – észben tartom a javaslataikat.

Az off mibenlétéről (miben nem létéről) Nyakó igazgató úr nyilatkozott az olvasóiknak. Művészeti tanácsadóként, az én kijevi nénikém kapjon bubópestist, ha június végére műkőburkolatot kap az utca, ahova áprilisban még aszfaltrajzversenyt terveztem. Dacára annak a bubópestis-projekt, hogy egy ilyen program ötlete biztosan nem az én fejemből fog kipattanni. A verseny feletti meghívások, a díszbemutatók (informális előadások – hogy Cannes-i kifejezéssel éljek) ötlete viszont tőlem származik.

A legnehezebb műfaj a populáris. Szeretném a közönségigényt a határon túlról kielégíteni, közben azonban figyelemmel követem a hazai kínálatot. A műsorválasztás jogát magamnak tartom fenn ezen a téren is, valamit azonban tudniuk kell a fesztiválok iránt érdeklődő tudósítóknak és olvasóknak; azt nevezetesen, hogy a szerződéskötéskor szabad kezet adnak ugyan a válogatóknak a producerek (a fesztiválszervező intézmények ügyvezetői), ám a finanszírozók (kultuszminisztérium, NKA, önkormányzat stb.) által odautalt összegek felhasználásáért a felelősség őket, s nem a válogatókat terheli. Következésképpen vétózhat az intézményigazgató, ha például valamelyik produkció bemutathatósága érdekében falat kell bontani, vagy arcátlanul magas fellépti díjat kér egy társulat.

Amennyiben az Ön hatásköre a zsűri összeállítása, milyen elvek alapján választja őket, és kik lesznek benne?

A javaslatom alapján az igazgató kéri fel a zsűritagokat. Rázós terep. Simán elképzelhető lenne egy olyan, nagy szaktekintélyekből álló (abszolút legitim) zsűri, amely Kovács Márton és Kálmán Imre versengésében az utóbbi győzelmét hirdetné ki. Ezért nem vagyok híve az olyan öszvérfesztiváloknak, ahol az oboaművész és a kardnyelő között kell választani, bármennyire is közös eszközük a száj. Monokultúrás versenyprogramról persze szó sem lehet, a zsűritagok iránti elsődleges igény tehát az, hogy széleskörűen legyenek fogékonyak. Szívesen elemző-beszélgető színészekre és rendezőkre gondolok, akik vállalják a részvételt a Szakmai Klub előadás-értékelő délelőttjein. Ugyanide várom a kritikusokat, a határon túl élő, tollforgató dramaturgokat, hadd színesedjék hozzászólásaik által az értékvilág. A publikációs megbízással érkező, illetve a Kisvárdai Lapok számára cikket író kritikusok útiköltségét megtéríti az igazgatóság, sőt valamilyen formában étkezési lehetőséget is biztosít.

A programba bekerülő előadások kapcsán a „közönségbarát” jelző hangzott el hangsúlyosan Nyakó Béla fesztiváligazgató szájából, ami sokunk számára egy popularitás felé tett, határozott irányváltás lehetőségét jelzi. Ugyanő tavalyi beszámolójában megfogalmazta, hogy a fesztivál tekintélyét a legjobb határon túli előadásokat beválogatása és versenye adja - ami hosszú évek óta praktikusan a magas esztétikai értékeket képviselő, progresszívebb előadásokat jelenti. Az Ön válogatási szempontjai hogyan viszonyulnak ehhez az értékrendhez?

Hátulról könnyebb. Ízelítőül az utóbbi napjaim programjából: Gyergyószentmiklóson Székely Csaba: A Homokszörny, Nagy Botond rendezésében és Sardar Tagirovsky Nyinája. Nagyváradon Novák Esztertől a Buborékok. Sepsiszentgyörgyön az M Stúdió Személyazonosság című mozgásszínházi előadása, a Flow Fesztivál keretében. Gyarmati Kata Édes Annája a Szabadkai Népszínházban. Szintúgy Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Színházban az Exodus, Tolnay Szabolcs színrevitelében. A Tévedések vígjátéka Kassán, a Sirály Szatmárnémetiben, Sorin Militaru rendezésében. Következik Kolozsváron a miniévad négy fesztiválesélyes előadással, aztán Szabadkán a Picasso kalandjai premierje, és szintén premier másnap Újvidéken, a Piaf-menet, Mezei Kinga estje.

Az eddigi utazásaim tapasztalata, hogy színpadhoz jutóban van egy ambiciózus korosztály, amelynek a berobbanását, megismertetését érdemes segíteni. Ha néhányuk munkáit ide tudom hozni 2016-ban, akkor 2017-re létrehozunk egy többnyelvű fesztivál-honlapot, a kiemelkedő előadásokra pedig fesztiválmenedzsereket hívunk meg külföldről.

A közönségbarát előadások iránti igény nem ördögtől való. Az ilyenekre nézve a Hamlet 3. felvonása 2. jelenetéből a dán királyfi stílusintelmeit tekintem esztétikai mércének. (http://mek.oszk.hu/00400/00486/00486.htm). Minden sora kincs, kiemelni itt csak egy passzusát fogom: „No, meg aki köztetek a bohócot játssza, ne mondjon többet, mint írva van neki; mert vannak azok  közt is, kik magok nevetnek, hogy egy csapat bárgyú néző utánok nevessen; ha szinte a darabnak éppen valamely fontos mozzanata forog is fent. Ez gyalázatosság, és igen nyomorú becsvágyra mutat a bohóc részéről, ki e fogással él.” Shakespeare-Hamlet instruálja a bohócot, és nem elűzi a színpadról: ezt érdemes észben tartani napjaink elvárásainak megfogalmazásakor is.

Eddig az off program adott teret a népszerűbb, könnyebben fogyasztható előadásoknak, és a versenyprogram képviselte a magasabb esztétikai színvonalat. Ez változik jövőre?

Él az emlékezetemben olyan kisvárdai fesztivál, amelyen egy előadás a versenyen kívüli kategóriából a szakmai népharag hatására került be a versenyprogramba – menet közben programozták át a zsűrit. Nem szabad mereven kategorizálni, s azt sem gondolom, hogy az esztétikai színvonalnak hiteles mérőrúdja van.

A versenyprogramban hagyományosan kizárólag határon túli előadások szerepeltek. Ezen terveznek-e változtatni?

Nem. A korábbi évek névváltoztatása egy romantikus gesztus volt, uniós eufória: ha nincs határ, akkor nincs határon túli sem – gondolták. Senkinek sem fordult meg a fejében, hogy Kisvárdán a Kelet POSzT-ja jöjjön létre.

Nyakó Béla nyilatkozta, hogy a versenyprogram szűkülni fog (a tavalyi 24-el szemben idén maximum 12 előadásra), és azt is elmondta lapunknak, hogy nagyjából ugyanannyi meghívott produkció lesz jövőre, mint tavaly volt. Az eddig is szokás volt a fesztiválon, hogy az off programban hazai előadások is helyet kaptak. Ezek után felmerül a kérdés, hogy terveznek-e változtatni a határon túli és a hazai előadások eddigi arányán? Vagyis várható-e, hogy a megszokotthoz képest több hazai előadás kerül be a fesztivál (off) programjába?

Nem tervezek arányváltoztatást. Szeretnék minden közönségigényt a határon túlról kielégíteni, de ez délibáb. Lesznek magyarországi származású előadások.

A versenyprogram említett szűkülése és a „közönségbarátság” mint kiválasztási elv nem vezethet-e a fesztivál súlyának radikális csökkenéséhez?

Mi a súly? Legyünk befejezésképpen lazán metaforikusak! A mignon becses sütemény, a trehány cukrászok azért nem szeretik, mert az elkészítése rengeteg kézmozdulatot, sok anyagpihentetést igényel, a bolsevik politikusok pedig azért nem, mert a kávéházi, szürcsölgető-majszolgató kispolgár-életforma szimbóluma. Tegyük fel, hogy a gasztronómiai újságírók egy ínyenc és társadalmilag érzékeny csoportja oltalmába veszi a mignont, s létrehozzák a Hazai Mignonelemzők Egyletét (HaME). A HaME agilis vezetői elérik, hogy egy-egy képviselőjük minden szakácsverseny zsűrijében jelen legyen. Elemzőmunkájuk eredményeként, a mignon hamarosan az ételsor értékmérő főfogásává válik, majd leszorítja az étlapról a brassói aprópecsenyét. Ekkor egy aktivistájuk elkurjantja, hogy a sertéstenyésztőket fel kell akasztani, s ez a HaME lózungja lesz. Én mignonmániás vagyok, mégsem fogyasztom brassói helyett. Viszont repetázom. A mignon hizlal – a fesztivál súlyának csökkenése nem várható.