A Nemzetiben készülő Szindbád-bemutatója kapcsán beszélgettünk Mátray Lászlóval.

Bár Mátray Lászlót Budapesten csak három éve láthatjuk rendszeresen a Nemzeti Színház színpadán, komoly szakmai múlt áll mögötte, 2010-ben Kaszás Attila-díjban is részesült. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, folyamatosan ingázik erdélyi otthona és Budapest között. A bemutatón túl sok minden másról is kérdeztük.

A Nemzeti Színházban hamarosan bemutatják a Krúdy Gyula novelláiból készült Szindbádot, amelynek a címszerepét alakítod. Milyen a te Szindbád-figurád?

Most még nagyon nehéz erre válaszolni, mert most kezdjük összerakni az előadást egy egésszé, és még csak két-három napja kerültünk színpadra. Attila (Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője – a szerk.) nem a színészt bontja ki, hanem először megteremti magát a látványvilágot, és nekem majd abban kell megtalálnom, hogy mitől érdekes számomra ez a karakter. Nagyon figyelünk egymásra: a csapattal közösen tesszük különlegessé Szindbádot. Ahogy mondani szokták, királynő önmagában nincs, meg kell teremteni. Ami fontos, hogy Szindbád szeresse az embereket, és jó legyen a szemébe nézni, még akkor is, ha mondjuk egy nő meghal érte. Ezt színpadon a nagy távolság miatt nehéz megcsinálni. Az egész egy halál felé tartó utazás, amibe én próbálok játékosságot vinni, és úgy látom, hogy Attila is arra felé terel. A novelláktól eltérően az előadásban megjelenik egy mitikus figura, aki viszi Szindbádot, és hol jó, hol rossz élményekben hintáztatja. Szent és profán között evickél majd valahogy. Lesz narráció is, az én hangommal. Így Szindbád, Krúdy, mindenki össze fog állni egyetlen személyiséggé. Nem egy szájbarágós előadás lesz, nem biztos, hogy mindenki érteni fogja ezeket az elemeket.

Szindbád - próbafotó (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Ha Szindbád, nem hagyható figyelmen kívül Huszárik Zoltán filmje Latinovits Zoltánnal a főszerepben. Maga az előadás épít Huszárik filmjére?

Lesz egy konkrét utalás a filmre, egyfajta tiszteletadás. Fölsejlenek belőle pillanatok, szövegrészlet is elhangzik belőle. A film persze terhet is jelent a számomra, nem tud az ember szabadulni tőle, annyira markánsan megfogalmazott mű.

Így, hogy vizuálisan nincs meg előtted az előadás, nagyon nehéz lehet összerakni. Eddig tulajdonképpen mit csináltatok?

Mivel rengeteg előadás fut esténként, a nagyszínpadon nincs próbaidő, sokáig próbatermekben dolgozunk. Ebben a színházban problémának látom, hogy nem tudunk az előadás terében játszani. Ezért mindig van egy feszített, erőltetett menet, hogy végül minden időben meglegyen. Ha lenne még egy hetünk, akkor én is meg tudnék nyugodni, így viszont ezzel a teherrel kell megcsinálni a szerepet december 18-ig. A szövegvilág is még mindig naponta fejlődik. Mivel ez nem egy színpadra írt mű, nehéz összerakni. És különösen nehéz a forgószínpad ritmusában mondani a mondatokat, a lüktetését megfogni, ahogy bejönnek a képek egymás után. Megjelenik valami, aztán tovaszáll, közben megjelenik a figura, aki benne van a történetben, de egyúttal a színpadon kívül is van. Ezeket az áttetszéseket nagyon tisztán kell megcsinálnunk, hogy világos legyen a nézőnek. Közben az sem mellékes, hogy ez egy gyönyörű szöveg. Ez fáj is nekem, Latinovits nagyon szépen mondja, az ő előadásában minden a helyén van, ezért nagyon meg kell kínlódni nekem is. A színész számlájára írják, ha nem értik, mit mond.

Szindbád (próbafotó) - Nagy-Kálózy Eszter és Mátray László (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, ahol társulati tag vagy, feldolgozta Pintér Béla Kaisers Tv, Ungarn című darabját, melyben te is szerepelsz. Pintér Béla és Társulata előadásában a darab 2011 óta megy Budapesten, és itt erős ellenzéki éle van. Sepsiszentgyörgyön hogy fogadta ezt az előadást a közönség?

Nagyon szeretik, bár egy kicsit izgultunk, nehogy a székelyek megbicskázzanak minket. De csak egy néző volt, aki felháborodottan ment ki az előadásról. Egyébként értik és értékelik a humorát és a politikai fájdalmát is.

Mióta a Nemzeti Színházban is kaptál szerepeket, Budapesten is ismert lettél. Kerestek meg más színházak, társulatok is?

Nem.

És szívesen dolgoznál más társulatokkal?

Már ez is egy óriási engedmény Bocsárdi Laci (Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója – a szerk.) részéről, hogy játszhatok a Nemzetiben. És így is elég nehéz, hogy ezt a két pályát életben tartsam. Ez a harmadik évad, hogy elenged. Lacival megbeszéltük, hogy nem szakadok el otthonról. Nagyon nehéz az utazásokkal, ha ott próbálok, itt előadásokat játszok, vagy fordítva. Nem tudom, hogy alakul az életem, de ha jó munkával keresnek meg, abba mindig szívesen belevágok. Most megpihenni kéne egy kicsit. Egy évet, hogy átgondoljak mindent, és csak azokkal az előadásokkal foglalkozzak, amikben éppen játszom. De most még lesz munka. Itt, a Nemzetiben Sardarral (Sardar Tagirovskyval – a szerk.) a 6, otthon pedig Bocsárdival a Liliom.

           Kaisers Tv, Ungarn (fotó: Barabás Zsolt)

Szentgyörgy neked az anyaszínházad, ott játszol a főiskola elvégzése óta. Bocsárdival egy nagyon erős műhely alakult ki a színházban, aminek te is oszlopos tagja vagy, majdnem minden előadásban főszerepet viszel. Ezért sem akarod otthagyni?

Én itt mindig vendég leszek. De nem árt olykor, ha a színész kicsit kimozdul. Bennem mostanra érett meg, hogy ez jót tesz. Régebben nem mertem volna meglépni, ehhez muszáj volt Lacival és a csapattal megerősödni. Hogy oszlopos taggá válik valaki, hogy rá mernek bízni komoly feladatokat, a mögött elég sok munka van. Mostanra Lacival nagyon jól ismerjük, már szinte szavak nélkül értjük egymást.

Nagyon fontos, hogy érzi a színészben, hogy vannak-e energiái. Ez a legfontosabb. Mert ha előfordul, hogy nincs, akkor ő kihozza belőlem. Ez az, amit csak egy társulaton belül lehet érezni. Itt, a Nemzetiben például, ha nincsen energiám, ha nem tudom kikaparni magamból, senki nem fog adni, külön odajönni és hátba veregetni. Itt aztán tényleg csak magára van utalva az ember. Tudod, miután majdnem egy hónapig itt vagyok, és reggeltől estig ki se mozdulok, a szöveggel kínlódok, meg két próba között nincs hova menjek, azért hiányzik ez a hozzáállás. De nem az emberekkel van a baj, csak valahogy ilyen a struktúra. Rengeteg előadás megy, megvan mindenkinek a maga baja. Szentgyörgyön pedig az a nehéz, hogyha plusz energiája van az embernek, azt nem tudja befektetni.

Ezen kívül milyen hasonlóságot vagy eltérést látsz a sepsiszentgyörgyi és a budapesti, vagy akár a Nemzeti színházbeli színjátszás, színházi élet között?

Nagyon értékes, képzett emberek vannak itt a budapesti, de nem csak a budapesti színházakban. Nagyon tisztelem ezeket az embereket, akikkel dolgozom.

Brand - Trill Zsolt és Mátray László (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Nálatok ez nem jellemző?

Mi másképpen dolgozunk. Itt nagyon erős technikai tudása van az embereknek, nagyon pontos dolgokat megjegyeznek. Nálunk van egy elesettebb állapot a próbafolyamat alatt, amikor keresgélünk, amikor egymást próbáljuk megérteni. Itt határozottabban mennek a dolgok, és nekem ez nagyon fura, nagyon nehezen szokom meg. Hogyha egyszer valamiben megegyeztünk, akkor az mindenképp fontos, hogy úgy legyen. Otthon, ha látom, hogy nem ott áll meg valaki, ahol neki meg kéne, akkor nem esek pánikba, hanem igazodunk egymáshoz.

Marosvásárhelyen végezted az egyetemet, színművész szakon. Valahol azt nyilatkoztad, ha nem sikerült volna a felvételi, akkor nem is próbálkoztál volna többet. Nem akartál minden áron színész lenni?

Nekem nem volt szenvedélyem a színház azelőtt, nem voltam a szüleim révén színház- vagy művészetközelben. Az a kevés színházi élmény, ami azelőtt ért, nem volt olyan erős. Bekerültem a diákszínjátszókörbe, onnan alakult át ez önmagam megismerésének folyamatává, ami nagyon szépen vitt valamerre, és eldöntöttem, hogy belecsapok egy ilyen kalandba. De azt mondtam, hogyha nem, hát nem. Önérzetes korszakomban voltam, és nem akartam a kudarcot meglátni vagy megélni. Azóta a szenvedélyemmé vált a színészet, de vannak bennem kétségek is. Sokszor gondolkodtam azon, hogy mi lesz, ha egyszer csak nem tudom csinálni. Ha elakadok. Ha érzem, hogy ez már rutin, hogy gyártok valamit és nem keresek. Fontos, hogy szeresd, hogy a lelkedben benne legyen a játék, a szenvedély. Ha ezek nem működnek, vagy torlódnak, és nem tudnak belőlem kiszabadulni, akkor mit fogok majd csinálni?

János vitéz (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Néhány éve egy kis, Sepsiszentgyörgy melletti faluba költöztél, ahol gazdálkodsz, lovakat is tartasz. Ez is bizonyára Erdélyben tart.

A lovas história erős fordulatot indított be az életemben. Rászántam magam, és vettem egy lovacskát. Ha hazamegyek, akkor ott vagyok kint falun, nem alszom, nem lakom bent a városban, lassan három-négy éve. Ez egyszerre kezdődött az itteni János vitézzel. Az ingázások alatt az unokatestvérem vigyáz az állatokra. Egy álom, ami ott van. Persze rengeteg meló van benne, oda kell figyelni, hogy minden munka kellő időben legyen elvégezve. A húgommal és az öcsémmel tervezzük, hogy fejlődjön, és olyan hely legyen, ahova a család együtt tud majd kimenni. Most két lovam van, két kutyám és juhaim. Tavasztól szeretnék kis veteményest is, meg biogazdálkodást. Nekem ez a vágyam.

Hogyan lehet ezt a sokféle életet összeegyeztetni?

A két színház tudott eddig egyeztetni. Ha már nem lesznek képesek, nekem kell döntenem. Én fejben már kezdem eldönteni, mi legyen, de nagyon nehéz, mert sok izgalmas dolog történhet még, amit egy régebbi fogadalomnak nem érdemes alávetni. Rugalmas szeretnék maradni. Ezt nyilván addig lehet csinálni, amíg nincs családom, amíg független emberként csak magamért kell helytállnom.

És önmagadban hogyan áll mindez össze? Nem vágyódsz el mindig a másik helyre, az otthonodba?

Ha elvállalok egy munkát, most már egyfajta profizmusként kell felfognom. Van honvágyam, nagyon erős, de nem szabad ezzel foglalkoznom. Sőt, ha jól kezelem, akkor ezek a kis elvágyódások érzelmi löketekként be is épülhetnek az előadásokba.

(Szabó Zsuzsa - B. Kiss Csaba)