7óra7

Vegyen részt, hogy mások részt vehessenek!

Vegyen részt, hogy mások részt vehessenek!

2015. 12. 16. | 7óra7

A Nyitott Kör Egyesület támogatókat keres hátrányos helyzetű osztályok számára, hogy részt tudjanak venni színházi nevelési előadásaikon.

Az osztályom nagy része hátrányos helyzetű diákokból áll. […] Sok a zaklatott diák, kevés megoldási stratégiát ismernek, azokat is hibásan használják a legtöbb esetben. Jó lenne, ha megismerhetnének más típusú gondokat, és megoldási repertoárra tehetnének szert” – olvasható az egyik pályázatban, amelyben egy iskola jelentkezik egy előadásra.

gyerek_meg.pngSzínházi nevelés a Nyitott Körben

Az egyesület megfogalmazásában a színházi nevelési előadások sajátossága, hogy egy történeten keresztül a közösség együtt vizsgál egy problémát, így hozzáférhetővé válnak az iskolában nehezen megközelíthető témák, mint a kiközösítés (bullying), szerelem–szexualitás–önazonosság, a hatalom szerepe és feladata, rendezetlen családi viszonyok. A folyamat végén a diákok maguk fogalmazzák meg a probléma tanulságait.

„Szeretném elérni azt, hogy egymás előtt is megnyíljanak, lássák, hogy másnak is lehet olyan gondja, mint nekik, merjenek kérdéseket feltenni, esetleg azokat meg is válaszolni egy szakember segítségével”- áll egy másik pályázatban.

vegyel_reszt-1024x379.png

Az egyesület közleménye szerint a pedagógusok arról számolnak be, hogy a foglalkozások hatására a diákok nyíltabbá és együttműködőbbé válnak mind egyéni, mind közösségi szinten. Céljuk, hogy olyan közösségekhez is eljuthassanak az ilyen típusú foglalkozások, ahol szükség van szembenézni a közösség problémáival, az erre irányuló szándék is megjelenik, de sem az iskola, sem a családok helyzete nem teszi ezt lehetővé.

Olyan vállalatok és magánszemélyek jelentkezésére számítanak, akik felajánlásaikkal részben vagy egészben támogatni tudják a rászoruló osztályok utazási és részvételi költségeit. A 2015 novemberében kiírt Nyitott Bazár felhíváson 12 osztály jelezte, hogy a részvételhez támogatásra van szükségük. A Nyitott Kör Egyesület az ő pártolóikat keresi.

A támogatás további részleteiről az egyesület honlapján lehet bővebben olvasni. Kérdéseiket és jelentkezésüket a kommunikacio@nyitottkor.hu e-mail címre tudják küldeni.

Forrás: Nyitott Kör Egyesület

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr338174988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása