Azt jó ideje tudjuk, hogy nem éri meg függetlennek lenni – az viszont új, hogy már nem is szabad.

Talán még sosem lejtett ennyire a pálya, és arroganciából sem volt hiány, így idén is bőven volt miből válogatnunk - mindezt felfűztük egy asszociációs láncra az Isten ostorától a Sirály utolsó röptéig.

POSzT előtt, avagy a vég kezdete

A két szakmai tulajdonos, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) és a Magyar Színházi Társaság (MSZT) által felkért két válogató, amire eddig nem volt példa, nem tudtak megállapodni a versenyprogramba bekerülő előadásokról, így három-három produkció csak az egyikük döntése alapján került a versenyprogramba. Ilyen oldalvízen jutott be – a Teátrumi Társaság által delegált válogató döntése alapján - többek között Vidnyánszky Attila (az MTT elnöke) Isten ostora című rendezése.

Ugyanez a két szervezet nem tudott megnyugtató megállapodásra jutni a szakmai zsűri kritikus tagjának a személyét illetően sem: így a Színházi Kritikusok Céhe által javasolt Csáki Judit jelölését végül nem fogadták el. Azét a Csáki Juditét, aki folyamatosan hangot adott Vidnyánszky Attila újabb rendezéseivel, a Nemzeti Színház igazgatásával és a területfoglalásról mondott kijelentéseivel kapcsolatos szakmai és morális ellenvéleményének. Néhány kritikus felhívására több színházi ember, művész, magánember, közéleti személyiség és újságíró is kinyilvánította, hogy bojkottálja az idei POSzT-ot. A versenyprogramba beválogatott előadások közül A heilbronni Katica és a Felülről az ibolyát című előadásokat az alkotóik, az E föld befogad avagy számodra hely és a Hamlet című előadásokat pedig az Örkény Színház léptette vissza a versenyből.

Többen is arra gondoltak, hogy Csáki Judit elutasításával eltávolították Vidnyánszky Attila rendezésének útjából a legerősebb akadályt – ami az előadások versenyét illeti. Mások megmosolyogták azt az eshetőséget, hogy egy mégannyira felemás válogatás és a visszalépések után is megeshet, hogy az Isten ostorának adják akár a legjobb előadás, akár a legjobb rendezés díját.

POSzT után – aki a végén nevet

Vidnyánszky Attila Isten ostora című rendezése elnyerte a legjobb rendezés és a legjobb előadás díját is – valamint a legjobb látványért és a legjobb férfialakításért járó díjat is hazavihette.

            Isten ostora - Horváth Lajos Ottó, Farkas Dénes (fotó: Dudás Ernő)

A művészeti díjak lejtőjén

Az EMMI művészeti díjai (Kiváló-, Érdemes Művész, Jászai Mari-díj, Harangozó Gyula-díj) idén már a legszemérmetlenebb módon a Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Művészeti Akadémia felé gravitáltak. Ha valaki erre azt mondja, hogy mindig is a fennálló hatalom kegyeltjei kaptak állami elismeréseket, akkor azt kérdezzük tőle, hogy ha így volt, vajon rendben volt-e így?

Az a fent említett területszerző koreográfia, amely szerint „eddig Ti, mostantól mi”, és aminek leginkább elmeborzoló megfogalmazásai Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott szájából szoktak elhangzani, odáig jutott, hogy a Magyar Teátrumi Társaságba 2014-ben bekerült Újszínház (Tordai Teri és Kautzky Armand színművészek révén) egy Kiváló Művész elismerést és egy Jászai Mari-díjat is beseperhetett. Miközben a teátrumnak a szélsőjobbos nacionalizmus felé húzó vezetői elképzelése miatt a kulturális újságírás egy jelentős része tudomást sem hajlandó venni az intézményről. Korábban is elmondtuk, most is megtesszük: nem a kitüntetett művészek teljesítményét vitatjuk, hanem magát a kultúrpolitikai döntéshozatalt tartjuk kártékonynak és szégyenletesnek.

Fotó: eremmuveszet.hu

És ha már Kerényi Imre szóba került, az év egyik pozitívuma, hogy az ország kulturális megbízottja a tavalyi buzilobbizásos megjegyzése óta nem mondott újabb vastagot. Legalábbis kamerába nem.

Szentendre, avagy Be a szervezetbe!

Csató Kata a Szentendrei Kulturális Központ idén májusban frissen kinevezett ügyvezetője júliusban kilépett a Magyar Teátrumi Társaságból (MTT), és októberre már menesztették is az állásából.

Csató Kata azzal indokolta az intézmény kiléptetését, hogy az MTT kommunikációja zavaros, nem elsősorban érdekképviseletként működik, és amennyiben igen, akkor is inkább a kőszínházak érdekeit képviseli. Csató Kata szerette volna az intézményt függetlenként kezelni, így a másik színházi ernyőszervezetbe, a Magyar Színházi Társaságba sem léptette be a Szentendrei Kulturális Központot.

Csató Kata (fotó: fidelio.hu)

Szeptemberben Szentendre önkormányzata (Csató Kata külföldi tartózkodása idejére összehívott) társulati ülésén határozatban kötelezte Csató Katát az MTT-be való visszalépésre, majd miután Csató Kata arra való hivatkozással, hogy nem lehet csak úgy egyszerűen visszalépni, hanem újra kérni kell a tagfelvételt, vonakodott a határozat végrehajtásától, egy októberi önkormányzati ülésen eltávolították vezetői posztjáról.

Ezt a forgatókönyvet olyan momentumok színesítik, mint hogy ez utóbbi ülés zárt volt, ami a sajtó és vele a közvélemény teljes körű kizárását jelenti, hogy korábban az önkormányzat maga is ellenjegyezte Csató Kata kilépési szándékát, majd rövid időn belül gyökeresen más belátásra tért. Úgy tűnik, vannak szervezetek (és a 2008-ban a Magyar Színházi Társaság mellé létrejött komplementer ernyőszervezet, az MTT ilyen), amelyekben benne kell lenni. Azt jó ideje tudjuk, hogy nem éri meg függetlennek lenni – az viszont új, hogy már nem is szabad.

Függetlenek fáradása

Februárban, létezésének hetedik évében a Szputnyik Hajózási Társaság bejelentette, hogy befejezi működését. Közleményükben arra hivatkoztak, hogy produkciók létrehozására két éve nem kaptak hazai támogatást, a működési támogatások féléves csúszásokkal érkeztek, kiszámíthatatlanná téve a társulat működését. Szponzort sem sikerült szerezniük, így hiába kaptak külföldi meghívásokat, a félig itt- félig ottlét miatt szinte lehetetlenné vált az itthoni közös munka. Ezzel a hazai független színházi szféra egyik legprogresszívebb, szakmai sikerekben bővelkedő társulata dőlt ki. (Öröm a szomorúságban, hogy a Vígszínház a társulat több tagjának is szerződést kínált.)

            Szputnyik Hajózási Társaság

A támogatási rendszer anomáliái a többi független társulatot is sújtják, így történhetett, hogy a működési támogatások elosztása nagy vihart kavart. A Pintér Béla Társulat, a Maladype és a Proton Színház is közleményben tiltakozott amiatt, hogy lényegesen kevesebb támogatást kaptak, mint a korábbi években. Előbbi kettő ki is lépett a Független Előadó-művészeti Szövetségből, mivel úgy érezték, hogy a szervezet által delegált tagok nem képviselték megfelelően az érdekeiket. A FESZ kurátorai viszont arra hivatkoztak, hogy a közösen megállapított elvek mentén, szakmai alapon hozták meg döntésüket – egy olyan rendszerben, amelyben kevesebb az elosztható pénz (a tavalyi 1,27 milliárdhoz képest 1,067 milliárd), arra törekedtek, hogy „a kis társulatok végre megtehessék a következő lépéseiket, a nagyok pedig újragondolják és aktivizálják stabil néző- és partnerbázisukat”.

Hoppál Péter, kulturális államtitkár (fotó: index.hu)

A szakmai bizottságok javaslatába idén a miniszter mellett működő bizottság nem, Hoppál Péter kulturális államtitkár azonban több ponton belenyúlt. Hogy milyen indokkal? „Az egységes kultúrpolitikai szempontokat és a szféra sajátosságait figyelembe véve”. Így kaptak kevesebbet a független társulatok befogadói, mint például a SÍN Kulturális Központ, a MU Színház vagy a FÜGE.  

NKA-pályázatok – „(Jobb felől üt) nekem fütyöl”

Az NKA Színház- és Táncművészeti Kollégiuma által kiírt pályázatok sorsa ebben az évben még kisebb teret hagyott a képzelőerőnek. A Zalán János (a Pesti Magyar Színház igazgatója) által vezetett grémium addig sem szorította szerényen háttérbe a saját színházát vagy a Magyar Teátrumi Társaságot, de az év végén – a magyar lakosság lottózási szenvedélyének köszönhetően - megmaradt 175 millió forintra viharos gyorsasággal kiírt pályázatokra már csak az általuk meghívottak pályázhattak. A meghívottak túlnyomó többsége pedig egyértelműen kötődik a kollégiumi tagokhoz, számos esetben ugyanis saját színházukat / intézményüket hívták meg a képzeletbeli asztalhoz (a kollégium pályázati felhívásai itt érhetők el). A szabályzat mindössze minősített többséget kíván meg abban az esetben, ha valamelyik tag érdekelt a döntésben. A pályázat eredménye még nem jelent meg az NKA honlapján – de bár így lenne ötösünk a lottón! (Igaz, ha lottózunk, azzal az NKA által támogatott színházakat is támogatjuk.)

                            Zalán János (fotó: magyarnarancs.hu)

A Sirály befejezi röptét, avagy szubkontra a Nemzetiben

Ha valaki nem volt ott, amikor megtörtént, önmagában talán nem is ütné át az ingerküszöbét az áprilisi eset, amikor a bécsi Burgtheater színművészei a MITEM-en előadott Sirályuk után egy olyan nyilatkozatot olvastak fel, amelyben a magyarországi kormányzati politika demokráciát veszélyeztető folyamataival szemben szolidaritásukról biztosítják mindazokat, akik ennek a politikának a kárvallottjai. Amire a Nemzeti Színház, valami módon előzetesen tudomást szerezve a készülő, előadáson túli gesztusról, a tizenhárom aradi vértanú nevét írta ki a kivetítő felületeire.

Meglehet, hogy Ausztriában és Németországban, ahol közvetlenül a saját bőrükön tapasztalhatták meg az emberek, hogy hová vezethet a rendre és erőre hivatkozó, szűk látókörű, demagóg politizálás, vészterhesebbnek látják a magyarországi helyzetet, mint amilyen (ami nem azt jelenti, hogy ne lenne aggasztó a demokrácia deficitje nálunk minden szinten), de ez most a mi történetünk.

              Jelenet a Burgtheater Sirály című előadásából (fotó: Reinhard Werner)

A válaszreakció az - nem a ténye, hiszen egy színpadi gesztusra akár lehet hasonló formájú gesztus a válasz, hanem a konkrét módja -, ami ebben az esetben sajnálatos, és ami messze túlmutatva az egyedi eseten annyira jellemző ránk: amint kritika ér minket, azonnal és bármiféle szellem nélkül támadunk; el nem varrt, fel nem dolgozott sérelmeink automatikusan hoznak létre olyan válaszokat, amikre normál, hétköznapi helyzetekben mi magunk is rosszallóan csóváljuk a fejünket. Még hogy az én anyám elsózta a levest?! A tied meg lekurvázott, amikor megismerkedtünk!! Arról nem is szólva, hogy nem is minket, nem is a Nemzeti Színházat és főként nem Magyarországot érte kritika, hanem a kormányzati politikát. Márpedig ilyen azért van. Egyelőre.

De hogy valami jót is írjunk a 2015-ös év utolsó cikkének végére: noha áprilisban a Sirály csúnya véget ért, a hazai színpadokon élettel és gondolatokkal teli Sirályok kezdték meg röptüket az idén, és láthatjuk őket jövőre is.