A Budaörsi Latinovits Színház idén hat taggal kezdett társulatalapításba. Egyikük, Spolarics Andrea vall színházépítésről és az eddigi munkáiról.

A Rómeó és Júlia Dajkája - a János vitéz Mostohája és a Liliomfi Kamillája után – a harmadik szerepe az évadban. És nem először vesz részt színházépítésben.

Melyek voltak a pályáján az ehhez hasonló helyzetek?

Ahol konkrétan társulat-alakításról beszélhettünk, az a Bárka volt ’97-ben, ami a semmiből jött létre. De ideszámítanám Kolozsvárt is ’91-ben, ahol akkor Tompa Gáborral egy teljesen más szellemiségű irányvonal indult el az azt megelőzőhöz képest. Ha még visszább megyek, akkor Szolnokon ’88-tól Fodor Tamásék is egy viszonylag új csapatot szerveztek, igaz, abba én később kerültem bele, de az is egy újító kezdeményezés volt. Engem magánemberként is vonz a folyamatos változás, átalakulás, nehezen tudnám elképzelni, hogy betagozódjak egy meglévő struktúrába. Úgyhogy mindig szívesen megyek olyan helyre, ahol én is alakító-ember lehetek, ahol valamilyen módon az én szájam íze is érezhető az eredményen. Engem kifejezetten vonz, ha a munkámmal – és nem is feltétlenül a beleszólásaimmal, hanem a puszta jelenlétemmel - tudok alakítani dolgokon. Hiszek abban, hogy fontos, kik verődnek össze egy társulatban, és ebben a milyenségben nekem az emberi minőség is rendkívül fontos.

Liliomfi - Spolarics Andrea, Ilyés Róbert (fotó: Budaörsi Latinovits Színház - Borovi Dániel)

A Liliomfi, a Budaörsi Latinovits Színház előző bemutatója kivételes alkalomnak számított, hiszen a társulat három tapasztalt tagja mellett frissen végzett és jelenleg is egyetemre járó fiatal színészek alkották a csapatot. Ott mennyiben volt lehetősége alakító-embernek lenni?

Az egy furcsa munka volt. Ők nagy tisztelettel fordultak felénk, ám ez egy olyan munkafolyamat volt, amibe nem volt sok beleszólásunk. A fiataloknak, és elsősorban az előadás három fő alkotójának - Ifj. Vidnyászky Attilának rendezőként, Vecsei Miklósnak dramaturgként és Kovács Adriánnak zeneszerzőként - volt egy nagyon erős elképzelése. Így nekünk sokkal inkább az volt a feladatunk, hogy vegyük fel a fonalat, a lendületet és a ritmust, és közben legfeljebb ehhez az elképzeléshez próbáltunk hozzátenni apróságokat, amelyek aztán beépültek az előadásba. Azonban volt a munkának egy olyan fázisa is, amikor tapasztalatainkból fakadó, jó példákkal járhattunk elöl. Ugyanis a vígjátéki helyzetek, maga az előadás játékstílusa sajátos koncentráltságot és halálos pontosságot igényel, ahol tizedmásodperceken múlik minden poén, és ezekben az aprónak látszó, mégis elemi részletekben Ilyés Róbert, Bregyán Péter és én megmutathattuk és átadhattuk mindazt, amit tudunk.

Szintén több fiatal, egyetemista és frissen végzett színész vesz részt a hamarosan bemutatásra kerülő Rómeó és Júliában. Hasonlóan zajlanak a próbák is?

Nem, ez most megint egy teljesen más jellegű lecke, hiszen egy ilyen klasszikust, mint a Rómeó és Júlia, mindenki ezerszer látott már, és kismillió feldolgozását ismerhetjük - jobbakat, rosszabbakat egyaránt. Én magam is játszottam már a Dajka szerepét korábban, és amikor az ember színészként újra és újra találkozik ezzel a darabbal, maga is arra kíváncsi, hogy ez a legújabb, a mienk milyen feldolgozás lesz, mit fog ez a rendezés kiemelni. Nagyon résen kell lenni, hogy frissek legyünk, és egy sajátos, mai és általunk jól játszható előadást hozzunk létre. A mi értelmezésünk, miközben nem szakadunk el Mészöly Dezső fordításától, egy friss értelmezés, amiben újra kellett gondolni egy csomó mindent. A Rómeó és Júliát mindig elő kell és érdemes is elővenni, mivel egy örök téma, ahogy az összes Shakespeare az. (A fotón a János vitéz egyik jelenete látható, amelyben Spolarics Andrea partnere Ilyés Róbert. A fotót Borovi Dániel készítette.)

Nagy Shakespeare-rajongó vagyok, nagyon sok Shakespeare-szerepet játszottam már, és minden esetben hatalmas kihívásnak tartom. Azt szoktam mondani, hogy látszólag olyan, mintha az ember már mindent tudna erről a darabról, de miközben csinálod, rendre belebotlasz olyan pillanatokba, amiket jól végig kell gondolni. Meg kell rágni, rá kell találni, hogy mit is akart a szerző: miért éppen úgy írta meg azt a szituációt, mit szeretett volna vele hangsúlyozni. Figyelni kell folyamatosan, és okosan kell vizsgálódni, mert Shakespeare nem adja könnyen magát, még akkor sem, amikor azt hiszed, hogy már mindent tudsz róla. A Rómeó és Júliát játszani kell, mert szép, mert lebilincselő, és mert rólunk szól, még mindig rólunk szól.

Mit lehet tudni erről a friss értelmezésről?

Furcsának tűnhet Berzsenyi Bellaagh Ádám rendező és Kovács Kristóf dramaturg koncepciójának az az eleme, hogy Capuletné és Montague-né fiatalabbak a szokásosnál (Bohoczki Sára és Páder Petra játsszák őket), ám ez a megoldás egy őszinte reagálás a mindenkori valóságra. Érdekes, jó próbák zajlanak, egy kicsit még keresgélünk. Ha mi színészként az alkotói elképzeléseket és a történetet át tudjuk ereszteni magunkon, ha megtörténik velünk a darab, akkor a nézővel is meg fog történni. Nagyon boldog lennék, hogyha ez az előadás sokaknak maradandó élmény lenne.

Ez az első olyan évad a Budaörsi Latinovits Színházban, amelyben ez a hatfős társulat előadásról előadásra együtt dolgozik, és a repertoár által is körvonalazódik valamiféle arca a színháznak. Ön szerint milyen lesz ez a színház?

Rendkívül izgalmas, műhelymunkákban bővelkedő alkotófolyamat zajlik egy-egy bemutató kapcsán. Miközben hálás helyzet ez a jótékony távolság Budapesttől, ezzel együtt nagyon megnehezíti a dolgunkat, hiszen a mellett, hogy a helyi közönséget meg kell szólítanunk, a budapesti nézőket is ki kell ide csábítani. A lényeg, hogy minőségi előadásokat kell létrehoznunk, és azt hiszem, hogy most már elég világosan látszik, hogy minden előadásunk elér egy bizonyos színvonalat, érdekes dolgok születnek, és talán a figyelem is nő irántunk. Egy hosszú útnak az elején járunk, és azt gondolom, hogy egyelőre még nagyon nagy hibát nem követtünk el. Van most egy furcsa művészszínház jellegünk, miközben mindenképpen sokirányú kell, hogy legyen a kínálatunk. Olyan színházat kell csinálnunk, ami friss, mai, színvonalas és érdekes – minőségi munka. Szóval ez a feladat.

Forrás: Budaörsi Latinovits Színház