„Nagyon érdekes keresni, kutatni őrült, elvetemült emberekkel. Amíg ez van, addig még én is bírni fogom.”

A kortárs, kísérletező színházi élet egyik meghatározó társulata, a Maladype az idei évadban 15 éves. A társulat nem kevésbé meghatározó és kereső, kutató vezetőjével, Balázs Zoltánnal beszélgettünk.

A honlapotokon az olvasható, hogy a Maladype „az elmúlt évek során önmagát mindig újrafogalmazni képes társulat.” Több átalakuláson mentetek már keresztül. Most honnan hova tart a társulat?

Most értünk a tizenötödik év feléhez. Két hétéves periódus már mögöttünk van, és ezek teljesen különböztek egymástól. Mindkét korszaknak voltak irányadó előadásai, többek között a Theomachia, a Négerek és a 2008-as Leonce és Léna. A Büchner-darab huszonöt jelenetét négyféle variációban próbálták a színészek, így összesen száz változat állt a közönség – és persze saját magunk – rendelkezésére. A játék struktúrájából adódóan nem játszottuk el kétszer ugyanúgy az előadást. Ebből a dekonstrukciós folyamatból építkezett később az Übü király, majd a Tojáséj.

Én a szabadságot választottam (fotó: Toldy Miklós)

A Bárkás időszak után rátaláltunk jelenlegi játszóhelyünkre, egy Mikszáth téri polgári lakásra, ahol a saját tempónkhoz és elvárásainkhoz mérten dolgozhatunk. A Maladype Bázis tereinek adottságai meghatározzák az itt játszott előadásokat is. Don Carlos-bemutatónk kapcsán fogalmazódott meg bennem talán a legjellemzőbb leírás a Bázison készült előadásokkal kapcsolatban: „minimalista monumentalizmus”. Nagyszabású darabokat vettünk elő, de az eszközhasználat minimalista jellege miatt a színészi játék, a kreativitás és az improvizáció is nagy szerepet kapott. A Maladye Bázisról repülünk ki a világba, és ide is térünk vissza. Az itt folyó próbák, létrejövő bemutatók és összművészeti programok mellett újra hangsúlyt kapnak majd színházunk életében a testesebb projektek, előadások.

A dadaizmus százéves évfordulója alkalmából mutatjuk be nyár végén Matei Visniec Dada Cabaret című darabját Farkas Gábor Gábriel és Zenekarával koprodukcióban, amelyet a szerző a művészeti irányzat megszületésének centenáriumára írt. A kabaré- és mozgalmi dalok világát hozzuk össze egy összművészetileg koherens, zeneileg, vizuálisan és verbálisan is izgalmas nemzetközi koprodukcióban. A nyelvek használata, a játékosság, a verbális és non-verbális jelek furcsa összekacsintása mind-mind a dadaizmus lényegét képezik.

Chicagói vendégrendezésem után március végén kezdi próbálni Zsótér Sándor Shakespeare III. Richárd-ját a Bázison, és egyeztetés alatt áll Jeles András rendezése is. Mind a két rendező közel áll a Maladype szellemiségéhez, mert kereső, kutató, megszállott rendezők, akiktől az újratervezés sem áll távol. A kísérletezés, a dolgok mélyére való hatolás része a színházunknak, ez továbbra is meghatároz bennünket.

Újféle, határozott művészi irányvonal ezek szerint most nem jellemző.

Haladunk tovább a magunk útján. Az évek során nyílt- és beavató próbáinkkal egy olyan többgenerációs csatornát nyitottunk meg, amelyet csakis a folyamatos párbeszéd által lehet megteremteni annak érdekében, hogy ne csak intuitív élmények érjék a közönséget (tetszik, vagy nem tetszik alapon), hanem a látottakról-hallottakról tudjanak és merjenek hangosan gondolkodni, véleményt formálni és vitatkozni. (A felvételen a Tojáséj című előadás egyik jelenete látható.)

A színházi nevelési programjaitok ugyanúgy működnek, mint korábban?

A nyílt próbák működnek és a különböző beavató programok - például a Kamarakoncertek vagy a Numera! - szintén, továbbra is. Legfrissebb és legaktuálisabb projektünk a Kravcsenko-ügy, amely egy komplex, antikommunista, leginkább a szabadság és a demokratikus értékek témaköréhez köthető, több fázisú, könyvkiadási-színházi-nevelési projekt, amely a megszokott „törzsi háborúk”-tól mentesen sok, különböző identitással és értékrendszerrel bíró oldalt integrál a szakmaiság jegyében. Az egy évet átfogó színházi nevelési programban közel 400, nagy részben elmaradott régiókban élő, hátrányos helyzetű, illetve kiemelkedően tehetséges diákkal és pedagógusaikkal találkozunk Pécstől Alsózsolcáig. A teamet szociológus, szociálpszichológus, irodalom- és művészettörténész, történész, ügyvéd és más jogász szakértők teszik teljessé. A programban a személyes és kollektív felelősség fontosságára építünk, annak érdekében, hogy egy fiatal, a saját jövőjét meghatározó jövőképpel és a jogi felelősségvállalásokkal tisztában legyen, és felelősen tudjon dönteni.

Hogy a változásoknál maradjunk, a színészek közül mostanában többen elmentek, és jöttek újak is.

Az idei évadban Huszárik Kata és Bödők Zsigmond érkezett a társulathoz. Katával már dolgoztam korábban, és most úgy éreztük, hogy érdemes megerősítenünk a közös munkát. Zsigmond frissen végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen és hozzánk szerződött, így vele abszolút starthelyzetben vagyok. Rendkívül tehetséges és motivált, szabad fiú. Rajtuk kívül Tankó Erika, Szilágyi Ágota és Páll Zsolt alkotják állandó színészgárdánkat. Ez is organikus része fejlődésünknek, hogy változnak az emberek, és eltérő időszakokat töltenek a Maladypében. Sajnos öt színésznél többet nem is tudunk finanszírozni. Kis költségvetésből dolgozunk, és mindig újra kell gondolni az anyagi stratégiánkat.

Az idei színházak éjszakáján elárvereztétek a volt előadásaitok díszletét és kellékeit.

Igen, nagyon jólesett.

Ez a múlt egyfajta lezárásának is tekinthető?

Mindenképpen, túl azon, hogy anyagilag is indokolt volt. Szükségből született az ötlet, hiszen legutóbb kevesebb működési támogatást kaptunk, mint az előző pályázaton. Elkezdtünk gondolkodni, hogy honnan tudjuk behozni a hiányzó összeget, hogy állandó színészeinket legalább egy évadra le tudjuk szerződtetni, és biztosítani tudjuk a színház napi működését. Ezért úgy döntöttünk, hogy közel tizenhárom produkciónknak, melyek már több éve repertoáron voltak, és száz fölötti előadásszámot éltek meg itthon és külföldön, elárverezzük a díszleteit, kellékeit. Az aukció anyagilag sikeres volt, de talán fontosabb, hogy egyúttal letehettem valamit, amit már nem szerettem volna tovább cipelni. Így az új bemutatókra és az új tagokra koncentrálhatok. Persze jobban örülnék, ha financiálisan stabilabban tudnék tervezni. (A képen az Übü király egyik jelenete, Kovács Attila felvétele.)

Szerinted mit lehetne tenni?

Dolgozni. Nincs más, dolgozni kell.

Milyen lehetőséget látsz az érdekérvényesítésre a jelenlegi kultúrpolitikai helyzetben?

Van egy pont, amikor az ember már nem hagyhatja szó nélkül a történteket. Főleg, ha még vezető is vagy, és emberek sorsáért felelsz. A közönséget is meg kell becsülni, akik évek alatt megszerették, megszokták, és elvárják a Maladype által nyújtott minőséget. Normális, kiszámítható, tervezhető működésre van szükség. És persze sok humorérzékre, jó társaságra és belső hovatartozásra. Ez az elkövetkező időszak motivációs hármasa.

Mesélj a Maladype-vel való kapcsolatodról! Konkrétan meg tudsz-e fogalmazni valamilyen célt, hogy mit szeretnél a Maladypével elérni, és vajon meddig bírod csinálni?

Ameddig örömöm lelem ebben a kapcsolatban, addig biztos. Amíg az alapvető működéshez szükséges fedezetet nem csak szellemileg, művészileg, koncepcionálisan, hanem anyagilag is biztosítani tudom, azaz: amíg fenntartható.

Ha minden jól menne, akkor nálatok mi változna?

Például nem a redukció jegyében jelölnénk ki az előadások financiális kereteit, hanem a korlátlan fantázia, a kreativitás és a merész művészi koncepciók szerint.

Ezek a dolgok külföldön is így mennek?

Ahol én dolgoztam, ha megígértek valamit, azt időben meg is kaptam, hogy a próbafolyamat már csak az alkotásról szóljon. Persze nem akarok általánosítani, hogy minden rózsás és szép, de miután Magyarországon élek, alapvetően ide koncentrálnék. Idővel csak felismeri minden döntéshozó, hogy a függetlenség nem káros dolog, hanem hosszútávon motiváló és megtermékenyítő lehetőség. Nem csak a színházban, nem csak a művészetben, hanem a mindennapokban is. Hiszek az emberi szellemben, hogy nem mindenki adja fel, és nem mindenkinek kopnak el az agysejtjei. Persze nem vagyok se misszionárius, se népnevelő, se jós. Nem akarok általános víziókat megfogalmazni, és a magyar közgondolkodást sem megváltoztatni, de szeretnék hinni abban, hogy fogékonnyá lehet tenni az embereket. Receptem nincs, ahogyan a Maladypére és az életre sem volt és valószínűleg nem is lesz, de nagyon érdekes keresni, kutatni őrült, elvetemült emberekkel, játszótársakkal. Amíg ez van, addig én is bírni fogom.