7óra7

Premier7

Premier7

2016. február 1 – 7.

2016. 01. 27. | 7óra7

Megújult premierajánlónkban nem csak mi beszélünk a bemutatókról, de az alkotókat is megszólaltatjuk.

premier7_logo.PNGA hahagáj / Fejlesztés Alatt Q Társulat, Manna Produkció / helyszín: Mu Színház, Budapest / február 5., 19 óra

A Győrből indult, talányos elnevezésű amatőr társulat nem csak a Mu Színház ajtaján kopogtatott be (és nyert bebocsáttatást) két évvel ezelőtt, de vezetőjük, Tárnoki Márk a Maladype Színháznál is „hospitált” egy ideig. Árvai Péter rendezésében most Gerald Durrell A hahagáj című regényét fejlesztik színpadra.

Megtetszettek ezek a vicces, esendő, szerethető szereplők, akik a történetben vannak. Összességében egy kellemesen langyos történet lenne, ha nem lennének benne ezek a bogaras karakterek” – válaszolta a darabválasztásra vonatkozó miértünkre Árvai Péter. „Az alaptörténetben szó van a természetvédelemről és a politikáról, a haladásról, és mindezt átszövi az emberi mohóság. Ami először igazán elkezdte piszkálni a fantáziámat, a Zárszó című fejezet volt, melyben Durrell valamilyen furcsa toborzást ír le. Elképesztő küldetéstudat árad belőle. Amikor olvastam, nem is hittem el. Nagyon jó lenne, ha mi is találnánk valamit, ami ennyire motiváló tudna lenni.

haha_ki.JPG

Egy sajtótájékoztatón hihetetlen bejelentést tesznek a szereplők: rátaláltak egy titkos völgyben egy kihaltnak vélt állatfajra, a hahagájra, ami egyszerre ad reményt és bonyodalmat. Akkor kezdjünk erről beszélgetni, közben felvetődik a kérdés: komolyan lehet venni ezt az ügyet?

Arra a kérdésre, hogyan fogadta a társulat az ötletet, a következőket válaszolta a rendező: „A FAQ Társulatot az alkotás öröme fogja össze, a játékkedv. Arra gondoltunk, hogy akkor védjük meg azt a közeget, amiben lehetőségünk van játszani. És máris kialakult a környezetünk védelme és az alkotás természetének a vizsgálata, ami tükrözi a regényt. Ezzel izgalmas dolog játszani. Kísérletezni a kis-nagy világgal. Egy nagy energiát bezárni egy kis szigetre. A mi közösségünkben tűz van. Még nem tudjuk felmérni a károkat, de kötelességünk minden eszközt felhasználni, ha el akarjuk oltani egy „tűzoltókocsi” lángjait”.

Azt is megkérdeztük, hogy érték-e meglepetések a próbafolyamat alatt: „Ahogy próbáltuk megfejteni a szereplőket és gyűjtöttük hozzájuk a saját környezetünkből a példákat, rádöbbentünk, hogy burokban élünk. És nagyon vastag felszínesség borítja az igazi problémákat. Talán minden csak egy kellemes történet. Meglepő volt, hogy kevés dolognál éreztük azt, hogy aktualizálni kell. A hahagájban sok minden jól rímel a mai korra.”

És arra is rákérdeztünk, hogy mennyiben alakultak át az előzetes elképzelései: „Sokban megváltoztatta a színészek humorérzéke az egész szigetről alkotott képemet. Az FAQ Társulat előadásaiban mindig fontos szerepet kap a zene, ráadásul az általunk szerzett zene, amit mi magunk is adunk elő. Szinte mindenki játszik valamilyen hangszeren. Eleinte a blues világában tapogatóztunk, de a későbbi folyamat során elengedtünk ezt a stílust, és valami hozzánk sokkal közelebb álló hangzásvilágot kerestünk. Törekszünk egy saját hangot kialakítani, ami inkább a lírai-csöpögős pop és a jazz keveréke. A végeredményt még mi sem tudjuk, de megosztjuk február 5-én a MU Színházban.

Az előadás a bemutatót követően február 6-án, este 7 órától is látható a Mu Színházban.

A mi osztályunk / Weöres Sándor Színház, Szombathely / február 5., 19 óra

A lengyel Tadeusz Slobodzianek drámája súlyos és sajátos ecce homo: egy iskolai osztály tagjainak a sorsát és viszonyait követi nyomon a második világháború előtti bolsevik diktatúrától és az ezt követő fasiszta terrortól a kommunista diktatúrán keresztül napjainkig, a kisiskoláskori csínyektől a bűnökig. A mi osztályunk megrázó elbeszélés az egyéni és közös bűnről, a felelősségről, igazságról, melyre úgy tűnik, senkinek nincs szüksége – olvasható a színlapon. Szombathelyen Lukáts Andor állítja színpadra a darabot, akinek ez az első rendezése a Weöres Sándor Színházban.

a_mi_olvaso.JPGFotó: Weöres Sándor Színház

Mostanában rémálmommá vált, hogy megismétlődhet az, amiről az előadás szól. Úgy vélem, nagyjából épp arra tart a világ… Ezért az időzítés” – válaszolta Lukáts Andor a darabválasztást firtató kérdésünkre.

Az előadást februárban még 6-án, 9-én, 10-én, 11-én, 13-án, 19-én, 20-án, 25-én és 26-án is láthatják az érdeklődők a Weöres Sándor Színház Márkus Emília termében.

A vágy villamosa / Pécsi Nemzeti Színház / február 5., 19 óra

Sokak számára ismert Tennessee Williams Pulitzer-díjas drámájának a története Blanche-ról, aki nem akar tudomást venni a valóságról és Stanley Kowalskiról, a lengyel bevándorlóról, aki annál inkább. A két, gyökeresen eltérő világ találkozásából, Hamvai Kornél friss fordításában, Rázga Miklós rendez előadást Pécsen. Blanche szerepét Darabont Mikold, Stanley-t Köles Ferenc alakítja.

vagy_kis.JPGA vágy villamosa (próbafotó) - fotó: Pécsi Nemzeti Színház

A darabnak „erős európai vonásai vannak, hiszen Tennessee Williams-re nagy hatást gyakorolt Csehov, akinek a dramaturgiája néhány ponton visszaköszön A vágy villamosában. A lelki folyamatokat például az orosz szerző műveihez hasonlóan nagyon alaposan bontja ki a darab, abban a részében viszont mélységesen amerikai, hogy a Blanche múltjával kapcsolatos információkat csak apránként, szinte csepegtetve kapja meg a néző, mint egy krimiben” – mondja Rázga Miklós egy interjúban a darabbal kapcsolatban.

Hogy mit tud adni A vágy villamosa a 21. századi Európának? A darabban társadalmi rétegek jelennek meg egymás mellett és egymással kölcsönhatásban. Látunk egy, a maga kultúráját, hitét és értekeit képviselő Blanche-ot, akinek szentimentális, a régmúltba visszatekintő, hagyományokkal rendelkező értékei már nem képesek érvényesülni. Blanche olyan világot képvisel, amely az összeomlás szélén áll, és ezt egy lengyel bevándorló – Stanley – világa megsemmisíti, mert az a világ, melyet a férfi képvisel, a jövőbe mutat. Egy életképes és egy életképtelen világ összeütközését látjuk, azonban Stella alakjában világosan felismerhetjük, hogy e két világ között nem lehetetlen a kompromisszum.”

Az előadás a bemutatót követően februárban 6-án, 11-én, 12-én, 26-án és 27-én is látható a Pécsi Nemzeti Színházban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr928323106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása