Az első nap történései egy jól megszokott forradalmi menetrend szerint álltak össze. A kezdeti tüntetések lendületétől a szabadság tobzódásán át a hitehagyott rögvalóságig.

Ahogy egy színházi előadás nem az első sötétre ráhúzott fényekkel kezdődik, hiszen visszük magunkkal a kérdéseinket, elvárásainkat, néha az egész napunkat, egy fesztivál sem a megnyitóval. Főként, hogy arról mi most le is maradtunk. Ennyit in medias res.

Talán már a 7-es buszon elkezdődött, amikor egy ellenőr mögöttem szállt fel, és mire állóhelyet találtam magamnak a túlméretezett utazóbőröndömmel, már rátette a kezét a lyukasztóra, ami már régen nem lyukaszt, hanem érvényesít, és ezért nem is így hívják. Hogy eddig lehetett volna, és ne tovább! És már büntetett is egy jól szituált ötvenes hölgyet, aki kezében a jegyével késve kapcsolt. Nesze neked szabadság! Talán a vonaton indult el a fesztivál, amikor leszállásnál egy kritikus kollégának mondtam, hogy nagyon durva híreket kaptam a miskolci jegyellenőrökről, rendőrökkel járnak kommandókban, és minden ajtón egyszerre robbannak be, hogy nyekkenni sincs idő. Na és akkor – mondta már-már értetlenkedve - én mindig érvényesítem a jegyemet. Na ja, ha valaki becsületes! Annyi azért nekem is leesett, hogy a közlekedési kihágás talán nem elsődleges terepe a szabadságért folytatott küzdelemnek.

A SZEM Fesztivál megnyitója

A Miskolci Nemzeti Színház felé menet viszont már biztosan elkezdődött a Színművészeti Egyetemek Miskolcon (SZEM). Itt nagyon nehéz megállni olyan elhasznált szellemeskedéseket, mint hogy ekkor nyílott ki a saját SZEMem vagy hogy az első SZEMpillantás – és lám, nem is sikerül. Egy tüntetés kellős közepébe kerültem, amely az alap- és középiskolai oktatásunkra húzott egyenruha ellen tiltakozott. Ez a megmozdulás a főutcán vonuló százakkal már sokkal egyértelműbben a szabadságért folyt, miközben az én szabadságom abban állt, hogy megpróbáltam rajtuk keresztül és velük szemben eljutni az említett böhömnyi bőröndömmel, a szó szoros értelmében ellentüntetőként.

Hogy Szabó Máté, a fesztivál művészeti vezetője szándéka volt, vagy a véletlen műve, ki tudja, de az első nap történései egy jól megszokott forradalmi menetrend szerint álltak össze. A kezdeti tüntetések lendületétől a szabadság tobzódásán át a hitehagyott rögvalóságig.

A szabadságért a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának most negyedéves diákjai szavatoltak, akik a Psyché című, tavaly készült vizsgaelőadásukat hozták el a fesztiválra osztályfőnökük, Vidnyánszky Attila rendezésében. Weöres Sándor nőalakja, aki saját szuverenitását és soha be nem teljesülő szerelmét a legnagyobb hatalmak és hatalmasságok között, de még a házasságon belül is megőrzi, a fiatalok kezében nőalakok sokaságára bomlik. Majd áll össze egy folyamatosan hullámzó látomássá térben és időben párhuzamos történésekkel, képekkel. És valóban összeáll. Igaz, hogy néha leesik az energiája, és az előadás vége felé a színészek és a nézők is elfáradnak (két és fél óra szünet nélkül), de a színpadi költészet működik: hol felemel, hol arcul üt, legjobb pillanataiban pedig ezeket egyszerre is tudja. (Korábban írt kritikánk itt olvasható.)

Psyché

Az előadás után volt egy programon kívüli beszélgetés Vidnyánszky Attilával és a szereplőkkel. Aki tudja, hogy Vidnyánszky Attila hogyan viszonyul a kritikusokhoz, azt nem igazán lepi meg, hogy a fesztiválprogramokban meghirdetett, Jászay Tamás kritikus által vezetett szakmai beszélgetéseken nem szívesen vesz részt. Jászay Tamástól azt tudtuk meg, hogy az eredeti tervben, a hagyományokhoz híven és a szervezés nehézsége miatt, a nyitóelőadás után nem szerepelt a beszélgetés, de mivel egy ilyen beszélgetést Vidnyánszky Attila mindenképpen szeretett volna, viszont nem Jászay Tamással szerette volna azt, így végül Szabó Máté moderált. Mindenesetre ez is szabadság.

Ezen a beszélgetésen tudtuk meg, hogy a fiatalok a szinte korlátlan szabadság felől indultak el, mindenki kiválasztotta a kedvenc jeleneteit, és ezekből a saját etűdökből jött létre az előadás. Hogy mindez azzá a sajátos és összetéveszthetetlenül Vidnyánszky Attilára jellemző, látomásos, költői színházzá állt össze, azért is lehet, mert ez a nyelv jó esetben jól illeszkedik a sokféleséggel. Az előadás sok más mellett bölcsességeket is felkínált gondolkodásra, én mégis a fiataloknak azt a beszélgetésen elmondott, közös élményét vittem magammal, hogy miközben mindent szabadott, ráébredtek, hogy mennyire nem szabadok. Ez már egy nehezebb lecke mindannyiunknak, csak emésszük szép lassan!

A Psyché után már az a szabadságunk nem maradt meg, hogy átérjünk a fesztiválmegnyitóra, viszont a beszélgetést pontosan kicentizték a szervezők, így a Helynekem nevű, romkocsmahangulatú helyre már pontosan értünk át. Itt a végzős kaposvári hallgatókból összeálló Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány Fürdőavatás, avagy ki ment ki?! című előadása volt az éjszakai műsor. A magát formabontóként megjelölő előadás különösebben nem bontott formát, miközben tagadhatatlanul nem színházi, hanem kocsmatérben játszódott, ráadásul két szinten, amelyek között egyszer még a nézőket is megvonatoztatták. Erre szokás azt mondani, hogy jópofa. És amikor maga a szöveg is eljátszik azzal, hogy most hol is vagyunk a két szint közül, az tényleg jópofa.

Vidnyánszky Attila (fotó: Éder Vera)

Ahogy voltaképpen az egész előadás az. A költészetből kétpercnyi gyaloglás után a legprofánabb prózába cseppenünk, ahol egy minimum korrupt polgármester, a minimum terhelt családja és egy újonnan megnyíló, minimum kétes állagú fürdő kapcsán nézhetünk bele abba a világba, amiben élünk. Erős szatíra némi horrorral. Felhőfi-Kiss László (szerző és rendező) metsző társadalomkritikája telibe talál jól ismert jelenségeket, ami megint csak jópofa, de ennél, éppen a telitalálatok konkrétsága miatt nem több. A magyarkodó önérdektől az úgynevezett politikuskórig, amelynél a hazugságaiba rothad az illető, sorban kapjuk a tusokat. Ráadásul a színészi játékok kevéssé meggyőző volta, ami a Psychében még a negyedikesség miatt elnézhető, és az előadás töredékekből való felépítettsége miatt nem is annyira szembetűnő, itt, ahol lépésnyi távolságban kell élő figurákat prezentálni, és végzősökről beszélünk, már esetenként zavaró. Szinte mindenkin lötyögnek az elrajzolt karakterek, miközben az előadás talán legerősebb pillanatai éppen egy színészi játékhoz kötődnek, amikor a nevelőanya szép fokozatosan, ám megállíthatatlanul kiborul azon, hogy elege van az alufóliaként magára csavart szerepéből. Ez sokkal több, mint jópofa.

Ezután egy kifejezetten rossz gyrosszal fordult át a fesztivál első napja a másodikba. Mondták, hogy van egymás után három bisztró is az utcában, én az elsőt választottam. Szabadon.

Miskolc, 2016. február 4.