Egy előadás - tíz kritikus - tíz gondolat. Kiad egy egészet?
Gáspár Ildikó új rendezése, az Apátlanok igen megosztó darabnak bizonyult: a kritikusok egyedül Boros Lőrinc Gazdálkodj okosan!-t idéző, lépcsőzetes díszletének dicséretében találták meg a közös hangot. Egy előadás, tíz kritikus mondat – mit rajzol ki ezúttal?
Az Apátlanok 2013-ban az évad legjobb magyar drámája lett, ami persze nem jelenti feltétlenül, hogy a dráma valóban jó is. Mint ahogy nem az. (Marik Noémi – Családi képregénytár, Vasárnapi Hírek)
Apátlanok (fotó: Toldy Miklós)
Mikó Csaba drámatechnikája, melyben monológok, párbeszédek, narratív részek vegyülnek, sokszor káoszhoz vezet megfelelő rendezőelv híján. (Bóta Gábor – Totális, kínzó szétesettség, Népszava)
… esélyes, hogy az egy kezünk ujjai is bőven sok lenne annak a megszámolásához, hogy ezt a darabot ilyen absztrakt formanyelvezettel hány magyar társulatban tudnák ma izgalmasan, érthetően, érvényesen eljátszani. Az Örkény színészeinek ez sikerült. (Pajer Hajnalka – A pusztulás időtlensége, Színházi látcső)
Lehet, hogy ez olvasva működik, de a színházban nem hagyja a nézőnek, hogy benne csapódjon le, fogalmazódjon meg a végkövetkeztetés. (Csatlós Hanna – Itt mindenki csak töketlen Pán Péter, VS.hu)
… nemcsak hogy remek előadásról beszélünk, hanem egyszersmind kikerülhetetlenről is, hiszen olyan természetes folyékonysággal tárja elénk a mindennapok nyerseségét, amilyet ritkán láthatunk. (Dézsi Fruzsina – Instant kilátástalanság, Bájoló magazin)
Nem csoda persze, hogy a kidolgozatlan karaktereket alakító színészek egyike sem tud csodát tenni. (Soós András – Amiről nem beszélünk, 7óra7)
Apátlanok (fotó: Toldy Miklós)
… egészen lenyűgöző színészi teljesítmények… (Pál Zsófia – Beszélgessünk a családi összetartásról, Kulton.hu)
Az egyenetlen, itt-ott szájbarágós előadás a rendezői alaptézisről – nevezetesen a rendszerváltásba belenőtt nemzedék sajátos helyzetéről – nem rág a szánkba semmit. (Csáki Judit – „Illanó illatok”, Revizor)
De még súlyosabb vétek, hogy a személyesen meg nem jelenő apát sem képes igazán megidézni az előadás. (Zappe László – Eltűnt apák, Népszabadság Online)
Az előadás az Apa temetésének megidézésével, és családja teljes szétszóratásával, majd a szokottnál is masszívabb vastapssal zárul. (Csete Hanna – Csonka családi kör, 061.hu)
