7óra7

Gondolatok a Szárnyas Sárkány röptéhez

Gondolatok a Szárnyas Sárkány röptéhez

2016. 02. 10. | 7óra7

Dózsa György fesztiváligazgatóval beszélgettünk a döntésükről, hogy ő és a stábja nem csinálják tovább a nyírbátori fesztivált. Illetve emlékezünk egy korábbi fesztiválra.

Emlékszem, hogy már öt évvel ezelőtt is nagyon nehezen jött össze a fesztiválra való. Ez volt a nagy kormányzati zárolások és a fesztiválok átalakuló finanszírozásának az éve. A fesztivál kezdetekor Dózsa György fesztiváligazgató és Szász Zsolt akkori művészeti vezető is megerősítette, hogy az előző évihez képest egyharmadnyi költségvetéssel indultak neki a Szárnyas Sárkánynak. Szász Zsolt azt is elmondta, hogy „Nem állunk jól: ez az össztársadalmi összeomlás – az anyagiakon túl – már lélektani tényező is. Most súlyosabb a helyzet, mint bármikor volt.”. Dózsa György 2011-ben azzal a reménnyel indította el a fesztivált, hogy az új színházi törvény ’nemzeti’ kategóriájába való beleillés miatt akár optimisták is lehetnek. Ahogy a fesztivál vezetésének ma megjelent közleményéből kiderült, az optimizmusa nem volt megalapozott. A vezetés felállt, visszaadta a fesztivál rendezési jogát Nyírbátor városának.

sarkany_fej.jpg           Kősárkány Nyírbátorban

Dózsa György elmondta szerkesztőségünknek, hogy évente újrakötött szerződésük volt Nyírbátorral a fesztivál szervezésére és lebonyolítására, ám ezt a feladatot tovább nem tudják vállalni. Ennek okaként a fesztiváligazgató az elmaradt pénzek folyamatos felhalmozódása mellett azt emelte ki, hogy a 2015-ös évre egyetlen forintnyi pályázati pénzt sem kaptak. Arról is beszélt, hogy a gazdasági nehézségek miatt mind a munkatársai, mind ő maga gyakorlatilag ingyen dolgoztak. Az élmény, amit a látogatóknak szereztek, eddig vitte őket előre, de mára belefáradtak a kilátástalan helyzetbe.

Beszélt arról is, hogy a stábja, ahogy ő maga is, a fesztiválok szervezéséhez ért, ebben van tapasztalata, ezt szereti csinálni, jelenleg is kisebb-nagyobb volumenű fesztiválokkal dolgozik, és a jövőben is ez a terve.

Öt évvel ezelőtt Szárnyas Sárkányt megjárt szerzőnk a következőkkel zárta a fesztiválbeszámolóját: „éjfél felé, javában a viharosra gerjedt szelekkel átjárt záróünnepség közben egy sárkányt mintázó felhő elnyelte a Holdat, majd néhány perc után visszaengedte.

Valahol itt lehet a válaszvonal egy jó fesztivál és az ünnep között: ünnep talán az, ahol égi és földi dolgok összeérhetnek. Ehhez persze bátorság kell. És ha már szóvicc, akkor például nyírbátorság.”.

Úgy tűnik, még ez sem elég hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr188379754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása