Úgy indultunk neki, hogy a "hogyan élnek túl a függetlenek" témára felfűzve írunk anyagot. De megint kiderült, hogy a függetlenek nem csak akkor kreatívak, ha szorul a hurok.

Ahogyan a cipészek sem csak cipőkkel és a lakatosok sem csak lakatokkal, úgy a színházi társulatok sem csak színpadi munkákkal foglalkoznak. Legyen ennek az oka akár egyfajta művészi hitvallás, akár támogatási nehézség. Az alábbi cikkünkben arra keressük a választ, hogy egy-egy nevesebb társulat milyen egyéb tevékenységeket végez, illetve ezeket mennyire befolyásolja a tudatos alkotói szándék és mennyire az anyagi, illetve egyéb szükséglet. A Dollárpapa és a Maladype mellett felkerestük a színházi közösségfejlesztés két emblematikus képviselőjét, a KOMÁ-t és a Krétakör Alapítványt. A lista persze korántsem teljes, de talán segít a tájékozódásban és a további kérdések megfogalmazásában.

          Otthon (Dollár Papa Gyermekei) - Erdős Bence, Kiss-Végh Emőke, Ördög Tamás (fotó: Drucker Dávid)

A Dollár Papa Gyermekeinek előadásait mostanában leginkább a Trafó emeleti termében láthatjuk. Legfőbb ismertetőjelük a meglepően közvetlen játék, mintha színpadról, nézőkről szó sem lenne. Nem is akárhogy indultak. Egyik első produkciójuk, a Hedda Gableren alapuló Ibsent a nappalimba! miatt számtalan néző kereste már meg őket, hogy saját otthonába hívja a társulatot, foteljéből, ágyából, vagy ki tudja, honnan nézhesse a saját bejáratú előadását. „Az, hogy valaki otthon színházat nézhet, a luxus egy fajtája. Ami megkülönbözteti egy fix helyszínes előadástól, hogy rendkívül rugalmas produkció, és nem a nézőnek kell hozzánk alkalmazkodnia, hanem éppen ellenkezőleg, mi az ő igényeihez” - mesélte Kiss-Végh Emőke, a társulat egyik alapítója. Ez az előadás mégsem értelmezhető a társulat indulásakor frissen végzett színészek megélhetési szükségleteként. „Művészi döntés volt. Mivel ez a munkánk, az, hogy pénzt keresünk vele, természetes. Az Ibsent a nappalimba! előadásunk már az induláskor is és most is egy a többi munkánk közül”- mondta a színésznő.

           Schilling Árpád

Vannak olyan társulatok is, ahol a művészi és nem művészi tevékenység közötti váltás időben jól elkülönül. A Krétakör Alapítvány történetében már volt egy emblematikus „törés” 2008-ban, amikor a színházcsinálás mellett egyre nagyobb hangsúlyt kezdtek fektetni a társadalmi felelősségvállalásra. 2015-ben, miután lemondtak az állami támogatásról és Gulyás Márton ügyvezetőt Potyondi Linda váltotta, a szervezet egy újabb korszakhatárhoz érkezett. Schilling Árpád alapító elmondta, hogy teljesen függetlenítené a színházi tevékenységét a Krétakör Alapítványtól. Mint szabadúszó művész alkotna tovább, amivel egyszersmind szeretné végleg elhagyni a független megjelölést: „Engem a világon sehol nem bélyegeznek másodrendű alkotónak, csak Magyarországon. Nagyon fárasztó, hogy negyvenkét évesen még mindig ezt a fél-amatőr státuszt kell viselnem. A függetlenség egy strukturális kategória, amely nem a művészt határozza meg, hanem a tevékenységének finanszírozási módját. Arról, hogy a legkiválóbb hazai színházcsinálók szakma-politikailag elnyomottak, sokat tehetnek azok a kritikusok, akik még mindig hisznek a Legjobb független előadás díjában.” A Krétakör Alapítvány 2016-tól kizárólag mint közösségi innovációs tevékenységet folytató műhely működik.

Miután Schilling lemondott az állami támogatásról, az alapítvány jelenlegi bevétele több lábon áll: egyharmadban közösségi finanszírozásból (a támogatók az interneten, az IndieGoGon keresztül támogathatják a társulatot), egyharmadban a külföldi partnerekkel való együttműködésből és egyharmadban Schilling saját pénzéből tartják fenn magukat. A finanszírozás kapcsán Schilling hozzátette: „Függetlenül attól, hogy mennyire voltam Vidnyánszky bögyében, és ehhez mi köze volt annak, hogy megvágták a támogatásunkat, az is igaz, hogy a rendszeren belül van egy valódi szakmai feszültség, hogy mit kezdjünk azokkal a szervezetekkel, akik nem tiszta színházi tevékenységet folytatnak.” Mint elmondta, a világon senkit nem érdekel, hogy amit éppen csinál, az színház vagy sem, kizárólag akkor merül ez fel, amikor az ember támogatást kér egy-egy új projektre.

kattogas@por.no (KOMA) - Zrinyi Gál Vince, Patocska Katalin (Wágner Csapó József)

Hasonló a helyzet a KOMA esetében, akik szintén számtalanszor találkoznak a támogatások kapcsán a besorolás nehézségeivel. Zrinyi Gál Vincét, a társulat vezetőjét azonban már kizárólag a közösségi színház érdekli. „Vannak, akik mindig azt fogják mondani, hogy ez egy kötelező rossz volt, én azt, hogy egyértelmű út. De szerintem elég jók az érveim” – mondja a jelenlegi irányról és felidézi, hogy a többségében cigányok lakta falvak felkeresése után hogyan jutottak el ahhoz a felismeréshez, hogy egy adott közösséggel tartósan is együtt kell, hogy dolgozzanak, és társadalmi munkájuk ne csak folytatás nélküli, egyszeri „karácsony” legyen. A XV. kerületre László Tamás polgármester támogatása révén esett a választás. Ha a társulat váratlanul rengeteg pénzhez jutna, Zrinyi Gál szerint akkor is ugyanitt és ugyanezt csinálnák, csak profibban, több civil szervezetet bevonva.

Az állandó játszóhellyel, társulattal és repertoárral rendelkező Maladype Színház munkatársainak a kevés állami támogatás mellett állandó fejtörést jelent, hogyan tudjanak minél több partnert, támogatót szerezni előadásaik és programjaink megvalósításához. Azon kívül, hogy itthon és külföldön is pályáznak, a megszokott „törzsi háborúktól mentesen”, több oldalról integráltak támogatókat több fázisú Kravcsenko-projektjükhöz, és folyamatosan zajlik „Százan százzal egyért!” CSR-kezdeményezésük is. „Vállalati- és magántámogatókkal együtt alakítottuk ki a programot és az ebből építkező támogatói csomagot, amelyhez egyre többen csatlakoznak” - mesélte Balázs Zoltán, a társulat vezetője, aki hozzátette azt is, hogy „segítségükkel például nemzetközi együttműködéseink egy részét fedezzük majd.”

A Kravcsenko-ügy - Én a szabadságot választottam - Balázs Zoltán (fotó: Toldy Miklós)

A Maladype Színház színházi munkája során rengeteget kutat és kísérletezik. Mint Balázs Zoltán egy nemrég készült interjúban kifejtette, a társulatnak mindig is alapvető jellemzőihez tartozott az újrakezdés, az újratervezés, az új nézőpontok keresése és alkalmazása. Balázs Zoltán egy egész módszert, tréninget épített fel ennek a gondolkodásnak a mentén, mely az Aranybogár-módszer nevet kapta Edgar Allen Poe azonos című novellája nyomán. A tréning része a fentebb megfogalmazott, támogatók számára felajánlott csomagnak. „A koncepció szintén az újratervezés jegyében került megfogalmazásra. Ez azt jelenti, hogy ha egy alkotó személyiség életét – legyen az rendező, vagy családanya – az önmegértés és az önérzékelés befejezetlen folyamata felől elemezzük, négyféle Én-koncepciót különböztethetünk meg: a kereső-kutató Én motivált abban, hogy az adott problémát ügyként fogalmazza és élje meg: vállalkozzon valamire. A tanuló Én nyitott arra, hogy érzéki örömöt leljen a tapasztalatokban, az ismeretszerzés folyamatában. A feldolgozó Én kellően fegyelmezett és strukturált ahhoz, hogy az idegen és saját tudás elemeit összevesse, majd újra- és újraértelmezze. A színre lépő Én pedig képes (hipo)téziseit egy kisebb-nagyobb nyilvánosság előtt láthatóvá és hallhatóvá tenni, megmutatni: úgy tolmácsolni, hogy megképződjön a párbeszéd és a vita közösségi tere. Ennek a négy Énnek a szimbiózisa az Aranybogár-módszer lényege. Ezt különböző gyakorlatokkal, játékokkal, négy-ötórás, tízórás, kétnapos-háromnapos tréningekkel tudom exponálni. A résztvevők számára (az egyik legnagyobb hatású „színházi tréner”, Robert Wilson szavaival élve) az a legfontosabb, hogy megtanuljanak figyelni” - fejtette ki színészeknek, tanároknak és cégvezetőknek szóló tréningjének felépítését a társulatvezető. A rendező elképzeléseit 2015 nyarán a Theatron című színházi szaklap is publikálta, a Maladype pedig legutóbb az ELTE-vel közösen szervezett országos drámapedagógiai konferenciát, ahol sor került a tréning bemutatására. „Sajnos ezek a bevételek nem oldják meg a finanszírozási nehézségeinket, hiszen az elmúlt évi működési pályázatunkra megítélt összeg sokkal kevesebb volt, mint amit a hazai és nemzetközi szakmai munkánk és a pályázati szempontrendszer alapján vártunk. Bízunk benne, hogy idén nem ismétlődnek meg a tavalyi események”- zárta gondolatait a Maladype Színház művészeti vezetője. 

A beszélgetések sorát tovább lehetne folytatni, valószínűleg sok mindenre fény derülne még, a színházi nevelési programokról vagy a fogyatékossággal élőkkel foglalkozó társulatokról nem is beszélve. Most is úgy indultunk neki, hogy a "hogyan élnek túl a függetlenek" témára felfűzve írunk anyagot. De megint kiderült, a függetlenek nem csak akkor kreatívak, ha szorul a hurok.

Szabó Zsuzsa - Hajnal Márton