7óra7

7 plusz 7

7 plusz 7

2016. február 22 – 28.

2016. 02. 18. | 7óra7

7 plusz 7 ajánlat hétfőtől hétfőig, a hét 7 napjára, budapesti és vidéki előadásokból. A 7 óra 7 heti ajánlója minden csütörtökön, este 7 óra 7 perckor.

Megújult heti ajánlónkban szeretnénk teljesebb képet adni a hazai színházi életről, ezért a budapestiek mellé, ahol tudunk, minden napra ajánlunk egy vidéki előadást is.

7plusz7_logo.PNG

Február 22. (hétfő)

Makbett / Átrium Film-Színház (19 óra 30 perc)

Makbett – nemshakespeare, áll a plakáton. És tényleg nem, ez Ionesco drámája 1972-ből. A díszlet a narancssárga színvilággal a jelenlegi magyar politikai-közéleti játszóteret idézi, ahogy az előadás kék-fehér óriásplakátja is. Itt mindent és mindenkit a hatalomvágy mozgat, ha pedig megszerezte, nem tud mást, csak visszaélni vele, amíg egy újabb, még mohóbb és erőszakosabb hatalomvágyó nem végez ővele is. Alföldi Róbert darabválasztása nem meglepő, hiszen utóbbi rendezései közül több is – Danton halála, Julius Caesar – a hatalmon lévők, a hatalomra igyekvők és az alávetettek, vagy éppen alávetődők viszonyait térképezte fel. Sok vér folyt már el Alföldi színpadán, és folyik ezúttal is, a pirosat is hozzáadva az előadás meghatározó színeihez.

makbett_2_hasz.JPGMakbett - Fotó: Mészáros Csaba

És hogy mindezzel mi a célja az előadásnak, arról Török Ákos kritikájában ezt írja: „Ezt nézd meg! – mondja az előadás, és van mit nézni azon, amit mutat. Ebben a színpadi világban az alvilág helyére az altest, a hétköznapi semmilyenség helyére a baszdmegoló tahóság, a hatalom őseredeti akarása helyére a mindent akarás embrionális akarata lép. Itt már nem a vicces cigi a kurrens áru, hanem az almalé, amely állítólag segít legyőzni az egyre cudarabb hatalomtól való félelmet.

Február 23. (kedd)

Ingyenélők / Nemzeti Színház (19 óra)

Csiky Gergely darabjában szinte senki sem az, akinek látszik. A mártírözvegy nemhogy egy mártírnak, de senkinek sem az özvegye, a lánya nem a lánya, az ügyvéd nem ügyvéd, a barát nem barát, és a házasságok is álságos célok érdekében köttetnek. Van azért kivétel: a maga sem tudja, mi módon meggazdagodott, becsületes birkatenyésztő tényleg egy meggazdagodott és becsületes birkatenyésztő, aki nem ismeri fel ezt az álvilágot, és éppen oda kívánkozik. És vannak a fiatal szerelmesek, akiknek az ide-oda rakosgatható sakkfigura szerepét szánták ebben a „képmutatók összeesküvésében".

ingyen_nemzeti_szi.jpgIngyenélők - Fotó: Nemzeti Színház

Lendvai Zoltán jól működő rendezésében átélhetjük a „becsületes, rendes gyerek, nem is lesz belőle semmi" ma is ismerős igazságát, nem beszélve a kapcsolatok révén remélt állásokról, képviselőségről. A főbb szerepekben Söptei Andreát, Bodrogi Gyulát, Tompos Kátyát, Szarvas Józsefet, Nagy Marit és Fehér Tibort láthatjuk.

És hogy azok se maradjanak ezen a héten Alföldi-rendezés nélkül, akik Szombathelyen laknak, nekik ajánljuk ezen a napon a Makrancos Kata avagy a hárpia megzabolázása című előadást a Weöres Sándor Színházban, este 7 órától.

Február 24. (szerda)

Platonov / Radnóti Színház (19 óra)

plat_dudas_ki.jpgHosszú, de nem unalmas. Alföldi Róbert próbára teszi a közönség álló- és ülőképességét, amikor egy, a szokásosnál kevésbé lerövidített Platonovot állít, pontosabban ültet a Radnóti színpadára. Tizenkét székre hangszerelt rendezése izgalmas libikóka komédia és tragédia között. Egyszerű, könnyen dekódolható motívumokkal dolgozik: fent-lent, ülni-állni, részegedni-józanodni, csillagokat és szerelmi ideálokat égből a földre rángatni. De ezen túl el is rajzol, néha már-már karikatúraszerűen.

(A fotón a Platonov egyik jelenete látható. A felvételt Dudás Ernő készítette.)

Így lesz a kezdeti társalgási színjátékból az előadás egy pontján szinte Feydeau-bohózat, mintha pár percre egy másik radnótis előadásba, a Bolha a fülbenbe csöppennénk, úgy bújkálnak-menekülnek egymás elől a majdnem lebukó szerelmi légyottozók. László Zsolt tökéletesen kitölti a valamikor ígéretesen indult, önsorsrontásába belefulladt antitanító nagy formátumú szerepét, erős, magával ragadó alakítása az előadás meghatározó értéke, amelyen belül sok színt tud megmutatni a kezdeti, bicskanyitogatóan cinikus magabiztosságtól a tanácstalan összetörtségig. Kováts Adél ugyancsak remekel a tábornokné szerepében.

A székesfehérvári teátrumnak is van egy erős kínálata erre a napra, méghozzá gyerekek és ahogy mondani szokás, gyermeklelkű felnőttek számára: a Ziránó Bábszínház Pulcinella kertészkedik című előadása. A produkciót délelőtt 10 órától láthatják az érdeklődők a Vörösmarty Színházban. (Ahogy keddtől péntekig minden nap.)

Február 25. (csütörtök)

Szóvirágok / Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház (19 óra)

Vinnai András persze nem elégedett meg egy ilyen egyszerű címmel. Teljes egészében ez úgy hangzik, hogy Szóvirágok édes nyelvédesanyánk paradicsomi édenkertjéből. „Adott egy nárcisztikus és öntelt Isten (Andrássy Máté hangján), aki megelégelve azt, hogy az emberek rendetlenül használják az általa adományozott nyelveket, gondol egyet, és eltörli a szavakat. Egyedül a magyar nyelv édesanyjának (Elek Ferenc) ad még egy esélyt annak csábos testéért cserébe: amennyiben két nap alatt megtanítja egy erre teljesen alkalmatlan emberpárnak (Bánki Gergely és Sipos Vera) a nyelv hibátlan használatát, úgy a magyarságot megkíméli a teljes kommunikációs katasztrófától” – foglalta össze a cselekményt kritikájában Hajnal Márton. A végeredmény egy könnyed, üdítő játék, amelyben az elvakult nyelvőrök, az elefántcsonttoronyba zárkózott kortárs költészet és a nyelvhelyességet még kimondani sem képes, butuska figurák egyaránt megkapják a magukét.

szoviragok_vermes_kata.jpg            Szóvirágok - Fotó: vermes Kata

Ugyanezen a napon Miskolcon érdemes megnézni a Pillantás a hídról című előadást Lukáts Andor rendezésében, este 7 órai kezdettel a Miskolci Nemzeti Színházban.

Február 26. (péntek)

Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora / a Váci Dunakanyar Színház előadása a Thália Humorfesztiválon, Thália Színház (19 óra 30 perc)

Író, kutya, szerelem – ezekkel a hívószavakkal írt romantikus komédiát Olt Tamás, aki egyben az előadás rendezője is. Az író (Mohai Tamás) egyelőre inkább csak szóban ír, de ott annál nagyobb energiákkal, a kutyája (Schlanger András) viszont már születése óta basset hound, amúgy egy hároméves, szőrös gyerek (ahogy Csányi Vilmos a kutyákat meghatározza) és egy morgó vénember keveréke. A szerelem pedig egy buszmegállóba érkezik, és ahogy az lenni szokott, menetrenden kívül.

minden_kezdet_cservenak_peter.JPGMinden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora - Fotó: Cservenák Péter

Az előadás keretét egy nyomozás adja, a Vándor Éva által megformált, karót nyelt hivatalnokból lassacskán rajongó nagynénibe váltó rendőrnő vezetésével. Van buta és kikapós barátnő (Sárközi-Nagy Ilona formálja meg), az a bizonyos kedves, barna, a múltból feltűnő osztálytárs (Legerszki Krisztina alakítja) és egy erősen karikírozott, piperkőc, modernkori kapcabetyár, akit Bakos-Kiss Gábor játszik.

Nevetős, könnyű este ígérkezik a filmes romantikus komédiák kedvelőinek.

Székesfehérvárról erre a hétre még egy előadást ajánlunk, ezúttal a felnőtteknek: a Play Strindberg! este 7 órakor kezdődik a Vörösmarty Színházban.

Február 27. (szombat)

Elhanyagolt férfiszépségek / Dumaszínház – FÜGE Produkció a Thália Humorfesztiválon, Thália Színház (17 óra)

Két eltérő testalkatú színész-táncos: Andrássy Máté és Újvári Milán játszik ezzel a különbözőséggel.   És mivel valamiben mindenki eltér az átlagtól, a megszokottól, így az alkotók nyugodtan építhetnek arra a közös tapasztalatra, hogy ezzel megküzdeni senkinek sem egyszerű. Felvállalni, megmutatni és megmosolyogni a saját gátlásainkat, helyén kezelni ezeket a különbözőségeket, ahogy ezt itt teszik, felszabadító is lehet. Így azon túl, hogy jókat nevetünk, akár egy kis önbizalmat is kaphat mindenki, aki nem találja saját magát a magazinok photoshoppolt világában.

elhanyag_juranyi_haz.jpgElhanyagolt férfiszépségek - Fotó: Jurányi Ház

Jó, a végén nincs összeborulás, valakinek a fejét beleverik a papírparavánba, az Elhanyagolt férfiszépségek összességében mégis jó játék: megnevettet, nem veszi magát túl komolyan, és végig betartja a saját játékszabályait.

Február 28. (vasárnap)

A Nagy Romulus / A Miskolci Nemzeti Színház a Thália Humorfesztiválon, Thália Színház (19 óra)

Dürrenmatt komédiáját Keszég László állította színpadra Miskolcon. Ezt az előadást még nem láttuk, de László Ferenc kritikája dicséri a szöveg erejére bátran támaszkodó, mértéktartó rendezést, valamint a címszerepet játszó Fandl Ferenc játékát: „színészi okossága szívhangokkal és egyfajta halálra szánt tisztességgel elegyül. A szerep, melyet egykor Pécsi Sándor pakolt tele a maga kifogyhatatlan emberségével és ravaszkás svádájával, most Fandl számára bizonyul a színészi erő sikeres próbájának.

nagy_romulus_nkis.JPGA nagy Romulus - Fotó: Miskolci Nemzeti Színház

Most, a Thália Humorfesztivál keretében a budapesti nézők is megnézhetik.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr818401300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása