A Miskolci Nemzeti Színházban bemutatott Ványa bácsi címszerepét vendégművészként Molnár Áron játssza. A fiatal színművész az előadásról, a szabadúszás előnyeiről és a Miskolcon töltött időről mesélt.
Az előadás különlegessége, hogy fiatal színművészek alakítják a darab 50-60 éves karaktereit. Számodra mekkora kihívás volt Ványa bácsi megformálása?
Nagyon boldog voltam, amikor megkaptam ezt a szerepet, hogy foglalkozhatok egy ilyen komoly anyaggal, amit előttem Latinovits Zoltán és Gálffi László is játszott. Utóbbi egyébként osztályfőnököm volt a színművészetin. Nagyon szeretem Szőcs Artur színházi gondolkodásmódját, mindig tesz valami csavart a darabba. Most is bízott abban, hogy egy 28 éves ember is tud azonosulni azokkal a problémákkal, amikkel a dráma 50-60 éves szereplői. Szerintem az számít igazán, amit megélsz, és nem az, hogy mennyi idős vagy. Amit Ványa megélt, azokon én is túl vagyok már: szerelmi csalódásokon, függőségeken, családi problémákon. Ezért volt nagyon jó ezzel a szereppel dolgozni, mert tudtam, hogy miről beszél, függetlenül az életkortól.
Ványa bácsi - Molnár Áron (fotó: Miskolci Nemzeti Színház)
A Ványa bácsiban a saját nyomorukban megragadt embereket látunk, mélyponton vannak, és nem találnak kiutat ebből. Mennyire érzed nyomasztónak ezt a karaktert cipelni, végigvinni egy-egy előadáson?
Két éve a Vígszínházban játszottam Hoffmann Tamást a Szász János által rendezett Sütő András-drámában, Az álomkommandóban. Az a szerep tényleg nyomasztó volt, hiszen ő az előadás elejétől a végéig retteg. Retteg a rendőrségtől, attól, hogy elviszik, retteg mindentől, ami körülveszi. Az egész előadás hangulata rendkívül kellemetlen, durva. Ezzel szemben Ványa bácsi karaktere egy fantasztikusan gazdag szerep. Bár valóban nyomasztó és nehéz, mégis alig várom, hogy játszhassam. Az előadásban nagy hangsúlyt kap a humor. A rendező ezt kereste minden jelenetben, ebből a szemszögből közelítettünk a drámához. Rengeteget nevettünk a próbafolyamat alatt is. Ezért nálam ünnepnek számít, amikor Miskolcra jöhetek Ványát játszani. Akkora élmény, és akkora kaland végigmenni esténként héttől fél tízig ezen az úton, ezen a problematikán, hogy mérhetetlen izgalommal tölt el minden előadás. Ványa bácsi pedig életem eddigi legnagyobb szerepe.
Először játszol Miskolcon. Milyen a csapat, milyen volt a próbafolyamat, hogy élted meg az itt töltött időt?
Miskolcon különleges élmény volt számomra, hogy mindig együtt voltunk, és mindig tudtunk az előadásról beszélni, arról, hogy mi történt egy-egy próbán, mit lehetne jobban vagy máshogy csinálni. Ez az, amitől szerintem működik egy anyag. Nagyon izgalmas számomra az itteni atmoszféra. Azt éreztem, hogy ez egy olyan közeg, ahol mindenkinek fontos ez az előadás.
Ványa bácsi - Molnár Áron (fotó: Miskolci Nemzeti Színház)
Jelenleg szabadúszóként dolgozol. Merre visz innen az utad? Láthatunk-e még Miskolcon a jövőben?
A Ványa bácsi főpróbahetén derült ki, hogy kaptam egy nagyon izgalmas filmfőszerepet. Decemberben fejeztem be ezt a forgatást. Tasnádi István Memo című művét vitték filmre, amit maga a szerző rendezett. Egy hipermnéziás fiút alakítottam, aki születésétől kezdve mindenre emlékszik. Márciusban már egy újabb izgalmas szerepet játszom az Örkény Színházban. Mácsai Pál rendezésében mutatják be Az ügynök halálát, Gálffi Lászlóval a főszerepben, és én alakítom Biffet, az egyik fiát. Nagy megtiszteltetés ez számomra, nagyon örülök, hogy én lehetek az első az osztályomból, aki együtt játszik a volt osztályfőnökünkkel. A Vígszínházban töltött – minden szempontból kalandos – hat év után most van először olyan, hogy egy évben három nagyon komoly kihívást jelentő szerepet kapok. Úgy érzem, hogy eddig ez a szabadúszó életmód nagyon jól működik. A magam ura vagyok, én döntöm el, hogy mit csinálok, és ha hibázom, az csak az én hibám. Rajtam múlik, hogy kapok-e szerepet vagy sem. De Miskolcra bármikor szívesen visszajövök.
Papp Andrea
Forrás: Miskolci Nemzeti Színház
