Megújult premierajánlónkban nem csak mi beszélünk a bemutatókról, de az alkotókat is megszólaltatjuk.
Psyché / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár / március 8., 19 óra
Weöres Sándor művét Váradi Eszter Sára tolmácsolásában rendező-koreográfusként Widder Kristóf állítja színpadra, aki a férfialak megjelenítéséhez maga is színre lép. Elmondása szerint „inkább jelenléttel, mint tánccal”. Ők ketten nem először dolgoznak együtt, a színésznő játszotta Edith Piafot a Widder Kristóf által rendezett Edith és Marlene című előadásban, amelyet a tavalyi évadban mutattak be.
Mindketten megosztották velünk gondolataikat a készülő előadásról:
„A Psyché egy olyan bonyolult női sorsot mesél el, amely szerintem független bármiféle kortól. A nyelvezetén nem változtattunk, amivel az volt a célunk, hogy a lehető leghétköznapibbá tegyük. Mindent régiesen mond Eszter, de olyan természetességgel, ahogy egy hétköznapi helyzetben mi is beszélgetünk. Ez egy különleges hangulatot szül, mert egy picit elrepít, ugyanakkor a hangvétel miatt könnyen együtt lehet menni a történettel.
A zenének kiemelt szerepe lesz az előadásban. Arra kértem a zeneszerzőt, Bakk-Dávid Lászlót, hogy nyolc verset zenésítsen meg, ezeket Eszter fogja elénekelni.” (Widder Kristóf)
„Számomra nagyon izgalmas, hogy a testiséget hogyan és miért használja Psyché. A története rávilágít arra, hogy nem szabad másokról ítélkeznünk, mert egy ember élete túlságosan összetett ahhoz, hogy néhány vonásából következtetéseket vonhassunk le.
Az a célunk, hogy minél több emberhez eljusson Weöres Sándor műve, és érdekessé tegyük azt a mai emberek számára. A nőket, akárcsak a 19. században, most is többnyire az érzelmeik vezérlik, ugyanúgy vágynak a szerelemre, az elismertségre, keresik a boldogságot, mint tették ezt Psyché korában. Szerintem az ő története nagyon is kortárs, és ugyanakkor izgalmas, tanulságos életregény.” (Váradi Eszter Sára)
Az előadás márciusban 12-én, áprilisban 3-án és 28-án is látható a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, este 7 órai kezdettel.
Optimista est / Mozgó Ház Alapítvány, Természetes Vészek Kollektíva, Trafó / helyszín: Trafó / március 9., 20 óra
Hudi László Beckett Ó, azok a szép napok! című darabjából indult ki, amikor több alkotótársával, Árvai Györggyel, Dinea Lászlóval, Haraszti Jankával, Imre Zoltánnal, Simon Gabriellával, Szűcs Edittel és Vasi Zsófiával előbb színpadra gondolta, majd állítja az Optimista est című előadást, melynek szereplője Murányi Tünde. Hudi Lászlót kérdeztük az előadásról.
Optimista est (próbafotó) - Murányi Tünde
Miért ezt a témát választottátok?
Ennek a kérdésnek nagyon sok rétege van.
Például formailag egy olyan anyagot kerestem, ami alkalmas arra, hogy egy nagy monológ legyen, mivel az előadást Murányi Tünde egyedül játssza. Így találtam rá Beckett Ó, azok a szép napok! című darabjára, aminek az én darabom egyfajta továbbgondolása, parafrázisa.
Ugyanakkor olyan anyagot is próbáltam létrehozni, ami egy kicsit szól a magányról is, az elveszettségről, a kirekesztettségről, a végletesen kiélezett ellentétek között túszul ejtett emberről is, aki kétségbeesetten igyekszik normális maradni (ha a "normális" alatt egyfajta elfogadást, megértést, empátiát, stb. értünk). Az optimista jelző innen ered, ebből a kétségbeesett igyekezetből, hogy talán még van értelme együtt lenni... egy kicsit... mondjuk egy színházi előadás erejéig... bár illúzióink azért nincsenek... de talán mégis szükségünk lehet egymásra... egy kicsit... esetleg...
De nagy a veszély, mert ha beállunk ebbe az - egyelőre mentális - háborúba, amit tapasztalok ma itt Magyarországon, ha beállunk a harcoló felek hadseregébe, és fegyvert fogunk a leegyszerűsített jó és gonosz konstelláció értelmében, akkor vége. Mert a háborúban nincs kultúra, ott minden - maga a kultúra is - fegyverré válik, és a pusztításról és a pusztulásról szól.
Én ezt tapasztalom.
Milyen a közös munka?
Nagyszerű és heroikus. Csodálatos, mert együtt "találjuk meg" az előadást, amely állapot akkor jön létre, ha az emberek, akik részt vesznek benne, igazi kreatív állapotban vannak. Ezek az előadások igazi manufaktúrában jönnek létre, nem nagy, gyári "termékek". Bár egy ember van a színen, de ez ne tévesszen meg senkit. Egy ilyen előadás mögött is egy közösség van, akik elkötelezettségből csinálják azt, amit - most éppen színházat.
Ugyanakkor heroikus is ez a munka, mert ma Magyarországon nagyon erősen beszűkültek a hatalomtól független kulturális aktivitás lehetőségei. A professzionális színházcsinálás lehetősége szinte csak az állami-önkormányzati intézményekben adott. A közösség (nemzet) intézményes formái, melyek a kulturális aktivitás fenntartására jöttek létre, szinte minden szinten el vannak foglalva, és döntő mértékben adminisztratív és ideológiai alapon szelektálnak, kliensrendszer kialakítását igyekeznek létrehozni, hogy a függőség által kontrollálhassák a területet, tehát kirekesztésre törekednek. Így nem marad más azoknak, akik számára belső szükséglet, hogy függetlenek maradjanak, mint keresni azokat a megmaradt szigeteket, ahol még fellelhető valamiféle függetlenség (ezért nagyszerű dolog a Trafó léte!), és nem marad más, mint a társadalom személyes szintjén, vagyis az emberek között támogatókat találni.
Ez heroikus vállalkozás, hiszen már maga az élet, az egzisztencia fenntartása is olyan nehézségekbe ütközik, akkora erőfeszítésbe kerül, hogy nagyon kevesen vannak, akik munkájukkal vagy bármilyen más módon, vagy akár csak figyelmükkel, jelenlétükkel támogatni tudják a függetlenséget mint tettet. Sokan talán nem is értik, hogy miért fontos az, hogy legyen egy olyan rétege a társadalomnak, amelyik kreatív, kísérletező és öntevékeny, aminek egyik záloga a függetlenség.
Mi volt a legérdekesebb tapasztalatotok a próbafolyamat során?
Hogy mi volt a legérdekesebb, azt még nem tudom, hiszen ebben a pillanatban még mindig a próbafolyamatban vagyok. Annak viszont van egy hallatlan érdekes csodája, ahogy az ember lelkéből-gondolataiból (stb.) létrejön egy valóság, ahogy a megfelelő emberek összeállnak, a gondolkodásuk is elkezd egy irányba hatni, miközben sok dolog átalakul, a részletek összeállnak, és együtt létrehoznak egy jelentős egészet.
Bánk bán / Békéscsabai Jókai Színház / március 11., 19 óra
Nemzeti drámánkat Szabó K. István állítja színpadra Zalán Tibor dramaturg közreműködésével. Az eredeti szöveghez ragaszkodó,eredeti, eredetieskedő, aktualizáló vagy éppen muzeológiai megközelítések sokasága után az első kérdés, amit felvet a dráma, hogy a rendezés hogyan viszonyul Katona József majd 200 éves szövegéhez. A békéscsabai előadás alkotói ezt a viszonyt világossá teszik a színlapon: A darabot Zalán Tibor dramaturg és Szabó K. István rendező – sok éves közös munkálkodásuk a garancia erre – nem fogja aktualizálni, bár mindenki akaratlanul találhat (és talál is) áthallásokat színpad és mindennapi élet között. Aktualizálás helyett korszerűsítenek az alkotók, amit az idő kirágott a darab szövetéből, azt kivágják vagy megfoldozzák, az erős drámai vonalakat még jobban kiemelik, az elhagyható mozzanatokat pedig könyörtelenül el fogják hagyni. Vagyis egy huszonegyedik századi Bánk bánt ígérnek.
Bánk bán (fotó: A-Team / Nyári Attila)
A rendező válaszolt arra a kérdésünkre, hogy mi az, ami a darabban foglalkoztatta: „Ez a történet számomra mindenekelőtt az egyensúlykeresésről szól: tágabb politikai, illetve szűkebb egyéni, érzelmi síkon egyaránt. Az egyensúlypont kitapogatása egy ilyen kényes pályán iszonyúan nehéz feladat, mert a hatalmi helyzet kompromittálta mindkettőt. Bánk bánban először az embert keressük meg, utána a nemzetit, mert ember nélkül nem lehet nemzeti.”
Az előadás a bemutató után márciusban még 12-én, 16-án, 17-én, 18-án, 19-én, 22-én, 23-án, 24-én, 25-én, 29-én, 30-án és 31-én látható a Békéscsabai Jókai Színházban.
Turandot / Radnóti Színház, Budapest / március 13., 19 óra
A kínai császár férfigyűlölő lányának szerelmi történetét elsősorban Puccini operájából ismerjük. Ez a bemutató azonban Carlo Gozzi 18. századi olasz drámaíró műve alapján készül Juronics Tamás rendezésében és Térey János fordítása alapján. A címszerepben Petrik Andreát, főbb szerepekben Szatory Dávidot, Bálint Andrást, Martinovics Dorinát, Kurta Nikét és Martin Mártát láthatják az érdeklődők.
Turandot (próbafotó) - Fotó: Jókúti György
Még a korábbi igazgató, Bálint András kérte fel Juronics Tamást erre a rendezésre, ezért őt kérdeztük arról, hogy miért gondolt éppen egy olyan alkotóra, akit elsősorban koreográfusként ismerhetünk: "A 2014/2015-ös évad végén Juronics Tamás együtt dolgozott a társulattal, amikor a Spam operett koreográfiáit készítette. Az egy nagyon jó munkafolyamat volt, mindenkinek tetszett, ahogy dolgozik. Már akkor elkezdtem vele arról beszélni, hogy lenne-e kedve egy prózai darabot rendezni nálunk, hiszen tudtam, hogy voltak már előzőleg is prózai rendezései. Fontosnak tartom, hogy a társulat új emberekkel és új látásmóddal találkozzon, ezért hívtam meg a tavalyi évad elején Horváth Csabát is (aki az Oresztészt állította színpadra), és ezért tartom jó ötletnek, hogy most Tamás másfajta hozzáállásával, rendezői stílusával találkoznak a színészek."
Juronics Tamásnak Széplaki Nóra tette fel helyettünk azokat a kérdéseket, amelyekre mi is kíváncsiak voltunk:
A Szegedi Kortárs Balett és a Radnóti Miklós Színház között ingázik jelenleg. Mennyire nehéz a váltás?
Egészen más szavakat ért meg egy színész és egy táncos, más a gondolkodásuk, teljesen más úton jutnak el oda, hogy készen legyenek egy szereppel, és egészen más követelményrendszerük van. Régebben nehézséget okozott szót értenem a színészekkel, mert más szakzsargont használok és más irányú a gondolkodásom. Ma meg épp ellenkezőleg: a táncosokkal beszélek néha úgy, mint a színészekkel.
Mennyire mozgásközpontúak a prózai rendezései?
Amikor rendezek, nem vagyok hajlandó koreografálni. Mindig azt érzem, hogy nem kívánja a próza az igazi koreográfiát. Ugyanakkor, akik látják a rendezéseimet, azt szokták mondani, hogy az előadásaim zeneisége és bizonyos helyzetek kezelése egyfajta koreográfia szerint zajlik. Szóval valahogy mégis úgy irányítom a dolgokat, hogy az a fajta fluiditás, amit a táncban is keresek, azok a nagyon harmonikus, egymásba gördülő mozdulatok ugyanúgy megjelennek itt is. Nem szeretem a döccenőket, inkább íveket szeretek látni.
Juronics Tamás (fotó: Jókúti György)
Milyen lesz ez a Turandot?
Szerettem volna, hogy közünk legyen a darabhoz, ezért egy olyan világot kerestem, amihez a magyar közönségnek mint közép-kelet-európai közönségnek köze van. Ez nem más, mint egyfajta diktatórikus, totalitárius rendszer, ha úgy tetszik, a mi volt szocialista barakkunk, amit sokan még nagyon jól ismerünk.
Az előadást a bemutatót követően márciusban 17-én, 18-án és 24-én, áprilisban pedig 2-án, 14-én, 17-én és 28-án is láthatják az érdeklődők a Radnóti Színházban.
