Premierajánlónkban nem csak mi beszélünk a bemutatókról, de az alkotókat is megszólaltatjuk.

Zűrzavaros éjszaka / Miskolci Nemzeti Színház / március 24., 19 óra

A huszadik század elején Romániából Berlinbe emigrált Ion Luca Caragiale maró hangvételű, társadalomkritikus drámáját Székely Csaba fordításában állítja színpadra Rusznyák Gábor. Az előadás szerepeit Gáspár Tibor, Szegedi Dezső, Varga Zoltán, Lajos András, Somhegyi György, Ullmann Mónika és Jancsó Dóra alakítják. Rusznyák Gábor osztotta meg velünk is a gondolatait.

„A szerző hazai sikertelenségének oka, hogy az a fajta nyelvi humor, amit ő alkalmaz, nehezen ültethető át más nyelvekre. A román nyelv dallamosságából fakadó nyelvi játékok megváltoztatják, kifordítják a szavak jelentését, ez a fő humorforrása Caragiale írásainak. És persze a vígjátéki helyzetek mögött mindig ott van a társadalmi szatíra is, így ismerni kell hozzá az ottani közeget, helyzetet. Nem könnyű feladat tehát átültetni ezt a magyar nyelvre. Székely Csaba (…) egy saját nyelvet talált ki, ami nagyon jól működteti a nyelvi játékokat.

Nem hiányzik a társadalomkritika ebből az előadásból sem. A darabban bemutatott bukaresti polgárőrség mását a magyar társadalomban ugyanúgy megtalálhatjuk, hiszen nálunk is vannak ilyen alulról szerveződő militarista csoportok. Talán itt, Miskolcon nem is kell hosszasan mesélni, hogy milyen, amikor egy gárda elkezd masírozni az utcákon. Ezek az aktuális utalások meg is jelennek az előadásban, bár a helyszínt nem változtattuk meg, Bukarest külvárosában játszódik a mi történetünk is.”

Az előadás a premiert követően március 26-án és 29-én is látható a miskolci színházban, este 7 órától.

Rigócsőr király / Ciróka Bábszínház, Kecskemét / március 25., 18 óra

A Grimm-fivérektől ismert mesét az okos és szép, ám kényeskedő és rátarti királylányról Zalán Tibor és Kuthy Ágnes dolgozták át bábszínpadra. A színlap tanúsága szerint nem egy szokványos bábszínházi előadást láthatunk: mozgásszínházi elemek, cirkusz, élő játék és tárgyjáték egyaránt szerepet kapnak a mostani produkcióban. A rendezőt kérdeztük a meséről magáról és a mesélés módjáról.

Miért ehhez a meséhez nyúltak?

A történet a kezes báránnyá tett, makrancos Katicáról szól, aki akkor válik szerethetővé  a világ számára, ha feladja dacosságát, a kizárólag magára figyelését, a mások számára elviselhetetlen akarnok, rátarti modorát, és belátja, hogy a kreativitása,esze, jó humora és egyéb energiái sokkal több boldogságot és a világ befogadását teszik lehetővé a számára. Párhuzamot láttam a mese és a gyermekek 5-6 éves életkori periódusa között.  Ez a mese is egy morális történet, amely esélyt ad a gyerekeknek, hogy önazonosságukat kialakítsák.

Mennyire dolgozták át az eredeti történetet Zalán Tiborral?

A 18. századi, kissé patriarchális pedagógiát Zalán Tiborral leporoltuk. Karikatúra szinten hagytunk csak benne egy mondatot Grimmből: „Uram és parancsolóm!” – nevezi meg Katica urát, amikor már elfogytak az érvei, némi iróniával.

Arra törekedtünk, hogy mesénk főhőse Katica, a megismerést, az intellektuális gazdagodást, a viselkedési szabályokat, az értékrend kialakítását az érzelmek mozgósításán keresztül élje meg (hasonlóképpen mint az óvodás és kisiskolás korosztály). Így lett a mi Rigócsőr királyunk egy érzelmekben gazdag főszereplő, aki Katica érzésvilágába nagyfokúan beleéli magát, azonosulásra képes, rugalmas, jó helyzetfelismerő és helyzetteremtő készséggel bír. Rigócsőr király feladatokat állít elé, és Katica fokozatosan egyre nagyobb és nagyobb nehézségeket tud leküzdeni a feladatteljesítés öröméért, a sikerért.

Honnan jött az ötlet, és mennyiben adja maga a téma ezeknek az újszerű formáknak a játékba hozását?

Az előadás sajátos vizuális mintába olvasztja a stilizált színházi, bábszínházi, pantomimikus és cirkuszi elemeket. A darab vizuális elemei a verbalitás fölé emelkednek. A nyitott színpadon egy vajszínű díszlet áll, melynek egyik oldalán félkörívű lépcsősor, másik oldalán félkörívű rámpa vezet fel a konstrukció tetejére. A díszlet egy játszótéri elem is lehetne. Ez a  díszlet változik át szcenikai trükkökkel az éppen szükséges helyszínné: trónteremmé, erdővé, konyhává, várossá, bármivé. A konstrukció színtelenségét az előadásban a jelmezek, kellékek, fények színdramaturgiája ellenpontozza. A színészek bábszerűen, stilizáltan mozognak a térben. Mozgásuk akkor válik természetessé, amikor érzelmileg egymásra hangolódnak, és nyitottá válnak egymás belső világára. Ám a verbalitás helyett láblógázással és összetört cserépdarabok egymásba illesztésével vallanak „ bábos megfogalmazásban” szerelmet. Az előadás asszociációs lehetőségeit kitágítottuk a különböző eszközök és kellékek használatával, amelyek a nézői fogékonyság tükrében újabb és újabb belső állapotváltozást mutatnak meg a szereplők életében. 

Az előadás a bemutatót követően március 30-án és 31-én is látható a kecskeméti  bábszínházban, mindkét alkalommal délután 2 órai kezdettel.

vér_nász / Pro Progressione, Bethlen Téri Színház / helyszín: Bethlen Téri Színház / március 25., 19 óra

Gulyás Anna jó ismerősként érkezik legújabb koreográfiájával a Bethlen Téri Színházba, hiszen hosszú éveken keresztül tagja volt a Közép-Európa Táncszínháznak. A fiatal alkotó most  - Franz Schubert zenéjére - Asztalos Dórával és Stohl Lucával hozott  létre egy előadást a halálról és az elengedésről. Gulyás Annát kérdeztük.

vér_nász (fotó: Éder Vera)

„A vér_nász-ban a halállal való viszony, az élni akarás és annak elengedése volt az elsődleges gondolati vezérfonal. Az alkotási folyamat másik alappillére az a döntés volt, hogy a konvencionális férfi-nő elgondolással szemben két női táncossal együttműködve jöjjön létre az előadás, az ő mozgásvilágukra, lelkükre, ami azt gondolom, önmagában is közelebb hozta a zeneművet az általam a témához illőnek tekintett mozdulatvilággal. A női test keménységében is érzékeny mivolta, erejének határai azok a tárgyi pontok, amelyek mentén elindultam, hogy ezt a talán megfoghatatlan témát megfogalmazzam.

A saját életem során végigkísért elmenetelekben az a mélyen megrázó élmény vált enyémmé, ami szerint az emberek igenis élni akarnak, de a halál pillanata nem feltétlen csak a szenvedéssel társul, de az önálló akaratért, önállóságért való küzdelemben való alulmaradással is. Miközben a test már engedne, a tudat még mindig naivan ellenáll, mígnem talán már csak arra „eszmél”, hogy végleg megnyugodott. Emlékezem is ezzel a darabbal, és tisztelgem az előtt, akinek volt ereje ilyen megnyugtató hittel és tudatossággal élni, de elengedni is az életet.”